Taktikai szemmel: Atlético Madrid – Real Madrid

Ezzel a cikkel igyekszünk azoknak kedveskedni, akik szeretnek mélyebben is elemezni egy találkozót, és megérteni a játéknak egy olyan fontos elemét, mint a taktika. Míg az Egytõl egyig címû rovatunkban az egyéni teljesítményekre koncentráltunk, addig itt igyekszünk a játékosok csapatban betöltött szerepére fókuszálni. A két cikk elolvasásával remélhetõleg teljes képet kap a szurkoló arról, miért alakult úgy a meccs, ahogy.

Ismét egy rangadó, és sajnos egy újabb vereség a tegnap este mérlege. A Real Madrid 2-0 arányban maradt alul a városi rivális Atlético Madrid csapatával szemben a Király-kupa nyolcaddöntõjének odavágóján. Ancelotti csapata birtokolta ugyan a labdát, de tette mindezt kellõ intenzitás és sajnos a helyzetek kialakításának lehetõsége nélkül. Ezzel szemben Simeone csapata gyakorlatilag egy akciót vezetve nyert két góllal, hisz az elsõ – büntetõt – gólt megelõzõ szituációnál egy bõdületes Ramos hiba kellett ahhoz, hogy a hazaiak vezetéshez juthassanak. A Real Madrid – ahogy már említettem – minimális kivételtõl eltekintve, csak rögzített helyzetekbõl volt képes veszélyeztetni, azonban gólt ezekbõl sem ért el, ezzel szemben az Atletico két pontrúgását is gólra váltotta. Ha Simeronén múlna, valószínûleg egy tucat városi derbit játszana minden egyes idényben. Az Atlético Madrid minden ilyen párharcot irányítva kezd, teszik ezt még akkor is, amikor éppen nem náluk van a labda. Nem ez volt az elsõ (és az eddig látottak alapján nem is az utolsó), hogy a matracosok elképzelése szerint alakul a meccs. Ugyan a Real Madrid fölénye egyértelmû volt a labdabirtoklás tekintetében, de a matracosok tökéletesen le tudták védekezni Ancelotti fiait, miközben folyamatosan nyomás alatt tartották a labdás embert. Támadásban pedig – ahogy láthattuk – elég volt nekik egy-két rögzített szituáció ahhoz, hogy gólt, illetve gólokat szerezzenek, és ezzel eldöntsék a találkozót. Simeone csapatának az ilyen meccseken csak akkor kell a labda, amikor állított helyzetbõl jöhetnek, legyen ez bedobás, szöglet, szabadrúgás vagy tizenegyes. Az ilyen helyzeteket mindig uralják, legyen szó akár az alap kezdõ tagjairól, akár a tegnap lehetõséget kapó csereemberekrõl. A meccs többi részén hagyta a királyiakat birtokolni a labdát, hogy aztán meddõ fölényt alakítsanak ki, amibõl csak a kapura lövés hiányzott. És mint tudjuk, lövés nélkül nincs gól…

 

Ancelotti vs Simeone
Aki nem szurkolói, hanem kicsit inkább taktikai szemüvegen keresztül nézte a tegnap esti derbit (nehezemre esett, nem is sikerült tökéletesen), az nagyszerû csatát és Simeone gyõzelmet láthatott (talán épp ezért nem volt könnyû…). Az argentin nem kevesebb, mint hat alapemberét pihentette és hagyta a kispadon, míg Ancelotti csak négyet. Azonban Carlo kimaradói közt ott volt Cristiano Ronaldo! Az utóbbi idõben sokan és sokszor fejtegették, hogy ez a Real Madrid Ronaldo nélkül is mûködne, vagy akár még jobban is teljesítene, mint a portugállal (passzkényszer, egyénieskedés és hasonló érvek sorakoztak…). Nos, a tegnapi meccs egyértelmû bizonyíték a kétkedõknek, Cristianóra igenis szükség van! Nélküle borzalmasan vérszegény és elképzelés nélküli volt a Real Madrid játéka, bár errõl a szerkezettel kapcsolatos hibák is tehetnek, nézzük is a két mester külön meccsét!

Az Atlético Madrid a klasszikus 4-4-2-vel kezdett úgy, hogy elõl Griezmann helyezkedett Torres mögött. Simeone csapata védekezésben nagyon szorosan és fegyelmezetten zárt. Érdekes volt megfigyelni, hogy a frissen igazolt Torres milyen feladatot kapott, labdavesztést követõen egybõl Toni Kroost kereste és gyakorlatilag felügyeleti zóna nélkül futballozott. A német válogatott középpályást szinte követéses emberfogással õrizte, alig mozdult el mellõle. Simeone ezzel a húzásával szinte teljesen kikapcsolta a már hosszú mérkõzések óta fáradtan mozgó Kroost, és nagyban megnehezítette a királyiak támadásépítésének lehetõségét, hiszen Toni hiányában a kreatív zónában rendre védõfölényt tudtak kialakítani a hazaiak. Eközben a Madrid – Cristiano nélkül – visszaállt a már többször látott, rugalmas 4-4-2-re, ami sokszor inkább 4-2-4-re hasonlított, mert James és Isco inkább az elülsõ vonalon játszottak, mint a középpályán. Véleményem szerint ez volt az a döntõ hiba a kezdõ felállások tekintetében, melynek köszönhetõen Ancelotti csapata nem tudott vezetést szerezni az egyértelmûen gyengébb állománnyal kezdõ Atleticóval szemben. Ugyanis sem Isco, sem James nem evett meg sok sót a széleken. A spanyol még csak-csak próbálkozott és kereste a lehetõségeket, de James rendkívül gyengén oldotta meg feladatát, eközben az a Bale, akinek képességei legjobban a szélrõl indulva kamatoztathatók, bent szenvedett középen Benzema mellett. Érthetetlen volt számomra, hogy mit szeretett volna ebbõl kihozni Ancelotti, az egyértelmû volt, hogy Arbeloával a jobb oldalon semmilyen támogatást nem kap majd James, a kolumbiai formája pedig nem utalt arra, hogy egyedül is megoldaná a szituációkat. Míg középen Bale, akinek mostanában egyetlen esélye, ha kapkodhatja a lábait és „megfuthatja” védõit, statikusan, pozíciós játékra kényszerítve sínylõdött és múlta alul eddigi önmagát.

 

Az Atlético elsõ gólja után jött az elsõ változtatás, mindkét mester részérõl: Koke beállásával 4-5-1-re módosult a hazaiak felállása, és egyedül Griezmann maradt elõl, gyakorlatilag csak mutatóban, hisz Simeone csapatának tökéletesen megfelelt volna az egygólos gyõzelem is. A királyiaknál eközben elkerülhetetlenné vált Cristiano beállítása. A portugál pályára küldése azonban már késõnek bizonyult egy feltüzelt Atléticoval szemben, fáradt és csüggedt társak (Isco és Marcelo volt talán a két kivétel) közé érkezett. Simeone nem hagyta szó nélkül a portugál aranylabdás pályára lépését és Arda beállításával reagált, hogy így visszatérjen a 4-4-2-re. A hazaiak mestere ugyanis idõben észlelte, hogy Cristianóval sem a széleket próbálja bontani a vendég gárda, hanem középre összpontosul a – meddõ – nyomás, így feleslegesen töltötte fel öt középpályással a szélsõ területeket. Egybõl reagált tehát az argentin és a biztonságos visszalépést választotta elõzõ változtatásához képest, mint kiderült, jól döntött. Jesé beállítása aztán újra megkavarta a lapokat, szinte négy támadós felállásba váltott át a Madrid, ahol Marcelo néha felment ötödiknek, amolyan minden mindegy alapon. Simeone ezt sem hagyta szó nélkül és kirakta Ardát – védekezésben gyakorlatilag a mester „liberóembere” a török középpályás – a szélre, hogy újra 4-5-1 legyen a szerkezet, és egyedül a közben beküldött Mandzukicsot tartsa elöl, aki felépítésébõl és stílusából adódóan alkalmas lehetett a fellõtt labdák megtartására.

 

Ahogy a fent leírtak és az ábrák is mutatják, többször is változtattak a szerkezeten az edzõk a 90 perc során, egymás lépéseire reagálva. A végén sajnos egyértelmûen kihirdethetjük, hogy a párharcot Simeone nyerte, ez pedig könnyen a kiesést jelentheti Ancelottiéknak. A kérdés már csak az, hogy szükség van-e egy ilyen zsúfolt szezon alatt, ilyen nehéz sorsolással és ennyire terhelt játékosokkal a kupára…? Mindenki döntse el maga!

 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK