„A mostohaapám, Juan Carlos Restrepo fontos szerepet játszott a karrieremben. Hat éves koromtól kezdve futballiskolába járatott. Látta, hogy tehetséges vagyok, hogy megvan az érzékem ahhoz, hogy magas szinten futballozzak, meg volt gyõzõdve arról, hogy egy akadémiára kell járnom, hogy többet tanuljak a játékról. Az elsõ edzésem után az Ibague csapatánál az edzõ azt mondta, hogy nem vagyok elég jó (mosolyog). Néhány évvel késõbb játszottam az Ibague ellen, és nem tudta elhinni, hogy az én voltam. Folyamatosan azt kiabálta a mostohaapámnak, hogy ’Hozd õt vissza, kérlek, hozd vissza!’, de aztán ebbõl nem lett semmi. A mostohaapám csak annyit mondott: ’Megvolt a saját esélyed’. Imádom ezt a sztorit.”
„Folyamatosan kint játszottunk az utcán, a falnak rugdostuk a labdát. Emlékszem, az ijesztõ szomszédunk kinyitotta az ablakot, és kikiabált, hogy ha nem hagyjuk abba, megöl minket, de mégis játszottunk tovább.”
„Kétség kívül mindig profi futballista akartam lenni. Mióta az eszemet tudom – hat-hét éves korom óta -, az a célom, hogy a megélhetésemet a futballal teremtsem elõ. Mindig gyõzni akartam mindenben. Ez azóta sem változott.”
„Természetembõl adódóan egy harcos vagyok. 15 évesen otthagytam a szülõhazám és mindent, amit ismertem, azért, hogy egyedül külföldre költözzek. Azért csináltam, hogy sikeres lehessek abban a sportban, amit imádok. Az elsõ hónapok nagyon nehezek voltak. Voltak olyan idõszakok, amikor azon gondolkodtam, hogy feladom és hazamegyek. Ezek az idõk erõsebbé tettek, kétség kívül. Ez a bizonyíték arra, hogy mindenért megküzdöttem, amim van. Szenvedtem, de ha visszatekintek, akkor látom, hogy napról napra jobb lett minden. Ez motivált.”
„A feleségem és én mindig táncolunk, amikor zene szól a házunkban, különösen akkor, amikor a barátainkkal vagyunk. Azt hiszem, ez látható a gólörömeimen (nevet). Fontos a kikapcsolódás. Ez a legjobb mód a pihenésre.”
„Akkor jöttem rá, hogy profi lettem, amikor megérkeztem a Portóhoz. Mindig szerettem volna Európába igazolni. Nagyon ambiciózus személyiség vagyok, mindig többet akarok.”
„A világbajnokságon szerzett Aranycipõ a legértékesebb trófeám. Ez egy olyan emlék, ami mindig velem lesz, akárhová megyek. Az elsõ kolumbiainak lenni, aki ekkora elismerésben részesül, valamint bejutni a legjobb nyolc közé, óriási megtiszteltetés.”
„Bevallom, otthonról nézni a világbajnokság döntõjét igen feszült volt. Velem volt az egész családom, és mind azt reméltük, hogy Thomas Müller nem lõ gólt, így gólkirály lehetek. Amikor elhangzott a mérkõzés végét jelentõ sípszó, mind megõrültünk. Olyan mély boldogságot éreztem, amit sosem fogok elfelejteni.”
„Olyan dolgok ezek, amikrõl mindig is álmodtam, de igen, nagyon gyorsan történtek. Csak a legjobb formámat akartam mutatni a világbajnokságon, azonban jobban ment, mint vártam. Ez egy történelmi év számomra.”
„Hogy õszinte legyek, azt hiszem, ez a „galaktikus” dolog egy mese. Csak a dolgunkat tesszük, de nagyon jól játszunk. Meg akarjuk tartani ezt az intenzitást és formát, hiszen ez egy olyan keret, amely történelmet írhat azáltal, hogy a futballtörténelem során elõször megvédi a Bajnokok Ligája-címet.”
„A támadás és a védekezés is másabb a Real Madridnál, mint a korábbi csapataimnál. Taktikailag rengeteget fejlõdtem az elmúlt hat hónapban. Ez az, amit Ancelotti szeret, azt akarja, hogy erre koncentráljunk. Örömmel követem az instrukcióit, mivel õ egy nagyszerû edzõ, aki rengeteget tud a játékról. Valóságos álom az, hogy itt játszhatok.”
„Szeretek rögtönözni, ez vagyok én. Keresem az olyan passzok lehetõségét, amelyekkel veszélyt teremthetek, vagy megpróbálok saját magam gólt szerezni, mint Japán ellen a világbajnokságon. Az ellenfelek védõi nem számítanak ilyenre. A Cristianónak adott gólpasszom a Liverpool ellen teljesen természetes számomra. Ösztönös dolog.”
„A futball a nyomásról szól, de ez egy természetes nyomás. Mindig van némi idegesség a mérkõzések elõtt, de próbálok nyugodtan felkészülni a meccsekre, és csak a saját játékomra koncentrálni. És igen, ez a helyzet a Clásico esetében is. Ugyanúgy akarok felkészülni, még akkor is, ha ez a világ egyik legnagyobb mérkõzése, a legjobb játékosokkal. Nincs különbség és nincs semmiféle titok.”
„A tanulmányaimat el kellett halasztanom, mivel nem volt elég idõm az edzésekre – délelõtt és délután -, valamint arra, hogy annyit legyek a családommal, amennyit akarok. Mindig szerettem a számítástechnikát, valamint általánosságban a tanulást is. Sok idõm lesz majd a tanulmányaim folytatására a karrierem végén, 37-38 éves koromban.”
„Nagyon sok kolumbiai van Madridban, ez pedig csodálatos. Amikor sétálok az utcán, az emberek odajönnek hozzám, hogy elmondják, az országnak errõl vagy arról a pontjáról származnak, de most Madridban élnek, ahogy én is. Mindig tudatában vagyok ennek a szeretetnek és törõdésnek. Megpróbálom megköszönni nekik, hiszen ha õk nem lennének, nem tartanék most itt. Ez büszkeség kérdése.”
„Futballistának lenni abnormális. Az emberek elmehetnek esténként bárokba vagy éttermekbe, megtehetnek olyan dolgokat, amiket mi, profi futballisták nem. Mindig óvatosnak kell lennünk, ez pedig stresszes.”
„Hogy jó bokszoló lennék-e? Komolyan? Nem sok dolgot tudok elképzelni, amiben ennyire jó lennék. Nincs mód egy alternatív karrierre. Úgy értem, esélytelen! Az egyetlen, ami mindig is akartam lenni, az a futballista.”
