A Real Madrid egy jó iramú, változatos meccsen szenvedett 2-1 arányú vereséget az FC Barcelona csapatával szemben. A vasárnapi eredménynek köszönhetõen Ronaldóék hátránya már négy pont az õsi riválishoz képest, így a hátralévõ fordulókban –a bajnoki cím tekintetében – már nem csak saját kezében van a királyi gárda sorsa.
Ezek a száraz tények, azonban a klasszikus ennél sokkal többet adott és rengeteg kérdést meg is válaszolt. A Real Madrid uralta a meccset, amíg nála volt a labda. Egy órán keresztül fölényben játszott Ancelotti csapata, köszönhetõen a labdabirtoklásnak és annak a fölénynek, melyet a középpályán sikerült kialakítani. Ebben a szakaszban a hazaiak nem találták játékukat, kényelmetlenül érezték magukat labda nélkül és kontrázni kényszerültek. Ahogy a Barca nyert, ugyanúgy nyerhetett volna a Madrid is. A vendégek az utóbbi három hónap egyik legjobb teljesítményét nyújtották és egy órán keresztül fölényben játszottak, amikor eldönthették volna a találkozót, hisz helyzetek sokaságát dolgozták ki. A kritikus második gól volt az, mely megfordította a mérkõzés menetét, és mivel ezt a hazaiak szerezték, végül õk örülhettek. Suárez találatát követõen a királyiak játékosai öncélúan, konok módon futballoztak, nem keresték a kombinatív játék lehetõségét és nem voltak kellõképp higgadtak ahhoz, hogy ismét egyenlíteni tudjanak.
Ahogy már említettem, a Real Madrid egy órán keresztül tökéletesen uralta a középpályát és ennek köszönhetõen helyzetek sokaságát alakította ki és kézben tartotta a meccset. Ancelotti a szerkezet minimális módosításával érte el ezt az állapotot, ahogy az ábrán is látható, csak látszólag volt 4-3-3 a fehérek felállása, ez valójában egy 3-5-2-re hasonlított.
A középpálya közepén tökéletesen elkülönültek és kialakultak a párosok, Modric-Iniesta, Isco-Rakitic, Kroos-Mascherano. A középpályás fölény azzal alakult ki, hogy ezen párharcokban nem hagyta magára Ancelotti játékosait és feltöltötte a kreatív zónát. Bale visszalépett negyedik középpályásnak a jobb szélen, miközben Marcelo a baloldalról csatlakozott. Így kialakult az öt a három elleni szituáció, amellyel jól lezárták a széleket (Alves és Alba nem tudott érdemben belépni a támadásokba), és belül is megállították a Rakitic-Iniesta párost. Egyedül Mascherano maradt egyedül –hisz Kroos visszalépett a védelem elé biztosítani, de õ csak lassan tudta kihozni a labdát. Ahhoz, hogy a középpályán így domináljon a királyi gárda, Benzema is nagyban hozzájárult az összekötõ szerepében. A francia vasárnap egy nagyszerû „hamis csatár” szerepet játszott el. Amíg bírta szusszal megállíthatatlan volt, rendre megnyerte párharcait és mélységbõl fellépve tökéletes opciót jelentett mind a középpályások, mind Ronaldo számára. Minden valamire való támadásban szerepet játszott, képes volt megtartani a fellõtt labdákat és lefordulni, vagy visszakészítésbõl kényszerítõ szituációkat kicsikarni a Barcelona térfelén. Gyakran kimozdult a védõk közül és összejátszott Modriccsal, Marcelóval Iscóval. Labda nélküli játéka mások számára nyitotta meg a területet, fõleg Cristiano profitált ebbõl, aki az idõ elõre haladtával egyre többet játszott össze a franciával. Ezzel a pozitív teljesítménnyel szemben ott van Bale, aki egy jó félidõ után eltûnt. Az elsõ játékrészben visszalépett és kivette a részét a védekezésbõl, a második periódusra támadásban teljesen használhatatlan volt és védekezõ feladatait sem tudta ellátni. Az volt az ember benyomása, hogy a védekezés mellett egyszerûen nem jutott ereje a támadásokra Albával szemben, ami a jövõre nézve semmi jót nem jelent.
A hátrányba került Real Madridon változtatni kellett (volna), de ez érdemben nem sikerült Ancelottinak. Ugyan elsõ cseréje még bevált, hisz a besárgult Pepe helyére érkezõ Varane sokkal hasznosabban és nyugodtabban futballozhatott a lendületbõl érkezõ Barcelona támadókkal szemben, de a többi változtatás ismét melléfogásnak bizonyult. Jesé beküldésével 4-2-4-re váltott a csapat, a fiatal spanyol támadó kihúzódott a bal szélre, így középen egyedül maradt Kroos és Modric (késõbb Lucas Silva), ezzel pedig a kritikus kreatív zóna fölénye odalett. Ancelotti ismét döntései negatív hozadékainak áldozatává vált. Az õszi alapcsapat szerepeltetése és a rotáció teljes hiánya ismét megmutatkozott. A cserék nem tudtak hozzátenni a játékhoz, a padon ülõ futballistákban nem bízik a mester (nem csoda, ha nem akadt számukra elég idõ a rendszer elsajátítására és a bizonyításra), miközben a kezdõ játékosok fáradtak és fizikailag nem képesek végig bírni egy ilyen találkozó 90 percét.
Barcelona – „Az a csapat nyer, amelyik több gólt lõ”
Luis Enrique cseréi Ancelottiéhoz képest jól sültek el. A hazaiak edzõje szemmel láthatólag jobban cserélt, persze úgy mindig könnyebb, ha nyerésre áll a csapat. Luis Enrique lépett elõször: Busquets és Xavi – két labdatartó specialista – érkezésével ölték a focit. Nem zavarta, hogy ezzel egy nemrég még teljesen szokatlan 4-es középpályával játszatta a Barcát, amikor Rafinha állt be Neymar helyére. Ami pedig még fontosabb, hogy ezt akkor húzta meg, amikor ezzel már magát a csapatot sem tudta zavarba hozni, hisz teljesen átvették az irányítást. A cseréket megelõzõ idõszakban – a második hazai találatig – nem tett semmi különöset a Barcelona és sokszor csak Bravo kapuson vagy a szerencsén múlt, hogy nem került hátrányba. Luis Enrique csapata semmi extrát nem mutatott és ismét bebizonyosodott, hogy komoly játékerõt képviselõ együttes ellen nagy bajba is kerülhet a katalán alakulat. Azonban jött Suárez és egy gól a semmibõl, mely eldöntötte a találkozó és a három pont sorsát. A katalánoktól nem láttunk semmi újat és semmi váratlant, de egy gödörbõl kifelé tartó Real Madrid ellen most ez (és a szerencse) is elég volt.
