Azzal már minden valamirevaló madridista tisztában van, hogy Iker Casillas a Porto színeiben folytatja pályafutását. Rengeteg véleményt, kiírást, cikket olvastam ezzel kapcsolatban és alapjáraton kétféle kategóriába tudnám elhelyezni ezeket.
Amivel mindenképp egyetértek és jó olvasni: Sok felejthetetlen emlék kötõdik a Kapitányunkhoz, bravúrok, trófeák, személyes történetek (emelje fel a kezét, aki miatta lett madridista!) igazi klubikonná nõtte ki magát és nem csak világklasszis kapusként, hanem amit mindig is szeretett volna, jó emberként fogunk rá emlékezni.
Arra viszont – Carlót játszva – már kifejezetten felhúzom a szemöldököm, ha ilyen kiírásokat látok: „Takarodj Pérez, téged kellene már eladni.” „Ez a Madrid, már sosem lesz az a Madrid, amibe beleszerettem.”, „Undorító, ami itt folyik, egy ideig biztos nem is fogok meccset nézni.”. És a személyes kedvencem: „hihetetlen, hogy az összes legendánkkal megesik ez a szégyen, felfordul a gyomrom a klubomtól.”
Igazából két nevet hiányolok a jelenlegi, kaotikus helyzettel kapcsolatos kiírásokból: Mourinho és Arbeloa. Hihetetlen számomra, hogy nem lett felhozva Mourinho neve. A spártainál viszont megértem, hogy miért nem.
2012. decemberét írunk, amikor is Casillas és Mourinho látványosan összebalhézik (az okát most ne firtassuk), aminek az lesz a következménye, hogy Iker sok-sok év után a padon találja magát, mindössze 5 percig. (Itt szeretném végre eloszlatni az összes tévhitet, hogy sorozatosan padoztatták.) Igen, 5 percig volt a padon, mert Adán megmutatta, hogy mindig lehet rá számítani, ha éppen nem kap piros lapot a meccs elején, mert akkor bizony a cserekapust kell beállítani a helyére. Iker köszönte szépen, élt a lehetõséggel egészen addig, amíg sokunk kedvenc 17-ese tett róla, hogy fél évig harcképtelen legyen. (Itt a katalán újság azt is megszellõztette, hogy Mourinho kérte meg Arbeloát a hadmûveletre, de ennek éppen annyi valóságalapja van, mint hogy Valdes érkezik betölteni a hatalmas ûrt Casillas után.
Játsszunk el a gondolattal, hogy Te vagy Iker Casillas! Több mint 20 éve állsz a klub szolgálatában. 100%-ig tudod, milyen érzés madridistának lenni, mit képvisel a klub. Idejön egy rendkívül karakteres és makacs edzõ, akivel az elsõ két évben szép sikereket értek el, kölcsönösen tisztelitek és elismeritek egymást, de a 3. évében olyan dolgot akar ráerõltetni a csapatodra, ami teljesen ellentétes a klub alapfilozófiájával, és ennek Kapitányként hangot is adsz. Erre õ visszavág, hogy inkább a saját portád elõtt sepregess, meg egyébként is túlságosan el vagy kényelmesedve, amit talán még be is látsz, de mielõtt bármit is tehetnél ennek javítása érdekében, lesérülsz fél évre(!) és amikor visszatérhetnél egy jelentéktelen bajnokin, azt hazudják rólad, hogy sérült vagy, pedig a saját szavaiddal élve, „készen álltál a játékra.”
Vagyis nem elég, hogy szakmailag (talán jogosan) megkérdõjeleznek, de még a tested, (és ami talán még ennél is fontosabb) a tekintélyed, az érinthetetlen státuszod is károsul, ráadásul úgy, hogy mindezekért te kõkeményen megdolgoztál. Hiába jött Carlo, ment López, lett meg a Décima, Ikerben ezalatt a bõ fél év alatt valami megtört. A legbiztosabb pontból az egyik leggyengébb láncszem lett. Becsületére és hatalmas madridista szívére legyen mondva, próbálta leplezni, újrakezdeni, de végül nem kerülhette el az elkerülhetetlent. Pedig én hittem benne. Egészen a mostani szezon végéig hittem, hogy idõvel vissza fog kapaszkodni, mert õ Iker Casillas. A Kapitányunk. Milliók példaképe. Egy világklasszis kapus. Egy jó ember. Hittem, hogy nem érhet így véget a madridista karrierje, de rá kellett jönnöm, hogy ez így van rendjén, hiszen ami anno (jogos) leckének és véletlen balesetnek indult, abból soha vissza nem fordítható eseménysorozat lett…
Végezetül pedig:
