Benítez: Amit ma láttunk, az öt nap munkájának az eredménye

A Real Madrid elsõ felkészülési mérkõzését játszotta Ausztráliában, az ellenfél pedig az olasz AS Roma csapata volt. Benítez fiai 0-0-s döntetlennel nyitották az elõszezont, igaz, utána büntetõkkel a Roma megszerezte a gyõzelmet. A mérkõzés után Rafa Benítez, Keylor Navas, Ødegaard és Danilo álltak az újságírók rendelkezésére.

Rafa Benítez

A mérkõzésrõl: „Ahogy az elõszezon kezdetén lenni szokott, szem elõtt kell tartanunk, hogy mindössze öt napunk volt edzeni. Volt néhány meglehetõsen pozitív dolog. Helyzeteket alakítottunk ki, amelyeket azonban nem sikerült kihasználni. Folytatnunk kell a változtatásokat. Amit ma láttunk, az öt nap munkájának az eredménye.”

A védelem: „Lesz néhány változtatás, de a mai teljesítményünk legpozitívabb része az a nyomás volt, amelyet a Romára gyakoroltunk. Még hiányzik a játékunkból a ritmus, ki kell használnunk a létrehozott helyzeteinket, az olyanokat, mint amilyet Lucas alakított ki. Ahogy mondtam, csak öt napja készülünk, idõt kell adnunk a csapatnak. Az elsõ játékrészben többször is irányítottuk a meccset, míg a második félidõben több energiánk volt ugyan, de csak a mérkõzés végén tudtunk helyzeteket kidolgozni.”

Kiko Casilla: „Csak azokról a játékosokról beszélek, akik itt vannak velünk jelen pillanatban. Amikor megérkezik, elkezdünk majd együtt dolgozni. Casilla erõsíteni fogja a versenyt a kapusposzton. Elég minõségi kapusunk van ahhoz, hogy tovább dolgozzunk.”

Különbözõ rendszereket használt? „A rendszer ugyanaz, a játékosok mozgása határozza meg, hogy valójában mit is játszunk. Ami a játékosokat illeti, néhányan jobb formában érkeztek meg, mint a többiek, de az elõszezon során az a legfontosabb, hogy olyan munkát végezzünk, amire a csapatnak szüksége van. Összességében elég szilárdak voltunk ma.”

Cristiano: „Jól van. Jó a hozzáállása, csakúgy, mint a többieknek. Csak néhány napunk volt edzeni, mégis nagy intenzitással tettük azt. Mindannyian izgatottak.”

Jesé: „Jesé egy újabb lehetõség számunkra, ezért játszott ma támadóként. Késõbb Benzema kapott lehetõséget. Amint mindketten elkapják a ritmust, különbözõ variációkat láthatunk majd. Amint csapatként egységesebbek leszünk, fejlõdni fogunk a védekezésben és erõsebbek leszünk a támadásokban.”

Ødegaard: „Nem szükséges kiemelnünk senkit. A játékosoknak mérkõzésekre van szükségük. Kár, hogy a fiatalok nem jutottak szóhoz ma. Az edzéseket barátságos meccsekkel egészítjük ki, minden játékosnak játszani kell.”

Sok játékos a középpályán: „Sok játékosunk van a középpályán, ez igaz. Lucas Silva nem európai játékos, döntést kell hoznunk a jövõjérõl.”

Bale: „Az az egyik lehetõség, hogy a középcsatár mögött játszik, ez pedig tetszik nekem. Ez nem kísérlet. Hiszek abban, hogy ha jól érzi magát ebben a pozícióban, akkor érdekes lehetõséget biztosít majd számunkra a többi mérkõzésen.”

Keylor Navas

Elõszezon: „Jó érzéseim vannak. A csapatnak meg kell szoknia a dolgokat, hiszen ez az elõszezon. Jó ellenfelünk volt, tanulhatunk a mérkõzésbõl.”

Casillas: „Úgy gondolom, ez egy olyan döntés, amit tiszteletben kell tartani. Egy döntés, amit õ hozott meg. Ahogy mindannyian elmondtuk neki, a legjobbakat kívánjuk számára. Remélem, hogy boldog lesz Portóban és élvezi majd a futballt.

Kiko Casilla: „Nagyszerû kapus. Ha a Madrid felfigyelt rá, az azért van, mert remek képességei vannak. A verseny jó, mindig ezt mondtam. Akárki érkezik a Real Madridhoz, azért jön, mert megvan a tehetsége ahhoz, hogy jól dolgozzon. Alázattal fogunk harcolni a helyért, de tisztelni fogjuk a csapattársainkat.”

De Gea esetleges érkezése: „Nagyon nyugodt vagyok, hiszek Istenben. Elõször fel akartam épülni, most már százszázalékos vagyok, ez szükséges ahhoz, hogy a tõlem telhetõ legjobbat nyújtsam.”

Távozik-e, ha De Gea érkezik: „Csak a jelenrõl tudok beszélni. Lelkesen dolgozok, harcolok, hogy nyerjek magamnak egy helyet. Számomra ez a legfontosabb dolog.”

Benítez: „Amióta megérkezett, sokat beszél velünk. Nagyszerûen irányítja a csapatot, szeretnénk, ha az elképzelései a lehetõ legvilágosabbak lennének a számunkra, hiszen így tudjuk végrehajtani azt, amit kér, ha meccsre kerül a sor.”

Célok: „A Real Madrid elsõ számú hálóõre akarok lenni, remélem, képes leszek elérni ezt.”

A folytatásról: „Öt évre szóló szerzõdésem van, boldog vagyok itt, harcolni akarok és címeket nyerni.”

Danilo

A debütálásáról: „Boldog vagyok. Ez egy nagyon fontos pillanat volt számomra. Szeretném folytatni a munkát, hogy több lehetõséghez juthassak.”

Játékpercek: „Teljesen felépültem, de fokozatosan kell elõre haladnom annak érdekében, hogy tovább  játszhassak. Ez így volt tervezve.”

Mit mondott Benítez? „Tanácsokat adott arról, hogy mit is kellene csinálnom a pályán, hogy a csapat kiegyensúlyozott legyen. Mindig segít nekem a helyezkedésemmel kapcsolatban, ez fontos a fejlõdésem miatt.”

Csapattársak: „Nagyon jól érzem magam velük. Jól bánnak velem, nekik köszönhetõen olyan, mintha otthon lennék. Folyamatosan alkalmazkodom, tudom, hogy boldog leszek itt.”

Õ az elsõ számú jobbhátvéd? „Semmi esetre sem érzem így. Van két nagyon jó vetélytársam Arbeloa és Carvajal személyében. Senki sem érezheti úgy, hogy õ az elsõ számú opció. Motivált vagyok.”

A támadásokról: „Kiegyensúlyozottnak kell lennem. A szélsõ hátvédeknek meg kell teremteniük az egyensúlyt. Védekezned kell, de tudnod kell azt is, hogy mikor mehetsz elõre.”

Õ végezte el az elsõ büntetõt: „Nem vagyok ideges. Szeretek büntetõt rúgni, ezért vállaltam el.”

Ki lepett meg a legjobban? „Nagyon nehéz kiemelni egy embert. Mindannyian minõségi játékosok, különbözõ személyiséggel.”

Célok: „Megnyerni mindent, amit csak lehetséges. A személyes célom az, hogy alkalmazkodjak a klubhoz olyan gyorsan, amilyen gyorsan tudok.”

Spanyol nyelv: „Tanulni fogom, a következõ alkalommal már jobb leszek.”

Ødegaard

Kezdõcsapatba kerülés: „Nagyon jó volt debütálni a kezdõcsapat tagjaként. Nem gondoltam, hogy kezdeni fogok, nagyon örömteli volt.”

Az érzéseirõl: „80 ezer ember elõtt játszani nagyon különleges, fõleg úgy, hogy világklasszisok vesznek körül.”

Elõszezon: „Az ausztrál túra nagyon jó tapasztalat számomra. Az edzések jól mennek, és az, hogy része lehetek egy ilyen csapatnak, nagyon jó számomra. Keményen edzünk, jól dolgozunk.”

A Manchester City ellen régi csapattársával, Bersant Celinával is szembe kerülhet: „Nagyszerû lenne.”

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK