Casemiro, a Real Madrid jolly jokere

A szezon kezdete óta a Real Madrid állandó sérülésekkel bajlódik, azonban az eredményeken ez nem vehetõ észre. A jó szereplés nagyban köszönhetõ a kiváló formában lévõ, az edzõ bizalmát maximálisan élvezõ Casemirónak, illetve azoknak a játékosoknak, akik korábban kevés szerephez jutottak.

2013 januárjának végén a Real Madrid bejelentett egy váratlan kölcsönszerzõdést és egy brazil védekezõ középpályás érkezett a klubhoz, akit Carlos Henrique Casemirónak hívtak.

Egy vékony, 21 éves srác, aki a Sao Paulo csapatának kispadján hervadozott, mivel edzõje, Ney Franco inkább a tapasztalt középpályásokat részesítette elõnyben.

A játékos beceneve „Casemarra”, amit Luis Fabianótól kapott (a marrento szót kapcsolta a vezetéknevéhez, aminek jelentése beképzelt, illetve veszekedés). A fiatal középpályás úgy indult, hogy a Selecao sztárja lesz Neymarral karöltve, de végül egy nyugtalanító jelenséggé vált a Sao Paulo öltözõjében.

„Mindig a bajt kereste” – mondta a Sao Paulo elnöke, Juvenal Juvencio, amikor a madridi szerzõdését magyarázta.

A tárgyalások során a Real Madrid követelt egy vásárlási záradékot is a szerzõdésbe, a 2012/13-as idény végére. Miután a felek aláírták a szerzõdést, Casemiro megérkezett a Real Madrid második csapatába, a Castillába.

Annak ellenére, hogy a szurkolók körében elég ismeretlen volt, már az elsõ mérkõzésén lenyûgözte edzõjét, Alberto Torilt, sõt, magára vonta José Mourinho figyelmét is, aki lehetõséget adott az energiától duzzadó játékosnak az elsõ csapatban már az idény vége elõtt.

Júniusban, négy hónappal és 15 mérkõzéssel az érkezése után a Real Madrid úgy döntött, hogy megvásárolja a játékost. Napokkal késõbb a királyiak leigazolták Carlo Ancelottit is, aki Mourinho helyére érkezett.

A 2013/14-es szezon kezdete nem volt egyszerû a brazil játékos számára, aki ritkán kapott lehetõséget, ráadásul némi súlyfelesleget is szerzett. Karácsonyt követõen azonban az olasz szakember egyre inkább kezdett bízni Casemiróban.

A brazil játékos a szezon második felében egyre több lehetõséghez jutott, játékával több madridista tiszteletét is kivívta, köszönhetõen többek között annak, hogy a Dortmund elleni Bajnokok Ligája negyeddöntõ mérkõzésen a padról beszállva energiával teli, lenyûgözõ teljesítményt nyújtott a Signal Iduna Parkban.

Bár az idény végeztével kölcsönbe távozott a Porto csapatához, a Portugáliában mutatott fantasztikus teljesítményének köszönhetõen 2015 nyarán 7,5 millió euró fejében visszatért a Real Madridhoz.

Sokan úgy gondolták, hogy a brazil az idény nagy részét a padon fogja tölteni, azonban Casemiro kihasználta a Real Madridban mutatkozó sérüléshullámot, és immár az elsõk között van a szurkolók listáján, ha a kezdõcsapatról van szó.

Olyasvalamit tett hozzá a csapat játékához, ami nagyon hiányzott az elõzõ idény kulcsfontosságú pillanataiban. Játéka mellett a teherbírása is figyelemre méltó, olyannyira, hogy mozgásával képes lefedni a középpálya nagy részét, így társai számára lehetõséget biztosít arra, hogy csatlakozhassanak a támadásokhoz. Toni Kroos teljesítménye például szemmel láthatóan javult, amikor Casemiro kapott szerepet mellette.

Ugyan még mindig az idény elején járunk, azonban úgy tûnik, Rafa Benítez és a Real Madrid jól döntött. A spanyol tréner nem csak a játékos visszavásárlását kérvényezte, hanem bizalmat szavazott neki, és a brazil taktikai korlátok nélkül kamatoztathatja tudását.

Casemiro a Real Madrid utolsó öt mérkõzésének mindegyikén a kezdõcsapat tagja volt, szerepeltetése pedig nem az egyetlen helyes döntése Beníteznek a szezon elsõ tíz mérkõzését tekintve. Az állandó sérüléshullám lehetõvé tette a rotációt igen kedvelõ tréner számára, hogy megmutathassa az egyik legjobb tulajdonságát: a spanyol igen jól képes menedzselni egy 23 tagú csapatot.

A spanyol tréner mindvégig kitartott Lucas Vázquez mellett is, ez a döntése is kezd kifizetõdni. A saját nevelésû játékos kezdi otthon érezni magát a habfehér mezben, tehetségét már több kiváló csapat ellen is megcsillogtatta, gondoljunk csak a múlt heti Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-találkozóra, vagy a Celta eleni bajnokira.

Néhány héttel ezelõtt kiderült, hogy Jesé Rodríguez összeakasztotta bajszát Rafa Benítezzel, azonban a mester képes volt visszanyerni a támadó bizalmát és formába lendíteni õt, aki immár képes állandó fenyegetést jelenteni az ellenfél védõi számára és emlékeztet arra a játékosra, akit sérülése elõtt láthattunk.

A Real Madrid jelenleg vezeti a Bajnokok Ligája-csoportját és a spanyol bajnokságot is. Benítez nyilvánvalóan élvezi keretének mélységét, de szem elõtt kell tartanunk, hogy a spanyol milyen munkát végzett eddig a kerettel. Rafának megvannak a szükséges eszközei ahhoz, hogy egy olyan klub edzõje legyen, mint a Real Madrid.

Néhány hét múlva olyan játékosok térnek majd vissza, mint Gareth Bale, Karim Benzema és james Rodríguez. Minden bizonnyal a jelenleginél sokkal nagyobb kihívás vár majd a trénerre, akinek választania kell majd, hogy ki melegítse a padot, ráadásul meg kell tartania a hitet a játékosaiban. Kíváncsian várjuk, hogyan kezeli majd a helyzetet.

Forrás: ESPN
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK