Mirõl szól a könyv?
Nos, a bátorságról és a küzdõszellemrõl, amely mindannyiunkban megtalálható, függetlenül a foglalkozásunktól. Inspirálni szeretném a fiatalabb generációt, ezáltal még több labdarúgó lehet a jövõben. Korábban dolgoztam Sam Kotadia sportpszichológussal és rájöttem, hogy a mentális erõsségnek óriási szerepe van az ember életében. Nem csak futballistákról beszélek, mindenkirõl. A legtöbben a testükre és az életstílusukra koncentrálnak, de figyelmen kívül hagyják a mentális dolgokat. A könyv révén a szellemiség erejét szeretném kihangsúlyozni.
Küldtél egy példányt Cristiano Ronaldónak is. Segített a könyv megírásában?
Nos, jó ötletnek tartotta a könyv megírását, hisz abban, hogy a történetem tényleg inspirálja majd a gyerekeket. A következõket mondta: „Nagyon kevés ember születik olyan tehetséggel, mint az enyém, viszont sokkal többen rendelkeznek azzal, amivel te is.” Valóban ez az igazság.
Mi volt a legjobb dolog, amit Cristiano mondott neked?
Olyasvalami, amit soha nem fogok elfeledni: „Te voltál a legkevésbé tehetséges az akadémiánkon a mi csoportunkból, azonban mégis csak te és én lettünk profi labdarúgók. A személyiséged az oka annak, hogy idáig eljutottál.” Õ volt a legjobb közülünk. Kontrollálta a labdát, kicselezett mindenkit, nem passzolt, mindig gólt lõtt. Istenem… Azonban Madeiráról származott, az akcentusa teljesen más volt a többiekétõl. Amikor beszélt, mindenki mosolyogni kezdett. Nagyon nehéz idõszak volt számára. Olyan volt, mintha nem is portugálul beszélne, nem értettük. Egyszer az egyik tanárunkat megdobta egy székkel, mert mindenki nevetett rajta.
Milyen érzés, hogy az évek során egy olyan barátot szereztél, mint Cristiano?
Õ egy fantasztikus srác. Nem úgy látom õt, ahogy az egész világ. Testvérként tekintek rá, nagyon közel állunk egymáshoz. Vele szenvedek, ha veszít, ugyanakkor örülök a gyõzelmeinek. Nagyon szoros kötelék van köztünk, nagyon fontos ember az életemben. Nagyon szegény területen nõttem fel, ahol nehéz volt jó emberré válni. Amikor a Sporting akadémiájára mentem, nagyon közel kerültünk egymáshoz. Emlékszem, nem volt jó évem a klubnál, el akartak engedni. Azt mondtam Ronaldónak, hogy a klubon kívül találkozhatunk majd, de õ azt válaszolta, hogy sosem látjuk már egymást. Csak 13 évesek voltunk, de Cristiano kérte a vezetõséget, hogy ne engedjenek el. Kérte, hogy helyezzenek még egy ágyat a szobájába. A klub elfogadta a kérését. Megosztotta velem a szekrényét, abban tarthattam a ruháimat. Ez a momentum megváltoztatta az életemet. Ha nem így történt volna, talán hazaköltözök Setúbalba és soha nem érek el sikereket, hiszen az ottani barátaim egy része már halott, vagy börtönben van. Neki köszönhetem a családomat, a gyerekeimet, a karrieremet.
Bármilyen gyerekkori emlék Cristianóval, amit szeretnél még megosztani?
Ronaldo 12 évesen érkezett meg a Sporting akadémiájára. Emlékszem, két nagy bevásárló központ volt Lisszabonban, õ pedig félt, hiszen még soha nem látott annyi embert egyszerre egy helyen. Mindig azt mondta, olyan, mintha egy új világa került volna. Számomra ez normális volt, de mindig jó volt látni az arcát. Félt a villamosoktól is, mert félt, hogy az ajtók odazárják. Nagyon gyorsan híressé vált, már az iskolában is. Minden lánynak tetszett, ezért a fiúk nagyon utálták, szerették volna megverni. Többször is megmentettük és verekedtünk érte. Az ilyen dolgok miatt gyakran váltott iskolát, 16 éves korára már magántanárt kapott.
11 évesen mindketten nagyon soványak voltunk. Besurrantunk egy edzõterembe, ahová nem szabadott volna. Amikor a biztonsági õr jött járõrözni, elbújtunk a gépek mögé. Mindig elvégeztük a feladatokat, amelyeket szerettünk volna. Néha küzdenünk kellett azért, hogy elérjünk bizonyos dolgokat, pontosan ez tett sikeressé minket az életben.
