Cristiano Ronaldo és a karrier utáni élet

A Real Madrid történetének legeredményesebb játékosa négy hotel megépíttetését tervezi, a világ négy különböző pontján: Lisszabonban, Funchalban, Madridban és New Yorkban. Azt mondja, nem focizhat örök életében, és utána is meg kell élni valamiből. Íme, a CR7 hotelhálózat előzetes részletei!

Cristiano Ronaldo máris elkezdte építeni a futball utáni jövőjét, miután belátta, hogy nem lehet a Real Madrid főszereplője egészen élete végig, vagy még azután is.

Nem kizárt, hogy a 30 éves támadó már ennek a szezonnak a végén búcsút int a királyiaknak, és máris egészen komoly elképzelései vannak a hogyan továbbot illetően – hiszen jól tudja: az élet nem marad örökre ugyanebben a mederben.

Cristiano csütörtökön rántotta le a leplet eddigi legjelentősebb futballon kívüli projektjéről: egy a (művész)nevén futó hotelhálózat felhúzásáról. Négy szálloda megépítéséről szól a fáma, ezek közül három olyan városokban helyezkedik majd el, amelyek szerepet játszottak Ronaldo eddigi pályafutásában (a madeirai Funchal, azaz szülővárosa és egyben első csapatának székhelye; Lisszabon a Sportingban töltött idő miatt; valamint természetesen Madrid, a Realban töltött idők emlékére). Ám van itt még valami: a negyedik helyszín, New York, talán azért, mert ott is emlékezetes futballkalandok várnak még rá.

Az ő következő nagy lépése: az együttműködés a portugál Pestana Hotel Grouppal.

„A labdarúgás a munkám, ám az élet nem marad mindig ilyen” – mondja. „Ennek az új projektnek kell szentelnem az életemet, szerencsére a világ legjobb társaságát tudhatom ehhez magam körül.”

„Fiatal vagyok, ugyanakkor nagyon teljesnek érzem magam, szóval izgalomba hoz a dolog. A jövőmre gondolok: a fiamra és a családomra.”

A minap tiszta vizet öntött a pohárba a PSG-be való távozásával kapcsolatban, amikor azt mondta, Madrid városát részesíti előnyben Párizssal szemben. A francia fővárosba költözés semmiképp sem szerepel hát a futballkarrierjére vonatkozó tervei között.

Az első hotel már 2016 nyarán megnyitja kapuit, ez a funchali lesz, majd nagyjából fél évvel később Lisszabon kerül terítékre, mígnem 2017-re Madridot is beveszi Ronaldo és a hotel-csapat.

„Az ágyakról majd én gondoskodom!” – viccelődött a portugál zseni, majd úgy folytatta: „Igyekszem megteremteni annak a lehetőségét, hogy jelen legyek a projekt fontos eseményeinél, bár természetesen jelenleg nincs tengernyi időm. De ez az egész a minőségről szól, én pedig imádom a minőséget.”

„Ez a beruházás minden bizonnyal a létező egyik legkockázatmentesebb megoldás a jövőmet illetően. Biztonsággal profitálhatok majd belőle.”

Angliai helyszín ugyan nem szerepel a listán, de 2017 közepén már New Yorkban is örülhetnek majd a CR7 hotelbe vágyók.

Korábban nem egyszer utalt arra, hogy örömmel kipróbálná magát az észak-amerikai első ligában, az MLS-ben, az év elején pedig egy 11 millió font értékű New York-i ingatlant vásárolt. Ha minden gyanús jelet számba veszünk, nem lepődnénk meg, ha Cristiano Ronaldo éveken belül a New York Cityben vagy a New York Red Bullsban kötne ki, s ott fejezné be a karrierjét.

„Az első hotel Funchalban épül fel, én pedig szeretnék ott lenni az összes megnyitón.”

“Rettentően boldog vagyok, hisz ez életem legnagyobb szabású projektje, ráadásul igen eltérő attól, amit eredetileg csinálok.”

„Eleinte egyetlen hotel volt tervben, így hát nem semmi, hogy máris néggyel kezdünk! Olyan ez, mint először játszani, majd hirtelen mégis sorozatban lőni a gólokat.”

Ronaldo hírhedt ügynöke, Jorge Mendes is személyesen jelent meg a bejelentésen, annak ellenére, hogy órákkal korábban még egy másik nagynevű ügyfele, a Chelsea-től frissiben távozó José Mourinho dolgain ügyködött.

Forrás: Daily Mail
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK