David Beckhamnek éppen nem volt tíz fontja, hogy kifizesse a villanyórát. Havas, decemberi este volt 1994-ben, és ő éppen a PR szakértő Alan Edwards oldalán lépett be a Manchester külvárosában lévő háza ajtaján. Korábban már találkoztak azon a napon, együtt is vacsoráztak. Edwards kipótolta az aprót, hogy legyen világítás. „Nem éppen olyan környék volt, mint a Four Seasons, sokkal inkább olyan, mintha egy Hovis-reklámból lépett volna ki. Olyan, amilyet a futballisták „lepukkant” helynek mondanak” – emlékszik vissza Edwards. Beckham, egy félénk, londoni születésű fiú, gázszerelő apával, éppen Premier League-karrierjének a kezdetén járt a Manchester Unitednél. „Egy konzervnyitóval küzdött, hogy felnyisson egy szárazbab-főzeléket, akkoriban ez így ment.”
Huszonegy évvel később Beckham, felesége, Victoria és négy gyermekük családi vagyona megközelítőleg 470 millió fontra rúg (kb. 184 milliárd forint), ami 130 millió fonttal meghaladja az angol királynő vagyonát. Beckham a 2012-es londoni olimpiai pályázatnak is természetes tagja volt Tony Blair és Lord Coe mellett. Ma már természetes dolog, hogy Beckham a világ számos pontján nagykövetként is tevékenykedik. A hírneve pedig olyannyira átható, hogy csak az amazóniai esőerdők mélyén bukkanunk olyan emberre, aki nem ismeri fel őt. Mindez a jelenség annak ellenére is fennáll, hogy Beckham tavaly ünnepelte negyvenedik születésnapját (olyan hírességek gyűrűjében, mint Tom Cruise, Guy Ritchie vagy éppen Liv Tyler), és már visszavonult a labdarúgástól, aminek pedig világhírűségét köszönheti. Most pedig már a jótékonykodásra, az üzletre és a divatra fókuszálhat. Amikor a GQ megkérte Tommy Hilfigert, a szintén világhírű divattervezőt, hogy próbálja meg meghatározni, pontosan milyen státuszt is tölt be Beckham a cégénél, a válasza magától értetődő volt. „Ő a mai férfidivat ikonja, vitathatatlanul az első számú.” De hogyan lehetséges ez? Egy olyan világban élünk, ahol a karrier utáni ambíciók terén az ember nem ássa bele magát mélyebben az adott szakmába, még a focisták körében sem. Beckham megtette. Hogy hogyan? Néhány kérdésre a választ bizony azon az 1994-es manchesteri éjszakán kell keresnünk.
Edwards így emlékszik rá: „Davidnek valami különleges jövőbelátó képessége volt, ami szinte megbabonázott engem akkor. Azon rendkívüli pillanatok egyike volt, amikor úgy érzi az ember, hogy valami igazi hatalmasság ül vele szemben.” Azon az estén Beckham beszélt a nőkről, Amerikáról, mint a következő határvonalról a karrierjében, és arról, hogy fel kell lépni a rasszizmus és a hátrányos megkülönböztetések ellen. Emellett kikérte Edwards tanácsát egy esetleges fotózással kapcsolatban is. A Sunday Times Style-ról beszélt, és arról, hogy úgy akar kinézni, mint Elvis. Ez a fajta viselkedésmód az addigi futballban példátlan volt.” Már akkor, a pályafutása rendkívül korai szakaszában is nyilvánvaló volt, hogy Beckham többre hivatott, mint pusztán a gólokat rugdosni. Azt is tudta, hogyan fogja ezt elérni: az arcával, a képmásával fog mindent felülmúlni. Annie Leibovitztól Peter Lindbergh-ig, Ineztől és Vinoodh-tól egészen Steven Kleinig mindannyian megörökítették az angol kinézetének változásait egészen lebilincselő, meglepő és különleges képeiken. Most pedig, először a világon a munkáik egy helyre kerültek. Az Ember (The Man) című kiállítás a jövő hónapban nyílik meg Londonban, a Phillips Galleriesben. A megnyitó ceremóniát pedig természetesen egy gála keretében aukció követi. Az esemény bevételét jótékony célra ajánlják fel. A támogatottak között van a 7:The David Beckham Unicef Found (alapítvány a gyermekekért szerte a világon), és a Positive View Foundation (alapítvány, amely segítségével hátrányos helyzetű fiatalokat segítenek, bevonva őket a fotózás világába) elnevezésű jótékony szervezet is.
A Positive View vezérigazgatója, Andrew Page egy átlagos délutánon talált rá a Beckham-ötletre, még 2013-ban, Kate Moss, az angol szupermodell hasonló esete kapcsán. „Mindig egy írómappával és egy tollal feküdtem be esténként az ágyamba, úgy gondolkodtam. ’Ez (Kate Moss esete) volt a valaha volt legjövedelmezőbb jótékonysági esemény’ – mondogattam magamban. – ’Mit tehetünk mi a Positive View-nál? Ki az, aki még elérhető?’ Egyértelmű volt a válaszom magamnak: David Beckham. Mindig benne van az újságokban; bár nem modell, mint Kate, de ő is „médiahős”, csak egy kicsit másképp. A kamerákkal pedig már régóta baráti viszonyt ápol.” Page azonnal írt is Beckham menedzsmentjének, a XIX Entertainmentnek, feldobva az ötletet, de nem kapott választ.
Page úgy döntött, emeli a tétet. Saját maga készített hamis plakátokat a kiállításról, majd felnagyította, bekeretezte és személyesen kézbesítette a XIX Entartainment irodáiba. „Úgy gondoltam, ha látják a különböző osztályokon dolgozók, talán majd azt mondják rá: ’Ó, ez nagyszerű lenne!’” Szerencsére Beckham már megvizsgálta akkor egy ehhez hasonló ötlet tervezetét. Hat hónappal később pedig a menedzsmentje is beleegyezett. Azóta pedig a projekt már egy nagyobb célt tűzött ki maga elé: megrendeltek ötven új képet Beckhamről olyan nevektől, mint Jeff Koons, Tracey Emin és Damien Hirst. Amikor pedig a kiállítás újra megrendezésre kerül (jövő tavasszal) Londonban, ezeket is kiállítják majd a már meglévők mellé, hogy azután egy hat országra kiterjedő, kétéves utazásra induljanak a művekkel. Ez pedig azt jelenti, hogy Beckham karrierje egy újabb fázisába lépett: a művészetben is halhatatlan lett.
Ha visszatekintünk a Beckham előtti időkre, azt látjuk, hogy a divat és a labdarúgás nem jártak mindig ennyire karon öltve. Igen, George Best talán viselt egy pár Lincroft Kilgour darabot, de ez mind semmi ahhoz képest, hogy Beckham maláj szoknyában, vagy éppen hajráfban járt-kelt.
A karrierje változásával – Manchester, Madrid, Milánó, majd Los Angeles – a stílusa is következetesen újult meg újra és újra a kezdetektől a luxusig. Mindeközben pedig a divatfotózással egy magasabb szintre emelkedett a sportolók közül. Nem csak a hagyományos öltönyreklámokban tűnt fel divatos ruhákban (Armani, Police, Belstaff), a cipőket is népszerűsítette (Vanity Fair, W, 10), továbbá minden olyan újság címlapján megjelent, ahol korábban futballisták képeit soha nem láthatták az emberek.
Beckham divat iránti elhivatottsága nem csak egy cinikusan kiagyalt dolog. Egykori csapata edzőjéhez vezeti vissza, aki mindig inget és nyakkendőt várt el a kupameccsek előtti megjelenéseken a játékosoktól, hogy intelligensebbnek tűnjenek az ellenfélnél. De a körülötte lévő emberek hatására az érdeklődése tovább fokozódott. 1997-ben (amikor a Spice Girls a csúcson volt) ismerte meg Victoriát, aki nem csak a hírnevét fokozta, de a gardróbját is bővítette. Edwards – egy publicista – alkalmazása segítette, hogy a divat kerüljön Beckham imidzsének középpontjába. „Mindent hosszútávon vizsgálok. Zenészekkel dolgozom és mindig a következő album, turné vagy egy új márka a téma.” – mondja Edwards. „De a focistáknál gyakran az ügynökük kezeli a PR-t, így érthetően a pénzügyi kérdés jön először: ’Milyen hasznuk van ebből a fotózásból?’ Számomra ez soha nem volt kérdés. Nem kapsz pénzt mondjuk a Times-ban való megjelenésért, de leírhatatlan értéket ad az imidzsnek. Ehelyett én inkább azt kérdezném, hogy ez valami különleges-e, olyan, ami Davidet egy másik közönség elé helyezi.”
Ilyen közönség például a homoszexuális piac. „Britannia legnagyobb metroszexuális embereként” – Mark Simpson szerint, akitől a fogalom származik – Beckhamnek természetes vonzereje van, amire még rá is játszott a fotózások során. Híres példa erre, amikor beolajoztatta a mellkasát és kifestette a körmeit 2002-ben egy David LaChapelle portfólióban. Ezzel a nők barátjának pozíciójába helyezte magát és ő volt az első férfi, aki megjelent a Marie Claire és az Elle címlapján is. A felső testét borító tetoválások leginkább a feleségével és gyerekeivel kapcsolatosak.
Beckham kétségkívül tehetséges játékos volt – váratlan keresztlabdáival, elsöprő szabadrúgásaival ő az egyetlen angol játékos a történelem során, aki 4 országban nyert bajnokságot – de a hírneve túlnőtt a teljesítményén. Nem csak hajtrendeket teremtett, újraformálta a férfi nem kultúráját. Ahogy Jamie Redknapp mondta, „Ha egy neszesszerrel érkeztem volna, mikor először játszottam a Liverpoolban, Ronnie Whelan és Steve McMahon gúnyt űztek volna belőlem. Most már egyáltalán nem szokatlan kérdés, hogy van-e valakinél hidratáló krém. Ez főleg Beckhamnek köszönhető, ő tette ezt lehetővé. Beckham ajtót nyitott a szurkolóknak a divat felé. A legtöbb férfi szurkoló nem igazán divatos; David törődik a divattal, mégis lazának tűnik.”
Beckham csendessége fokozta ezt a befolyást. Szerepel a sajtóban, de ahogy 2000-ben írta a könyvében, „megtanultam, hogy ne mondjak túl sokat az interjúkban.” Engedi, hogy a képek beszéljenek helyette és ezzel egy dolgot hangsúlyoz igazán: egyszerűen a fizikai állapotát. Tommy Hilfiger szerint „a nők szeretnek ránézni, szexinek és vonzónak találják. A férfiak pedig általánosságban úgy akarnak kinézni, mint ő.” Nem csoda, hogy mikor 2002-ben újratárgyalták a Manchester Uniteddal való szerződését, heti 20.000 fontot szerzett kizárólag csak a képek jogdíjaiból. Képével majdnem mindenki azonosulni tud, származástól, politikától vagy vallástól függetlenül.
De a vonzó külső nem jelent automatikusan hosszantartó hírnevet, akkor viszont miért sikeresek ennyire a Beckham-fotók? Kérdezd meg bármelyik fényképészt, aki már dolgozott vele és ők biztosan a munkamorálját emelik majd ki. Ugyanúgy, ahogy a játékban a csúcsra emelkedett a kitartó gyakorlással (ahogy Sir Alex Ferguson egyszer felidézte: „hajthatatlan szorgalommal edzett, ahogy még a kevésbé tehetséges játékosok sem tették”), Beckham az elmúlt két évtizedben megtanulta, hogyan kell viselkedni a kamerák előtt. Navar Kander fényképész úgy emlékszik, hogy „sokkal inkább foglalkoztatta, hogy tartsa magát, mint bármelyik sportoló, akivel azelőtt találkoztam.” Annyira aktív a fotózások során, hogy tulajdonképpen ő irányítja azokat. Mikor Vincent Peters katonaként szerette volna lefotózni, az eredeti koncepció sokkal kidolgozottabb volt. „Még egy Vietnám stílusú fémsisakom is volt számára” – mondja Peters. „De Beckham azt mondta: ’Nem, szerintem ez nem jó irány.’ Pontosan tudta, hogy mit akart.”
A Beckham-brand tehát elképesztően ragyogó és eladható lett. „A 2014-es évben, egy évvel a visszavonulása után, mintegy 47,9 millió font jövedelme volt, ami az egyik legjobb kereset a visszavonult sportolók körében.
Steve Martin, az M&C Saatchi Sport & Entertainment vezérigazgatója azt mondja, Beckham jövedelme a rendkívül okos üzleti fogásoknak köszönhető. „Nagyon egyszerű” – mondja Martin. – „Beckham egyszerű emberként kezdte, akit szponzoráltak, most pedig már ő a tulajdonos. Mindig az élvonalban, a legjobbak között maradt, amit annak a számtalan tanácsnak köszönhetett, amikkel a körülötte lévők ellátták őt.”
Más szóval, Beckham csapata, a támogatók mindig is az imidzsét használták fel ahhoz, hogy jó üzleteket kössenek a nevével.
A Beckham-jelenség pedig a „legposztmodernebb” értelemben vett igazi sztárság, a valódi, nagybetűs Hírnév.
A fogyasztói kapitalizmus igazi diadala, szinte már egy istenség. Bangkokban az arca a Wat Pariwas templomnál, a Buddha-szobor mellett tűnik fel. A nagysága, befolyása, hírneve a divatban pedig már csak Elviséhez és Marilyn Monroe-éhoz mérhető.
„Olyan képeket akarunk Beckhamről, amik kiterjesztik őt, mint személyiséget” – mondja Andrew Page. – „A művészek útját akarjuk járni, még nem értünk el mindent. Nagyszerű lenne, ha nagyjából két éven belül már teljesen más képek készülnének róla, egy új stílusban. Új úton szeretnénk haladni.”
Bemutatjuk a művészet szentképét: David Beckhamet.
