Marcelo: Jöttünk eggyel a szurkolóinknak

A Real Madrid egy rendkívül izgalmas mérkőzésen múlta felül a katalán listavezetőt, véget vetve a Barcelona veretlenségi sorozatának, a dicsőséges győzelem után természetesen több játékost is megszólaltattak az újságírók.

Marcelo:

„Minden egyes csapatnak meg kell tanulnia, hogyan védekezzen a Barcelona ellen. Mi ma ezt megtettük, kitartottunk, türelmesek voltunk. Az elől lévő játékosok lehetővé tették, hogy kontratámadásokat vezessünk, de az egész csapat keményen dolgozott, Keylortól Cristianóig, remek munkát végeztünk. Ez a három pont lökést ad nekünk ahhoz, hogy tovább harcoljunk.”

„Találkozni a Barcelonával, ami a világ egyik legjobb csapata, nehéz, hazai pályán játszani ellenük pedig még nehezebb. Amikor nem nálad van a labda, rengeteget kell futnod, védekezned kell és meg kell próbálnod megfogni őket egy kontrával, de voltak időszakok a mérkőzésen, amikor megtartottuk a labdát. Jöttünk egyel a szurkolóinknak, most pedig megmutattuk, hogy bárki ellen képesek vagyunk bármire, de a legfontosabb most az, hogy keményen dolgoztunk és begyűjtöttük a három pontot.”

Marcelo

„Ramos nagy fiú már, nincs szüksége egy példabeszédre. Van úgy, hogy az ilyen dolgok megtörténnek egy meccsen, ezért van ott a bíró, de Sergio mindig mindent belead a csapatért.”

„Védő vagyok, de ha előre mehetek, akkor megpróbálkozom. Számomra nehéz mélyen visszazárni, mert az ösztöneim azt súgják, hogy menjek előre, még akkor is, ha a legfontosabb a védekezés.”

Pepe:

„A futball megmutatta, hogy lélekkel és alázattal nagy sikereket lehet elérni. Tiszteltük az ellenfelet, a szurkolóinkért játszottunk, végül győzni tudtunk. Mindenki örömmel jött le a pályáról, különleges dolog a Nou Campban nyerni. Megmutattuk, hogy olyan csapat vagyunk, amely győzni akar, ha pedig összedolgozunk, akkor ez könnyebb, ezt fogjuk próbálni megtenni a jövőben is.”

„Ez a győzelem sokat jelent számunkra. Kemény év volt ez mindenkinek, a győzelem pedig megmutatta, hogy a csapatnak lelke van és győzni akar. Ez az, amit sokan megkérdőjeleztek. Az edző a kulcsfontosságú pontokra koncentrált, jól felkészültünk a meccsre. Jár a három pont, de még fontosabb, hogy a szurkolóinknak már adnunk kellett egy ilyen győzelmet.”

Pepe

„Két nagyszerű csapatról van szó, top játékosokkal, tiszteljük egymást. Jó, hogy az emberek élvezhetik az ilyen mérkőzéseket. Keményen dolgoztunk, a legtöbbet kihoztuk a fegyvertárunkból. Tíz emberrel nyertünk, a Real Madrid lelke mindig visszatér.”

„A bajnokságban nehéz helyzetben vagyunk, ezt tudjuk. De ha felvesszük ezt a mezt, mindent bele kell adnunk a több millió szurkolónkért. Velünk szenvednek, ha nem nyerünk. Keményen fogunk dolgozni, hogy az idény végére valami különlegessel ajándékozhassuk meg őket.”

Keylor Navas:

„Úgy gondolom, hogy nagyszerűen teljesítettünk, minden játékos nagy erőfeszítéseket tett. A Barcelona talált be először, de nem adtuk fel. Tudtuk, hogy kell egy gól, minden csapattársam remek munkát végzett.”

„Tudjuk, hogy harcolnunk kell az utolsó pillanatig, kell egy utolsó nagy roham. Nagyon boldogok vagyunk, szerintem ez egy igazán különleges pillanat. Ez volt az első Clásicóm, jó élmény volt. Játszom, magabiztos vagyok, a csapattársaim sokat segítenek. Most eljött a BL ideje, nem szabad kiengednünk, ugyanígy kell folytatnunk tovább.”

Carvajal:

„Tudtuk, hogy nehéz lesz. A csapat nagyszerű volt, különösen a második félidőben. Egy pillanatra sem lankadt a figyelem, a csapat végig jól érezte magát a meccsen. Kihúztuk magunkat, többet akartunk, nem elégedtünk meg a döntetlennel.”

Carvajal

„Az edzőnek jó ötletei voltak. Ahhoz, hogy megnyerj egy Clásicót, játszanod kell, ma pedig újult erővel hagyjuk el Barcelonát. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást és az ösztönzést, amit minden meccsen kapunk tőlük. Most ideje Németországba menni, ahol a győzelem a cél.”

Jesé:

„Örülünk a győzelemnek, a második félidőben megmutattuk, hogy van karakterünk. Elégedett vagyok, mivel nehéz a Barcelona ellen nyerni a Nou Campban, de a csapat második félidőben mutatott munkájára fókuszálok. A szurkolók megérdemelnek egy ilyen győzelmet.”

„Zidane mindig mögöttünk áll, ez fontos. Csapatként reagáltunk, egységesek vagyunk a pályán. Elmondta, hogy játsszuk a játékunkat, törekedjünk a győzelemre.”

„Nagyon jól érzem magam, folyamatosan egyre jobbá válok, Zidane pedig bízik bennem. Azért lépek pályára, hogy adjak valamit a csapatnak, hogy megváltoztassak meccseket.”

„A Madrid sosem adja fel, a végsőkig harcol. A bajnokság megnyerése nehéz, de nekünk meg kell nyernünk minden meccset. Most a BL következik, koncentrálnunk kell. Ez a győzelem magabiztosságot ad a szerdai meccs előtt. Együtt bárkit legyőzhetünk, bármely trófeát megnyerhetjük. Ha így folytatjuk, meg fogjuk nyerni a Bajnokok Ligáját.”

Sergio Ramos:

„Hét ponttal vagyunk lemaradva, lesznek, akik a bajnoki címet közelebbinek érzik majd, lehetőségként tekintenek rá. Amíg esély van, amíg pontokat lehet szerezni, a Real Madridnak harcolnia kell. 3 fontos pontot hoztunk el Barcelonából, a legerősebb riválistól, nagyszerű, hogy ilyen mentális állapotban érkezünk a szezon végéhez. Ez egy dicsőséges győzelem volt.”

Sergio Ramos

„Amikor kiállítanak úgy, hogy nincs sok hátra, ideges vagy. A büszkeség és az odaadás, amit a srácok mutattak egy emberrel kevesebben, elégedettséggel tölt el. A labdarúgásban vannak ilyen kritikus pillanatok, ha pedig a határokat feszegeted, ilyen jó támadókkal, akkor túlzásba viheted, ez történt velem is. Ez is egy lecke számomra. Ha ez volt az, ami győzelemhez segített minket, akkor már az ötödik percben kiállítattam volna magam.”

„Nagyon örülök Zidane-nak. Annak ellenére, hogy nincs túl sok edzői tapasztalata, kiváló tréner és csodás játékos volt. Ez a győzelem annak a filozófiának a jutalma, amit próbál belénk ültetni.”

„Nehéz Cristiano Ronaldónak lenni, nincs szüksége semmire. Sok éve megmutatja már, hogy milyen nagyszerű játékos, de egy támadónak mindig öröm, ha gólt szerez.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Bellingham
Tovább

A Mallorca elleni kezdőcsapat

Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára a Mallorca elleni bajnokin. Kezdőcsapat 13. Lunin17. Lucas V.22. Rüdiger6. Nacho23. F.…
Toni Kroos (forrás: realmadrid.com)
Tovább

A Mallorca elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő bajnoki mérkőzésre. A keret Kapusok: Lunin, Kepa, Mario de LuisVédők: Carvajal,…