Csapatok
Real Madrid (3)
A cikk címe akár az is lehetne, hogy egytől egyig nulla… Igaz, ennyire azért nem volt drasztikus a helyzet, nem kell rögtön kongatni a vészharangokat, de voltak nagyon bosszantó dolgok. Ha az elején sikerül gólra váltani a helyzeteinknek csak a felét, akkor teljesen másképp alakult volna a mérkőzés, azonban a támadósorunk fejben nem volt teljesen ott Németországban. A középpályánk ezúttal teljesen fiktív, nem létező dolognak bizonyult, a védelem pedig egyszerűen nem tudott mit kezdeni a hazaiak villámgyors, többnyire a baloldalon vezetett kontráival. A helyzetünket az sem segítette, hogy a srácok többsége valamilyen oknál fogva elfelejtette, hogyan kell futni, illetve az akarat szó fogalmával sem voltak teljesen tisztában. Ez azonban most így alakult, nagyon nehéz dolgunk lesz hazai pályán, hiszen egy esetleges 3-0-s előnynél sem nyugodhatunk meg teljesen az ellenfél tegnapi teljesítményét és felfogását látva. Értem én a Clásicón elért győzelmet, de a jövő hét közepére vissza kell térni két lábbal a földre. Ideje felismerni, hogy a mez önmagában nem képes a győzelemre. Ha ez megtörtént volna tegnapra, akkor most nem lenne szükség az újabb fogadkozásokra.
Az olvasók pontszáma: 2,3
Wolfsburg (8)
Masszív kis gárda ez. Nem véletlen, hogy szinte ugyanilyen játékkal négyet gurítottak a bajnokságban a Bayernnek is. Egyetlen kérdés fogalmazódik csak meg bennem: Ők ezt tudják, ezt játsszák szinte minden mérkőzésükön, de akkor miért nem számítottunk rá? Ez azonban az érdemeikből semmit sem von le, bátran, felszabadultan, agilisan játszottak, aminek meglett az eredménye. Hátul is masszívak voltak, a vendég támadásoknál már-már az Atléticóra emlékeztető módon védekeztek, aztán kiváló képességű, gyors támadóiknak köszönhetően nagyszerű kontrákat vezettek. Említettem, hogy ha kihasználjuk a helyzeteinket, akkor másképp is alakulhatott volna, azonban akkor sem lehetne egy szavunk sem, ha nem 2, hanem 3 vagy 4-0 lett volna az eredményjelzőre írva a lefújást követően…
Az olvasók pontszáma: 7,4
Játékosok
Keylor Navas (6,5)
Ordító bravúrja ezúttal nem volt, magabiztosan védett, egyik kapott gólról sem tehetett, hiszen mindkét esetben meglehetősen nehéz helyzetben volt. Sajnálom, hogy megszakadt a nagyszerű sorozata.
Az olvasók pontszáma: 5,6
Danilo (1)
Nagy valószínűséggel még ma sem tudja, hogy milyen rendezvényen volt. Draxler annyiszor ültette be a hintába, hogy egy hétig fog szédülni. Mutatói: 0 szerelés, 0 felszabadítás. Ő volt tegnap a Wolfsburg 12. embere. A pályára befutó szurkoló legalább megállított egy támadást. Danilo nem.
Az olvasók pontszáma: 1,7
Pepe (3)
Kapott ő is rendesen tegnap, szépen forgatták az ügyes hazai támadók a veterán védőt, aki ezúttal pusztán rutinnal képtelen volt felvenni a versenyt Draxlerékkel. Sajnálatos, hogy Varane pont most dőlt ki, a sebessége nagyon jól jött volna.
Az olvasók pontszáma: 2,7
Sergio Ramos (3,5)
Arnold góljánál nagyon lemaradt, így a német teljesen tisztán kaphatta középen a játékszert. Pontját csak az emeli a Pepe által szerzett fölé, hogy volt egy rettentően fontos mentése. A mozdulatain sajnos érződött, hogy a nyilatkozatok ellenére egyáltalán nem tekintett egyenrangú ellenfélként a Wolfsburgra. Kár.
Az olvasók pontszáma: 2,9
Marcelo (3)
Danilónál azért jobban teljesített, de nem lehet büszke a produkciójára. Védekezésben teljesen elveszett volt, a második gólban ő is benne van. Össze kell kapnia magát a defenzív játékot illetően, mert a csapat nem engedheti meg magának, hogy egyszerre két olyan játékos legyen pályán a védekező négyesből, akik nem képesek hozzátenni a védekezéshez.
Az olvasók pontszáma: 3,6
Casemiro (3)
Teljesen elveszett volt, ráadásul befújtak róla egy (nagyon véleményes…) büntetőt is. Nem sikerült a hétvégihez hasonló teljesítményt nyújtania, ezúttal nem tudta megteremteni az egyensúlyt.
Az olvasók pontszáma: 3,7
Toni Kroos (4,5)
Jobban teljesített, mint két középpályás társa, de ennyi. Igazi veszélyt nem nagyon tudott kialakítani, viszont próbálta kivenni a részét a védekezésből, amiben a középpályán ezúttal eléggé egyedül maradt. Öt labdát szerzett, sajnálatos módon tegnap este ez volt a legjobb teljesítmény ebben a tekintetben. Emellett bizonyította, hogy fogorvosnak is legalább olyan jó lenne, mint labdarúgónak, hiszen egy jól irányzott mozdulattal pillanatok alatt kikapta Vieirinha fogát.
Az olvasók pontszáma: 3,3
Luka Modric (4)
Sajnos ezúttal is elmaradt a Modric-varázslat. A horvát egy ideje már nem mutatja azt az ellenállhatatlan formát, amelyet néhány hónapja az egész világ csodált. Reméljük, hogy hamar összekapja magát.
Az olvasók pontszáma: 3,3
Gareth Bale (5)
Tegnap a legveszélyesebb támadónk volt. Volt jó néhány lehetősége és veszélyes lövése és többször hozta helyzetbe Ronaldót is, aki azonban nem tudott élni a lehetőségekkel. Jó formában tért vissza, de a többiek nélkül ő is tehetetlen.
Az olvasók pontszáma: 3,4
Cristiano Ronaldo (4)
Elpuskázta az összes helyzetét. Faragták is rendesen, de ez nem kifogás, a lehetőségekkel élni kell. Azt kívánom, hogy jövő héten minden menjen be, ami most a lábában maradt…
Az olvasók pontszáma: 3,1
Karim Benzema (3)
Hamar megsérült, és bár folytatta a játékot, látszott a mozgásán is, hogy nincs rendben. Előtte azonban volt egy ordító ziccere, ami sajnálatos módon kimaradt. Reméljük, hamar felépül.
Az olvasók pontszáma: 2,7
Cserejátékosok
Jesé Rodríguez (4)
Nem sikerült semmi maradandót alkotnia, igaz, ez a társairól is elmondható.
Az olvasók pontszáma: 3,7
Isco (5)
Lendületet hozott, volt egy zseniális passza is, azonban ő sem tudta igazán kibillenteni a mérkőzést a ritmusból.
Az olvasók pontszáma: 3,4
James Rodríguez (-)
Kevés ideje volt, a labdával is alig találkozott.
Edzői teljesítmény
Zinedine Zidane (3)
Sajnos nagyon eltaktikázta magát klubunk legendája. Danilo játéka aranyérhez hasonló fájdalmakat okozott madridisták millióinak, emellett láthatóan nem tudtak mit kezdeni a hazaiak villámgyors kontráival, ami a felkészülés következménye. A Wolfsburg mindig hasonló játékkal rukkol elő nagyobb meccseken, erre lehetett volna készülni. Emellett a cserék sem jöttek be igazán. Jesé kényszerből érkezett, Iscót és Jamest talán hamarabb be lehetett volna dobni, de azt sem értem, hogy Danilo hogy lehetett végig a pályán. Carvajal dörzsöli a tenyerét, mert ezt a teljesítményt nem lesz nehéz megugrani. Elemezni kell, javítani a hibákat, jövő héten pedig bizonyítani. Ugyanazt a tökös Zidane-t akarom jövő hét keddre, akit a Barca ellen láthattunk.
Az olvasók pontszáma: 2,9