Navas: Mindent bele fogunk adni a címerért

A Manchester City elleni visszavágó előtt a Costa Rica-i kapus is nyilatkozott a sajtó képviselőinek. Kiemelte a szurkolók fontosságát, és elmondta azt is, hogy szerinte csakis egységességgel lehet győzelmet aratni.

A meccsről: „Nehéz összecsapás ez. Remek játékosaik vannak, akik kibillenthetnek minket az egyensúlyunkból. A kezdetektől fogva huszonöten küzdünk közösen. Bárki is lép pályára holnap, mindent bele fog adni, mivel mindannyian a Real Madridhoz tartozunk, és ezt kell tennünk. Azt szeretnénk, ha mindenki száz százalékos lenne, de meg kell várnunk az edző döntéseit.”

A szurkolók: „Amikor a világ legjobb szurkolóiról beszélünk, az ember biztos lehet benne, hogy meg fogják tölteni a stadiont, és egy emberként állnak majd mögénk. Ők is mindent megtesznek majd a lelátóról a győzelemért, ahogy mi is a pályán. Erre remek példa az előző meccsünk a Bajnokok Ligájában, ahol megmutatták, hogy mindvégig mellettünk vannak. Megpróbáljuk majd megszolgálni a bizalmukat, hogy mindannyian boldogan hagyják majd el a stadiont.”

Saját szerepéről: „Kiváltságosnak érzem magam, amiért a Realban játszhatok. Egy futballistának meg kell becsülnie az ilyen lehetőségeket. Egy elődöntőben játszani nagyon fontos pillanat, én pedig felelősséggel tekintek erre. Legbelül még mindig egy álmodozó kisgyerek vagyok. Remélem, hogy ez a meccs sok jövőbeli kiváló mérkőzést vetít majd előre. Holnap mindenki mindent bele fog adni a címerért és a mezért. Ez nem az a nap, amikor kísérletezgetni kell, hanem az, amikor azzal az elszántsággal kell kimennünk, mint minden eddigi meccsünkre.”

Készülés a meccsre: „Minden meccsen olyan profin próbálok játszani, ahogy csak tőlem telik. Ezt így kell folytatnom tovább, ugyanazzal a komolysággal. Amikor a dolgok jól mennek, nincs szükség változtatásokra. Fejlődni akarunk, úgy, mint eddig, ugyanazon az úton. Amikor a pályára lépünk, a címerért kell játszanunk, és mindent beleadni azért, amit képvisel. Egyként kell gondolkodnunk. Magabiztosnak kell lennünk, mint csapatnak, emellett pedig alázatosnak is.”

Mentalitás: „Természetesen győztes felfogásban kell pályára lépnünk, mint mindig. Nem szabad azt hinnünk, hogy könnyű meccs lesz. Lesznek pillanatok, amikor támadunk, de lesz, amikor majd védekezni kényszerülünk. A mérkőzés kilencven percből áll, tudnunk kell, hogy hogyan játsszunk, és hogyan hozzunk hideg fejjel nyugodt döntéseket. Minden ellenfelemet tisztelem. Erre a meccsre is így megyünk ki: koncentráltan és intenzitással. Minél egységesebbek vagyunk, annál erősebbek leszünk.”

Forrás: realmdrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK