Amikor Enzo Francescoli tíz évvel ezelőtt leült fiaival, Marcóval és Brunóval Miamiban található otthonukban, hogy megnézzék a 2006-is világbajnokság döntőjét, reménykedett, hogy láthatja Zidane-t, Franciaország Maradonáját – ahogy ő hívta a legendát -, amint magasba emeli a trófeát. Amikor meglátta a képsorokat, melyeken egyértelműen látszott, hogy Zizou lefejelte Marco Materazzit és ki is állították emiatt, nem tudta véka alá rejteni érzelmeit, az általa érzett sokkot, és felkiáltott: „Micsoda őrültség! Annyira hülye!”
„A franciák a kiállításának, annak a két percnek a hatása alatt voltak.” – mondja Francescoli, aki a FIFA.com kérésére emlékszik vissza a történtekre. „Nagyon sajnáltam őt. Ha ott nem veszíti el a fejét, sokkal nagyobb helye lenne a játék történelmében. Igaz, hogy így is része a történelemnek, de sokkal fontosabb alakja is lehetne, hiszen vele a franciák megnyerhették volna a világbajnokságot, számára pedig a leglátványosabb búcsú lehetett volna a torna.”
Nem csak a franciák 10-esének mágikus képességei késztették arra Uruguay korábbi kiváló labdarúgóját, hogy megnézze a Les Bleus Olaszország elleni mérkőzését, amely manapság már nem érdekelné őt. „Sokszor találkoztunk, Enzót is meglátogattam. Barátok voltunk mindezek miatt.”
„Mindezek” alatt a két játékos kapcsolatát érti, amely egészen 1989-ig nyúlik vissza, de igazán csak hét évvel később kezdődött. 1996-ban a Juventus az Interkontinentális-kupához vezető úton a River Plate-tel találkozott egy olyan mérkőzésen, melyek Zidane és Francescoli ellenfelek voltak. A francia felfedte, hogy legidősebb fiát Enzónak nevezte el, az ellenfél 9-esének tiszteletére, aki a példaképe volt azóta, hogy az uruguayi a Marseille csapatát erősítette.
„Az, hogy van valaki, aki óriási alakja volt a játéknak, aki elmondja, hogy minden délután megnézett téged, hogy te ösztönözted mindenre… Nos, ez óriási lökést ad.” – meséli Francescoli. Zizou annyira csodálta a játékost, hogy amikor a válogatottal volt távol, abban a mezben aludt, amelyet a River sztárjától kapott. „A felesége azt mondta, néha otthon is a mezben alszik.” – teszi hozzá némi hitetlenkedéssel és büszkeséggel. „A labdarúgók őrültek”.
Makacs példakép
Zidane futballistenként tekintett az uruguayi labdarúgóra. Ez egy olyan jelző, amely Francescoli elmondása szerint kicsit zavarba ejti őt. A francia ezt az állítást meg is erősítette egy alkalommal: „Annyira megszállottja voltam, hogy megtanultam minden mozdulatát, mindent, amit csinált. Mindent megtettem, hogy úgy játszhassak, mint ő.” Zidane lemásolta Francescolit, de sok szempontból felül is múlta bálványát, beleértve a játék sötét oldalát is, gondolva itt arra a néhány másodpercnyi dühre, 2006-ból.
„Mindannyiunk életében van egy őrült pillanat” – ismeri el Francescoli. „Az 1987-es Copa America döntőjében, Chile ellen és is fejeltem, a brazil Arppi Filho rögtön le is küldött. Egy meccsen, még korábban Astengo megrúgott engem, elszakadt egy izmom, egy kicsit összetörtem miatta.”
„Astengo a döntőben még csak meg sem rúgott. Az arcát viszont egyenesen az enyémbe tolta, én pedig mértem rá egy fejest. Bár nem értem hozzá, összeesett. Úgy éreztem, megölöm magam. Nem bántam volna az egészet, ha egy átlagos meccsen történik, de egy döntőben… Amikor kiállítanak egy átlagos mérkőzésen, el tudod fogadni, de amikor egy ilyen fontos meccsen történik…”
Amikor Francescoli látta, hogy Zidane ugyanezt teszi Berlinben, összeszorult a szíve. „Igen, büntetőkkel veszítettek, ez megtörténhet Zidane-nal és nélküle is, de úgy vélem, akkora különbséget jelentett Franciaország számára a jelenléte, mint az argentinoknak Maradonáé 1986-ban.”
„Az ilyen dolgok hatással vannak rád és a csapatra is. Zizou elvesztése talán nem volt annyira óriási hatással, hiszen a hosszabbítás végén történt, de hatással lehet a fejekre. Amikor láttam, kicsit csalódott voltam.”
Francescoli szomorúsága azért volt annyira mély, mert úgy érezte, hogy Zidane csúcsformában volt aznap, egy általa értékesített büntetővel Franciaország hamar megszerezte a vezetést is. „Nem lepett meg az, ahogy rúgta a büntetőt. Buffonnal ismerték egymást kívülről-belülről, Zizou mindig próbált váratlant húzni. Talán kicsit túlságosan is alányúlt, de szerencséje volt, ami azonban végül elpártolt tőle a mérkőzés későbbi szakaszában.”
