Egytől egyig: 2016. szeptemberi összesítő

Szeptemberben hat mérkőzésen lépett pályára csapatunk, és ahogy mi, úgy ti is hatszor leosztályoztátok a csapatokat, a játékosokat és az edzőket. Hogy átfogó képet kapjatok, csináltunk egy havi összesítést, amelyből kiderül, hogy ki lett a szerkesztőknél és az olvasóknál a hónap legjobb játékosa. Az értékelésbe kizárólag olyan játékosokat vettünk bele, akiknek legalább három osztályozható mérkőzésük volt. Vágjunk bele!

14. Sergio Ramos

A szerkesztők osztályzata: 5,67 (12.)
Az olvasók osztályzata: 5,73 (14.)

Együttes osztályzat: 5,7

Az ő teljesítménye egyértelműen zuhanó tendenciát mutatott a hónap során. Míg az Osasuna ellen 7 felett volt a szerkesztőknél és az olvasóknál egyaránt, a Las Palmas és a Dortmund ellen lefelé lógott ki a csapatból. Csapatkapitányként és a védelem oszlopaként jóval stabilabb teljesítmény szükséges tőle (ahogy kulcsemberként Ronaldótól és Benzemától is).

13. Raphael Varane

A szerkesztők osztályzata: 5,75 (11.)
Az olvasók osztályzata: 5,85 (13.)

Együttes osztályzat: 5,8

Egy átlagos (Sporting) és két gyenge (Villarreal, Las Palmas) mérkőzése után javított némileg, és rég látott klasszis teljesítménnyel jelentkezett a hónap legnehezebb mérkőzésén a Dortmund ellen. Melyik az igazi arca? A Las Palmas elleni hibákkal tarkított, vagy a németek elleni szerelésekben és felszabadításokban gazdag?

12. Marcelo

A szerkesztők osztályzata: 5,67 (12.)
Az olvasók osztályzata: 6 (12.)

Együttes osztályzat: 5,83

Egyelőre magához képest Marcelo sem futballozik csúcsformában, ráadásul egy sajnálatos sérülés miatt az utolsó két meccsen nem is szerepelhetett. A szerkesztők szerint a Sporting ellen (7), az olvasók szerint az Espanyol ellen (6,8) szerepelt a legjobban. Türelmetlenül várjuk, hogy visszatérjen, és jobb formában játsszon, mint eddig.

1609291tol1ighavi2

11. Marco Asensio

A szerkesztők osztályzata: 5,67 (12.)
Az olvasók osztályzata: 6,17 (10.)

Együttes osztályzat: 5,92

Három mérkőzésen játszott, és egyiken sem nyújtott igazán emlékezeteset. Egy gólt ugyan szerzett, de játékban keveset tudott hozzátenni a meccsekhez, igaz, nagy hibák sem jellemezték őt. Kérdés, hogy mennyire győzte meg Zidane-t arról, hogy rendszeresen szerepeltesse őt.

9. Álvaro Morata

A szerkesztők osztályzata: 6 (10.)
Az olvasók osztályzata: 6,2 (9.)

Együttes osztályzat: 6,1

Nem, nem maradt ki a tizedik, viszont két játékos is a kilencedik helyen végzett. Egyikőjük Morata, aki három átlagos meccs mellett egy kiemelkedőt is lehozott a Sporting ellen, ahol a szerkesztők (8) és az olvasók (7,8) is meglehetősen magas pontszámmal jutalmazták őt. Benzemánál nagyobb gólveszélyt hordozott a játéka, így Zidane számára nyitottabbá tette a csatárkérdést.

9. Gareth Bale

A szerkesztők osztályzata: 6,1 (9.)
Az olvasók osztályzata: 6,1 (11.)

Együttes osztályzat: 6,1

A BBC legjobbja is csak a kilencedik helyig jutott, ebből látszik, hogy nem sziporkázott a támadótrió. Moratával ellentétben az ő átlagos meccsei mellett egy kiemelkedően gyenge is kijutott, nem meglepő, hogy a Las Palmas ellen. Összességében viszont az első hármasból a mérkőzések nagy részén ő teljesített a legjobban. De ő is többre képes ennél.

>>> Tovább a 8-4. helyezettekre

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Varane
Tovább

Varane búcsúja

A Real Madrid korábbi francia kiválósága, Raphaël Varane bejelentette visszavonulását. Íme a játékos búcsúja, amelyet közösségi oldalán tett…
Santiago Bernabéu
Tovább

A Real Madrid VIP-élmény

Egy Laurita Cañero nevű influenszer jóvoltából betekintést nyerhetünk abba, hogy mit is jelent megtekinteni egy Real Madrid mérkőzést…