Bale: 1240! James: 0! Casilla: 25!

Az alábbiakban néhány statisztikai érdekességgel szolgálunk nektek a csapattal kapcsolatban. 20 mérkőzés óta tartó veretlenség? Bale, Benzema, vagy Ronaldo az, akit Zidane a legtöbbször szerepeltetett? Egyikük sem! Talán Navas, vagy Ramos? Nem talált. A cikkből minden rejtélyre fény derül.

Real Madrid: 20

A Sporting elleni heroikus fordítás következtében a csapat továbbra is hibátlanul szerepel az idei szezonban. Azonban a BL-ben egy majd' hét éve tartó sorozat sem szakadt így meg. 2009 októberében a Real Madrid a Milan ellen játszott hazai pályán a BL-csoportkörben. A fordulatos mérkőzésen Drenthe góljával sikerült az egyenlítés, de Pato a 88. percben betalált, így az olaszok mindhárom pontot elvitték a Bernabéuból. Azonban arra talán a legoptimistábbak sem számítottak, hogy egy jó ideig nem látnak majd otthon vesztes BL-csoportmeccset. De így lett, és ez a sorozat így a mai napig tart, immár 20 meccs óta! Ráadásul ezek közül 19-et megnyert a csapat, mindössze a 2012-13-as szezonban csúszott be egy iksz a Dortmund ellen.

Kiko Casilla: 25

Navas hiányában Kiko Casilla megkapta a lehetőséget a bizonyításra. Egy kapus számára mindig a kapott gól nélküli mérkőzés elérése a cél, azonban a Sporting keresztülhúzta a számításokat, és bevette a madridi kaput, sőt, kishíján a három pontot is begyűjtötte Ronaldo nevelőegyesülete. Casilla számára nem túl felemelő statisztika, hogy bár eddig 12 mérkőzésen őrizhette a Real Madrid kapuját, mindössze 3 olyan alkalom volt, amikor nem kellett maga mögé nyúlnia a labdáért, hogy középkezdéshez továbbítsa azt a társaknak. Navas statisztikája a majd ötször annyi mérkőzés ellenére is sokkal jobb, a Costa Rica-i 56 meccséből 27-szer maradt érintetlen a madridi kapu, ami szinte 50%-os arány (Casilláé ennek a fele, 25%). Bár Kiko nem rossz kapus, azért megnyugtató lenne Keylort látni a gólvonal előtt.

Gareth Bale: 1240

A 2014-15-ös szezonban a Ludogorets kapuját fejjel terhelő walesi villámléptű gólínsége tovább tart az európai klubfutball elitjében. Az említett találat óta ugyanis nem jegyezhettünk fel több gólt tőle ezen a színtéren (leszámítva a tizenegyespárbajban értékesített büntetőjét), hiszen a City elleni lövését Fernando öngóljaként jegyezték fel. A gólaszály immár 14 mérkőzés óta és 1240 perce tart, remélhetőleg a csoportkörös mérkőzések valamelyikén sikerül megszakítania ezt Garethnek.

160916stats2

Toni Kroos: 27

Zidane számos játékosnak adott már lehetőséget a szezonban, és az előző idény második felében is igyekezett mindenkinek játékidőt biztosítani. Az eltiltások és a sérülések persze közrejátszottak néhány változtatásban, így Zidane eddig legtöbbször használt játékosa Toni Kroos. A német passzmester így is 5 találkozót mulasztott, ám ezzel is a legtöbb mérkőzésen pályára lépett játékos a francia menedzser regnálása alatt.

James Rodríguez: 0

A kolumbiai középpályás csereként lépett pályára a Sporting ellen, és ha már bejött, egy mutatós gólpasszt kanyarított Morata fejére. James a nyitófordulóban is csereként beállva adott egy asszisztot, mégis akkor megy neki igazán, ha érzi a bizalmat. A Zidane-érában ugyanis Jamesnek nem volt olyan mérkőzése, amin ne ért volna el minimum egy gólt vagy gólpasszt – amennyiben végigjátszotta a találkozót. A madridi tízesnek öt ilyen mérkőzése volt az Espanyol (gól, gólpassz), az Eibar (gól), a Getafe (gól, gólpassz), a Valencia (gólpassz), és a Roma (gól) ellen. A csapat ráadásul mind az öt meccset be is húzta. Megvan a tuti recept? Ha necces a helyzet, csak hagyd fent végig Jamest!

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Varane
Tovább

Varane búcsúja

A Real Madrid korábbi francia kiválósága, Raphaël Varane bejelentette visszavonulását. Íme a játékos búcsúja, amelyet közösségi oldalán tett…
Santiago Bernabéu
Tovább

A Real Madrid VIP-élmény

Egy Laurita Cañero nevű influenszer jóvoltából betekintést nyerhetünk abba, hogy mit is jelent megtekinteni egy Real Madrid mérkőzést…