Real Madrid – Legia Warszawa: Érdekességek, statisztikák

Az UEFA szokás szerint összegyűjtött néhány érdekességet és statisztikát a soron következő BL-mérkőzés kapcsán, min pedig szokás szerint elhozzuk ezeket olvasóink számára.

Érdekességek a csapatokról

Real Madrid

  • Zinedine Zidane csapata a BL-nyitány óta négy pontot szerzett az F csoportban, hármat a Sporting elleni mérkőzésen, melyet 2-1-re nyertek meg Morata hosszabbításban szerzett góljának köszönhetően, egyet pedig a dortmundi 2-2 alkalmával.
  • A Real Madrid Sporting elleni győzelme zsinórban a csapat hetedik hazai diadala volt a Bajnokok Ligájában.
  • A habfehérek a legutóbbi 31 BL-mérkőzésükből 27-et megnyertek a Santiago Bernabéuban, és mindössze egy összecsapás alkalmával maradtak alul, a 2014/15-ös idényben, a Schalke ellenében (3-4).
  • A Real Madrid eddig hat alkalommal találkozott lengyel együttessel, és valamennyiszer győztesként hagyta el a pályát. A legutóbbi ellenfelük a Wisła Kraków csapata volt a sorozat 2004/05-ös idény előtti selejtezőjének harmadik körében. Zidane mindkét meccsen pályára lépett. Idegenben Morientes duplájának köszönhetően 2-0-ra, hazai pályán Ronaldo (2), valamint Francisco Pavón góljait követően 3-1-re győzték le ellenfelüket.

Real Madrid

Legia Warszawa

  • Az 1995/96-os idény óta először szerepel a Legia a sorozatban. Hazai pályán 6 gólt kaptak a Dortmundtól, míg Portugáliában 2-0-ra kaptak ki a Sporting csapatától.
  • A 2016/17-es BL-idény selejtezőkörében három idegenbeli mérkőzésen is veretlen maradt a csapat, döntetlent játszottak a HŠK Zrinjskivel, valamint nyertek FK AS Trenčín és a Dundalk FC otthonában.
  • Az Európa-liga tavalyi kiírásában mindhárom idegenbeli meccsüket elveszítették.
  • A Legia statisztikája spanyol csapatok ellen: 4 meccs, 1 döntetlen és 3 vereség. Legutóbb a 2002/03-as idény harmadik selejtezőkörében látogattak Spanyolországba, akkor a Barcelona ellen estek ki, 0-3-as összesítéssel. Jacek Magierát, a csapat jelenlegi edzőjét, a Legia akkori 25 éves középpályásaként az 1-0-s hazai vereség alkalmával kialították. 
  • A Legia egyetlen győzelmet tud felmutatni spanyol csapattal szemben, ehhez egészen az 1970/71-es idényig kell visszamennünk az időben. A BEK negyeddöntőjében az Atlético Madridot győzték le 2-1-re hazai pályán, igaz, ez sem volt elég ahhoz, hogy továbbjussanak, hiszen Madridban 1-0-ra diadalmaskodott a hazai csapat, amely idegenben lőtt góljának köszönhetően kvalifikálta magát a következő körbe.

Bernabéu

Érdekességek a játékosokat és az edzőket illetően

  • Zidane a Bordeaux játékosaként 1994. október 18-án vereséget szenvedett a GKS Katowice csapata ellen az UEFA-kupa második körében.
  • Csakúgy, mint a 2002/03-as idényben, a Barcelona elleni, összesítésben 4-0-s vereség alkalmával, a vendégek edzője, Magiera a 2001/02-es, Valencia elleni, összesítésben 6-1-es UEFA-kupa zakó alkalmával is nevezve volt a mérkőzésekre, azonban minden alkalommal a kispadról figyelte a történteket.
  • A 2016-os Európa-bajnokság negyeddöntőjének büntetőpárbaján Portugália és Lengyelország válogatottja csapott össze, Cristiano Ronaldo, Pepe és Michał Pazdan is értékesítette a maga büntetőjét.
  • Mihail Alexandrov, a vendégek jelenlegi játékosa a 2014/15-ös idényben a Ludogorets Razgrad csapatával 2-1-es vereséget szenvedett a Santiago Bernabéuban.
  • Steeven Langil a sorozat 2010/11-es kiírásában a 89. percben pályára lépett a Santiago Bernabéuban az Ajax játékosaként. A mérkőzést 4-0-ra nyerte a hazai csapat. Korábban, Amszterdamban a kezdőcsapat tagja volt, akkor 1-0-ra nyertek a blancók.
  • Vadis Odjida Ofoe már két alkalommal is vereséget szenvedett az UEFA-kupában spanyol pályán. A 2009/10-es idényben a legjobb 32 között 3-0-ra kapott ki a Brugge csapatával a Valencia otthonában, majd a 2010/11-es szezonban a Villarreal küldte őket haza 2-1-gyel.

Tények a mérkőzést illetően

Real Madrid

  • Zidane fiai 22 mérkőzés óta veretlenek minden sorozatot figyelembe véve. A Real Madrid utoljára a tavalyi idényben, a Wolfsburg otthonában szenvedett 2-0-s vereséget a bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
  • A Real Madrid 14 mérkőzés óta veretlen hazai pályán (12 győzelem és 2 döntetlen). Utoljára az Atlético Madridnak sikerült győzedelmeskednie a királyiak szentélyében.
  • A blancók a hétvégi győzelmüket megelőzően zsinórban négy döntetlent is játszottak.
  • Ronaldo 4 gólt szerzett hazája Andorra elleni meccsén, egyet pedig a Feröer-szigetek válogatottja ellenében. 135 mérkőzésen szerzett 66 góljával megelőzte Zlatan Ibrahimovićot, így immár a 6. helyen áll Európa legjobb válogatott góllövőinek listáján.
  • Gareth Bale és Toni Kroos szintén betaláltak hazájuk mérkőzésein, előbbi Grúzia, utóbbi pedig Csehország ellen. Marco Asensio az spanyolok U21-es válogatottjában zörgette meg az észtek hálóját.
  • Sergio Ramos, Luka Modrić és Casemiro sérülés miatt kihagyják a találkozót. Marcelo a Betis ellen tért vissza izomsérüléséből, egyből gólt is szerzett.
  • A Villarreal elleni döntetlen miatt a Real Madrid nem tudta megdönteni a Barcelona rekordját, csak egalizálni. Mindössze egyetlen megnyert meccsre voltak attól, hogy megszerezzék 17. győzelmüket zsinórban.
  • Sergio Ramos már 3 gólnál tart, a tavalyi idényben összesen szerzett ennyit.

Bernabéu

Legia Warszawa

  • Bartosz Bereszyński és Guilherme egyetlen sárga lapra vannak az eltiltástól.
  • Napra pontosan 21 év telt el azóta, hogy a Legia megszerezte utolsó győzelmét a sorozatban, akkor 1-0-ra nyertek hazai pályán a Blackburn Rovers ellen. Azóta 5 alkalommal veszítettek és kétszer játszottak döntetlent.
  • A Legia legutóbbi 13 mérkőzéséből 8-at elveszített, ha minden sorozatot figyelembe veszünk.
  • A Legia idei 22 mérkőzéséből csak 6-ot tudott megnyerni.
  • Coach Besnik Hasi vezetőedző – közös megegyezés értelmében – szeptember 18-án, a Zagłębie Lubin elleni vereséget követően két nappal távozott a csapattól. Aleksandar Vuković vette át ideiglenesen a helyét, akinek irányításával egy 0-0-s döntetlent értek el a Wisła Kraków ellen, majd öt nappal később bejelentették Magiera érkezését, aki kétéves kontraktust írt alá.
  • A legia egy öt meccses vereség-sorozatnak vetett vége a Lechia Gdańsk csapata ellen.
  • Alexandrov értkesített egy büntetőt Bulgária Franciaország elleni, világbajnoki selejtező-mérkőzésén. A franciák ennek ellenére 4-1-re diadalmaskodtak.
  • A 36 éves Arkadiusz Malarz a válogatott szünet alatt új szerződést írt alá a csapattal, amely értelmében 2018 júniusáig a lengyel klub kötelékéhez tartozik.
Forrás: UEFA.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK