A 14:00-kor kezdődő programsorozaton résztvevő vendégek, meghívottak egy közös ebéd után Valdebebasba utaznak, ahol megkoszorúzzák a Spanyolországban Pancho becenéven közismertté vált Puskás Öcsi mellszobrát.
Ezt követően a madridi Santiago Bernabéu Stadion elnöki páholyában egy Puskásról szóló vetítés megtekintése után egykori spanyol csapattársai, Amancio Amaro, Enrique Pérez Díaz (Pachín), Francisco Gento, José Emilio Santamaría, barátja, Tóth-Zele József, a Real Madrid korábbi utánpótlás edzője és Szöllősi György, Puskás életrajzírója idézik fel emlékeiket.
Az eseményen köszöntőbeszédet mond Julio César Iglesias neves spanyol sportújságíró és Gulyás Gergely, a magyar országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, valamint bemutatják a Szöllősi György által írt Puskás-biográfia spanyol kiadását is.
Puskás Ferenc az 1956-os forradalom leverése után került Spanyolországba, ahol 1958 és 1966 között játszott a királyi klubban. Összesen 180 meccsen lépett pályára a lila-fehér mezben és 156 gólt szerzett.
Első meccsét a Real Madrid stadionjában éppen 60 évvel ezelőtt játszotta, bár még nem a csapat játékosaként, hanem a Honvéd külföldön maradt együttesének tagjaként egy jótékonysági mérkőzésen az Atlético Madrid és a Real Madrid játékosaiból álló válogatottal.
A 21:00-kor kezdődő fogadással záruló évfordulós megemlékezést a Real Madrid, a madridi nagykövetség, a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesület és a Puskás Akadémia szervezi.
A nap során további exkluzív képekkel jelentkezünk Facebook oldalunkon.
(Exkluzív fotóink az esemény helyszínéről származnak. [fotók: Dévai Márk])