Egytől egyig: Athletic Bilbao – Real Madrid (1-2)

Nehéz pályán szerzett újabb győzelmet a csapat, bebiztosítva első helyét a tabellán. A mérkőzést követően ismét megpróbáljuk a meccs képe alapján, egy tízes skálán értékelni a csapatok, a játékosok és Zizou teljesítményét. Mérkőzés utáni szubjektív rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (7,5)
Őszintén bevallom, az előző hetekben mutatott játék miatt volt bennem némi félsz a mérkőzést megelőzően, hiszen egy nagyon veszélyes stadionban lépett pályára a csapat. A srácok szerencsére másképp gondolták a dolgokat, elővették a szebbik arcukat és megmutatták, hogy képesek szépen és szervezetten is futballozni. A csapat bal oldala némileg gyengén muzsikált védekezésben, Iñaki Williams nem kevés gondot okozott, ám összességében nem panaszkodhatunk. A védelem néhány rövidzárlattól eltekintve jól zárt, a középpálya kellően tudta segíteni Ramosékat, a BBC tagjai pedig rég nem látott alázatot mutattak, mind védekezésben, mind pedig támadásban. Tetszett, amit ma láttam, erre a játékra bizony lehet építeni. Egyetlen negatívumot tudok csak megragadni, mégpedig azt, hogy egygólos vezetésnél bizony nem mindig a legjobb megoldás az eredmény megtartásáért labdázgatni, hiszen pillanatok alatt megtörténhet a baj, főleg a jobb csapatok ellen. Ettől függetlenül pozitív képet őrzök meg magamban a mai találkozóról, ha azonban ezen az egy dolgon is sikerül javítani, az maga lesz a tökély.

Athletic Bilbao (6)
Próbáltak fogást találni a vendégeken, lendületes támadásokat vezetni, nyomás alá helyezni a Real Madrid védelmét, de erőfeszítéseiket ritkán követte igazi siker. Egyébként roppant szimpatikus ellenfél volt a baszk csapat. Kiváltképp igaz ez két játékosukra, Adurizra és Raúl Garcíára, akiknek már most, márciusban odaadnám a 2017-es év Fair Play-díját. Nagyon ritkán lát az ember ennyire jóindulatú, a nemes gesztusokat csak úgy szóró labdarúgókat. Nem is értem, hogy miért gondolja úgy mindenki, hogy az egyenlítő góljuknál már nem kellett volna pályán lenniük… Ki érti ezt?!

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Casemiro (9)
Nem egy labdazsonglőr a brazil, ez ma is bebizonyosodott, de nem is ezért tartják a Real Madridnál, és mi sem ezért szeretjük őt. Rendkívül hasznosan játszott ezúttal is, ráadásul nagyon látványosan akasztotta meg a hazai támadásokat, folyamatosan borsot törve ezzel a baszk támadók orra alá. Nem csoda, hogy néha a papucsállatka agykapacitásával bíró Raúl Garcíánál elszakadt a cérna, és odapakolt neki. Caselele ezúttal 12 labdaszerzéssel és 4 felszabadítással jelentkezett, oroszlánrészt vállalt Benzema találatában, valamint szerzett egy nagyon okos gólt. Elsőre talán könnyű befejezésnek tűnt, azonban érdemes megfigyelni, hogy első mozdulatával kibillentette a kapust az egyensúlyából, majd második szándékkal lőtte el a labdát. Rendkívüli jelentősége van az ő játékának az ilyen mérkőzéseken.

Keylor Navas (8)
A kapott gólról egyáltalán nem tehetett a Costa Rica-i, aki a 90 perc során végig magabiztosan állta a sarat a kapuban. Ezúttal akadt dolga bőven, volt több szép és fontos védése is, de a játékkal is kellőképp együtt tudott élni, közbe tudott avatkozni, amikor arra volt szükség. Kijárt már neki egy ilyen mérkőzés.

Dani Carvajal (7)
Védekezésben rendre a jó megoldást választotta, támadásban azonban nem éreztem annyira pengének, mint azt esetében megszokhattuk, ám ez a sokkal fegyelmezettebb, kollektív defenzív munka számlájára is írható. A mérkőzés elején így is majdnem kiosztott egy gólpasszt, Ronaldo találatát viszont les címén érvénytelenítette a játékvezető. Talán ha Dani ezúttal egy kicsit önzőbb lett volna…

Sergio Ramos (8)
Hatalmas munkát tett bele a kapitány ebbe a meccsbe, igaz, volt is dolga bőven, ő viszont állta a sarat. A védelem legkiemelkedőbben teljesítő tagja volt, valódi vezérhez méltóan játszott. 8 labdaszerzésével és 5 felszabadításával kergette az őrületbe Adurizékat, és őszintén, öröm volt nézni. Azt pedig pláne, hogy a kapitány most nem góllal, hanem kiemelkedő védőmunkával járult hozzá a győzelemhez.

Nacho (6,5)
Volt sok jó megmozdulása a saját nevelésű védőnek, aki a legtöbbször szabadított fel a kapu előterében, azonban nem éreztem annyira magabiztosnak, mint amilyen lenni szokott. A meccs elejét álmosan kezdte, majd a Bilbao gólja előtt csúnyán lemaradt Raúl Garcíáról, aki zavartalanul fejelhette így középre a labdát. Hibája sokba kerülhetett volna.

Marcelo (4)
Pont a mérkőzés előtt tisztelegtünk előtte egy cikkel, erre ő idei egyik leggyengébb teljesítményével hálálta meg… Ejnye, Marci. Nem játszott jól a brazil, aki a védelem bal oldalán látványosan a csapat gyengepontja volt, Iñaki Williams gyakorlatilag minden egyes alkalommal megpörgette őt a körhintán, csoda, hogy Marcelo nem dobta ki a taccsot. Az egyenlítő találat előtti középre tett labda is a baloldalról érkezett… Támadásban volt egy-két nagy meglátása, de az offenzívákban sem volt annyira hatékony és látványos ezúttal, mint lenni szokott.

Toni Kroos (6)
Fáradtnak, fásultnak éreztem a németet, aki még így is jobban teljesített az összjátékokat tekintve, mint az elmúlt mérkőzésein. Passzpontossága 85% alá esett, úgyhogy közeleg az apokalipszis. Egy veszélyes szabadrúgása volt, Ramos fejére szépen rátekerte a bogyót, ám kapitányunk ezúttal nem itta meg a célzóvizet. A második gól pedig az ő szögletéből született, ami lassan a szokásosnak mondható forgatókönyv. Most már nagyon ráférne a pihenés, igaz, ha a BBC tagjai is besegítenek, a csapat még egy ilyen teljesítményt is simán elbír a némettől.

Luka Modrić (6)
Továbbra sem varázsol a horvát mágusunk, őszintén remélem, hogy nem kell beérnünk a szezon végéig az ősz folyamán nyújtott lehengerlő játékával. Tulajdonképpen ugyanaz igaz rá is, ami Kroosra, itt lenne az ideje, hogy pihenőt kapjon – ehhez jól jött a mostani lecserélése -, hiszen gyakran feltűnt, hogy csak lézeng, sétálgat a pályán a támadásaink során, ami egyáltalán nem rá vall. Sokkal aktívabb szerepet szokott ő vállalni a csapat játékában, és ezt meccsek óta hiányolom a játékából.

Gareth Bale (7)
A BBC tagjai közül ő volt a legnagyobb melós a mai mérkőzés folyamán. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a védekezésre, mint a támadásokra, aminek jelen esetben meg is lett az eredménye. Sok terhet vett le Carvajal válláról, majd a második játékrész második felében átköltözött a baloldalra, és rendre ki tudta segíteni Marcelót is, ami létfontosságú volt a meccs végkimenetelét tekintve. Ha sikerült volna aktívabbnak lennie a támadásokban is…

Cristiano Ronaldo (7)
Ezúttal csak ő volt felmentve a defenzív munka alól, ám néha így is megfordult a saját térfelén, rendszeresen visszalépett labdákért is, ahelyett, hogy csak az ellenfél térfelén ácsorogva várta volna, hogy passzoljanak a társak. Egyáltalán nem játszott jól, azonban két gólpasszt így is kiosztott, amelyek közül az első igazán szépre sikeredett. Nem a saját céljait helyezte előtérbe, most tényleg a csapatért dolgozott, alázattal, odaadással, nem ő akart lenni a meccs legnagyobb sztárja, mégis elévülhetetlen érdemei voltak a győzelemben. Ha ilyen hozzáállást tanúsít, akkor a gyengébb játékot is sokkal könnyebben elnézem neki. Erre a Ronaldóra van szüksége a csapatnak.

Karim Benzema (8,5)
Hát így kell ezt, Benzi! Így játszik egy Real Madrid-szintű támadó. Nagy meccse volt a franciának, aki nem csak szerzett egy szép gólt, hanem nagyon nagy hasznára volt a csapatnak is. Visszajárt védekezni, részt vett az összjátékokban, a csapat minden egyes szemet gyönyörködtető támadásának aktív szereplője volt. Mind a hozzáállása, mind pedig a játéka nagyon rendben volt ezúttal, és megtarthatná ezt az arcát júniusig.

Cserejátékosok

Lucas Vázquez (6,5)
Bejött, ám ezúttal neki sem a támadások erősítése volt az elsődleges feladata, hanem a védelem még stabilabbá tétele, ez pedig sikerült is. Lucas fáradhatatlan játékával hasznos és jó cserének bizonyult.

Isco és Álvaro Morata túl kevés időt töltöttek a pályán ahhoz, hogy ki tudják venni a részüket a győzelemből és pontozásra kerüljenek.

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (8)
Rég kapott már ilyen magas pontszámot a francia legenda, ám ezúttal keményen megdolgozott érte és maximálisan meg is érdemli. A kezdőcsapatban ugyan semmi váratlant nem húzott, a taktikában viszont annál inkább, hiszen képes volt rávenni a BBC tagjait arra, hogy tegyenek hozzá valamit ők is a csapat játékához – ideje volt. Nagyon szervezett volt ma a játék, ami nyilvánvalóan nagyban köszönhető a mester utasításainak. Külön piros pont Modrić és Cristiano Ronaldo lecserélése, mindkettejüknek kijárt már egy kis pihenés. Jól vette észre Marcelo szenvedését is, ezért Bale-t átzavarta a baloldalra, a walesi pedig az utolsó 10 percben gyakorlatilag balhátvédet játszott, ami kulcsfontosságú volt az eredmény megtartása szempontjából. Bíztató továbbá, hogy a csapat végre nem a beadásokra próbált építeni, volt kombinatív játék, a labda gyakran járt gyorsan, egyérintős passzokkal a földön, ami valljuk be, sokkalta élvezetesebb, mint az ős-angol ívelgetős futball. Az eredményre viszont nem szabad ráülni, remélem, ezt még sikerül belevernie a fiúk fejébe. Ettől eltekintve azonban nagyon rendben volt a mai performansz, Zizou pedig odapörkölt egy kicsit azoknak, akik megkérdőjelezték őt az elmúlt hetekben, hiszen újfent egy nehéz meccset sikerült taktikailag jól szervezett játékkal megnyernie.

Érdekel, hogy hogy értékeltek az olvasók? Itt megtudhatod!

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Toni Kroos
Tovább

Toni Kroos: Köszönöm!

A német játékos a Betis elleni mérkőzés lefújása után. Búcsú „Nem könnyű most megszólalni, csak annyit mondhatok, hogy…