Nap: 2017.04.05.

22 cikk

A legfrissebb német …

A legfrissebb német pletykák szerint korántsem biztos, hogy Manuel Neuer játékra kész állapotban lesz a Real Madrid elleni mérkőzések idejére.

Bajnok a Juvenil a! …

Bajnok a Juvenil a! A korosztályos bajnokság még nem ért véget, de a riválisoknak már matematikailag sincsen esélyük az előzésre, így a Guti irányította együttes bajnoki elsőséget ünnepelhetett a mai mérkőzést követően! Mindazonáltal a csapat számára még nem ért véget a szezon érdemi része, hiszen az UEFA Ifjúsági Ligában is érdekeltek az egykori középpályás „fiai”. Az elődöntő egymérkőzéses rendszerében a Benfica ellen lépnek majd pályára, április 21-én.

Juanfran, az Atleti …

Juanfran, az Atleti játékosa: „A Real Madrid remek formában van, sorra nyerik a mérkőzéseiket, ráadásul mindig szereznek legalább egy gólt. Ha pozitív eredményt szeretnénk elérni a Bernabéuban, akkor jobb teljesítményre van szükség, mint az elmúlt meccseken. Ősszel jobbak voltak nálunk, de ez semmit sem számít. Nehéz dolgunk lesz, mert egy fantasztikus szezont futó listavezetővel kell majd szembenéznünk.”

A Leganés egyik játé…

A Leganés egyik játékosa, Koné hat hónap után először került be egy mérkőzés utazókeretébe. Az elefántcsontparti futballista egyébként rekordigazolásnak számít a madridi kis csapat háza táján.

Az AS úgy tudja, Álv…

Az AS úgy tudja, Álvaro Morata a kezdőcsapatban fog helyet kapni a Leganés elleni találkozón.

Spanyol hírek szerin…

Spanyol hírek szerint Zidane személyesen választotta Theo Hernándezt az elérhető játékosok közül. A további jelöltek névsora: Marcos Alonso, Yuri és Aaron.

A Marca külön cikkbe…

A Marca külön cikkben számol be Benzema elkötelezettségéről. A francia támadó 85 kilósan kezdte meg a szezont, a súlyfelesleg pedig valószínűsíthetően nagy szerepet játszott a szezon eleji csípőproblémák és az ezzel járó állandó fájdalom kialakulásában. A játékos azóta külön edzésprogramot követ, az étkezésére pedig sokkal jobban odafigyel, mindezt a klub orvosainak ellenőrzése alatt. A statisztikák szerint Karim jelenleg 79 kilót nyom, jelentősen javított végsebességén, testzsír-százaléka pedig 10% alatt van. Erre utoljára akkor volt példa, amikor még a Lyon játékosa volt.

Michael Ballack: „A …

Michael Ballack: „A Real Madrid játékosainak jelleme meggátolná Hazard-t a tündöklésben. Ő egy érzelmes futballista, aki akkor tud teljesíteni, ha jó kapcsolatot ápol az edzőjével, a társaival. Biztos vagyok benne, hogy nem lenne számára könnyű a beilleszkedés, mert eléggé introvertált személyiség. Nem beszél sokat, a Real Madrid játékosai viszont nem ilyen szellemiségű emberek. Hazard előtt döntés áll: szerencsét próbál Madridban, vagy marad a Chelsea-nél, ahol jövőre már a Bajnokok Ligájáért is küzdhet. Nehéz döntés, anyagi szempontból is.”