Egy klasszikus, mester vs. tanítványa párharcnak köszönhetően egy igazán különleges BL-negyeddöntőnek lehettünk tanúi. A torna történetének két legendája – nemcsak játékosként, hanem edzőként is – mérte össze erejét egy olyan párharc során, amelyet sokan csak a Bajnokok Ligája döntőjébe vártak.
Carlo Ancelotti. A Real Madrid korábbi mestere meglehetősen meleg fogadtatásban részesült a Santiago Bernabéuban, nem csak a szurkolók, hanem a játékosok által is. Már majdnem két éve, hogy elhagyta Madridot, ám most a Bayern München trénereként térhetett vissza. Óriási nyomot hagyott a szurkolókban a spanyol fővárosban töltött ideje alatt, hatalmas csalódásként könyvelte el mindenki a menesztését.
Zinédine Zidane. A sorozat elődöntőjébe – rekordot jelentő – zsinórban 7. alkalommal bejutó, a spanyol bajnokságot is magabiztosan vezető gigász jelenlegi trénere csak néhány méternyi távolságra állt mesterétől. Amióta Zizou Rafa Beníteztől átvette a Real Madrid irányítását, megnyerte a Bajnokok Ligáját, úgy, hogy mindössze néhány hónapja trenírozta a királyi gárdát, valamint egyetlen pontnyi hátránnyal végzett a második helyen a bajnokságban. Csapata a jelenlegi idény szinte egészében vezeti a tabellát a La Liga küzdelmeiben.
Aki figyelte a két csapat párharcát és látta, amint egyikük felhúzott szemöldökkel követi a történéseket, míg a másik, a mindig elegáns mester néhány lépésnyi távolságra buzdítja fiait, az elgondolkodhatott azon, hogy mennyi közös van ebben a két, tetőtől talpig úriemberként ismert sztáredzőben, ugyanakkor az is szemet szúrt, hogy valójában mennyire különbözőek.
Egy egész könyvet lehetne írni kettejük történetéről, a taktikáikról, ám most dióhéjban próbáljuk meg összefoglalni, hogy mi mindenre ébresztett rá minket kettejük csatája.
Hasonlóságok
Játékos-pszichológia
Úgy vélem, szinte minden madridi szurkoló egyetért abban, hogy ezzel a nyilvánvaló, ám létfontosságú hasonlósággal a legegyszerűbb kezdeni. Ez a képesség hatalmas jelentőséggel bír, főleg egy olyan csapatnál, mint a Real Madrid, amely tele van sztárokkal. Egy ilyen helyen a játékosok pszichológiai értelemben vett kezelése majdhogynem az első a fontossági sorrendben. Ennek ellenére csak nagyon kevés menedzser képes arra, hogy összefogjon és úgy kezeljen egy ilyen öltözőt, mint az általunk vizsgált két tréner.
Csak úgy tudod hétről hétre kihozni a legjobbat az olyan játékosokból, mint Cristiano, Benzema, Bale, Marcelo, Kroos vagy Modrić, ha jó kapcsolatot ápolsz velük és elnyered a bizalmukat, a tetszésüket.
Úgy gondolom, mindannyiunkat lenyűgözött Carlo, és nehéz lenne rá nem jó érzésekkel telve gondolni, hiszen a Mourinho-éra utolsó évében totálisan szétesett öltözőt fogta össze és tartotta egyben tökéletesen két éven keresztül
Ami Zidane-t illeti, nemcsak a Carlo-féle utat járja, hanem tovább is haladt azon. Ancelotti csapata időnként elveszítette koncentrációját, ám Zidane fiainak szeme előtt valahogy mindig ott lebeg a cél, valahogy mindig képesek szenvedélyes győzelmekre, fordításokra, esetleg pontmentésekre. Ritkán látni olyat, hogy ne legyenek feltüzelve a nagy mérkőzésekre. Apropó, hányszor vezetett idén az aktuális ellenfelünk, és hány alkalommal sikerült vert állásból visszakapaszkodni és megnyerni a meccset? Mindemellett olyan összetartást és olyan bajtársiasságot láthatunk a játékosok között, amilyenre emberemlékezet óta nem volt példa, talán még az Ancelotti-féle Real Madridban sem volt ennyire erős a kapcsolat a keret tagjai között.
Nyugalom
Egy újabb hasonlóság a francia és az olasz között, hogy mennyire higgadtak tudnak maradni még nagy nyomás alatt is. Igaz, hogy Carlo meglehetősen bosszúsan nyilatkozott a madridi mérkőzést követően és panaszkodott a játékvezető tevékenységét illetően, de egészen eddig egyikőjük esetében sem tapasztaltunk olyat, hogy elveszítették volna a fejüket vagy a nyugalmukat, legyen szó mérkőzésről vagy sajtótájékoztatóról. Kiegyensúlyozottságuk és higgadtságuk figyelemre méltó.
Ami talán jobban tetszik Zidane-nal kapcsolatban, hogy ehhez a természetéhez egyfajta csibészes öröm is társul. Lehet, hogy ez fiatal korának, vagy a játék iránti féktelen szenvedélyének tulajdonítható, de folyamatosan tanúi lehetünk a francia őszinte, tiszta, teljes boldogságot sugárzó mosolyának, és talán pontosan ezért kedveli őt játékos és szurkoló egyaránt.
Különbségek
Ha a különbségeket szeretnénk vizsgálni Zizou és Carlo között, akkor bizony ötvöznünk kell a taktikát és rotációt. Mindkettő a játék létfontosságú eleme, és mindkettő elengedhetetlen tényező a két tréner összehasonlítása során. Előre szólunk, hogy rettenetesen mély taktikai elemzésbe ezúttal nem bocsátkozunk, ám megpróbálunk rávilágítani a legfontosabb pontokra.
Úgy vélem, a rotációnak két olyan eleme is van, amely különbséget mutat a két mester között. Egyikük minden forgatókönyv esetén ugyanazt a kezdő tizenegyet használja. Igen, Carlo sokkal jobban ragaszkodott a kirobbanthatatlan játékosaihoz. Minden egyes mérkőzésen ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára, függetlenül attól, hogy melyik klub volt az aktuális ellenfél, és nagy valószínűséggel pontosan ez eredményezte, hogy a gólok nem jöttek a megszokott módon a 2014/15-ös idény utolsó szakaszában. Hiába tudta, hogy heti több mérkőzés esetén a játékosoknak pihenőre is szüksége van, folyamatosan ugyanazt a kezdőcsapatot láthattuk a pályán, és fontos megjegyezni, hogy a taktikai hadrenden sem változtatott előszeretettel az olasz. Mindennek sajnos meglett a következménye is, hiszen a Carlo-féle Real Madrid szinte kivétel nélkül szenvedett a nagyobb csapatok ellen, az olasz pedig meglehetősen rossz mérleget tudhat magáénak a lejátszott rangadókon. Ancelotti tehát a játékosokat, és a taktikai hadrendeket sem rotálta.
Zidane ebben a tekintetben mindenképp felülmúlja mesterét, pedig a szurkolótábor cinikusabb része a kezdetekben a taktikai banán jelzőt is ráaggatta. A francia többször hozott olyan döntéseket, amelyeket nem igazán értettünk és amelyekkel nem értettünk egyet, de döntéseinek eredményét egyszerűen nem lehet megkérdőjelezni. Sokszor emlegettük már, de az őszi, Atlético Madrid elleni taktikai mestermunkája tökéletes példája ennek. Az ellenfél stílusához igazította saját csapata rendszerét, ami a meglepetés erejének köszönhetően teljes káoszt okozott a matracosoknál.
Ha megvizsgáljuk a rotáció már említett második elemét, akkor úgy vélem, tényleg jól el lehet különíteni a két trénert. Ahogy korábban is említettük, Carlo szinte soha nem rotálja a játékosait, legalábbis addig biztosan nem, míg egyik alapembere ki nem esik sérülés miatt. A cseréi általában csak a mérkőzés késői szakaszában érkeznek. Ez a fajta hozzáállás arról tanúskodik, hogy az olasz nem hisz annyira a padon ülő játékosokban, mint tanítványa. Ezzel önmagában nem is lenne baj, viszont mindez azt eredményezi, hogy a kiegészítő szereppel bíró cserejátékosok önbizalma csökken, amikor pedig pályára kell lépniük, nem tudnak megfelelően együttműködni azokkal, akik a gálakezdő tagjai, hiszen a legtöbb esetben csak az edzőpályán találkoznak.
Zidane ezzel szemben nem csak a taktikai variációk között váltogat, hanem előszeretettel használja a rendelkezésére álló keret valamennyi játékosát. Hisz a fiatalokban, következetesen, előre gondolkodva forgatja csapata játékosait. A cserék több alkalommal is kapnak egy-egy teljes mérkőzést, aminek köszönhetően sokkal jobban össze tudnak szokni és csiszolódni a játékosok. Ki merem jelenteni, hogy a legszebb futballt akkor játssza a jelen Real Madridja, amikor Asensio, Isco, Kovačić és Lucas is pályán vannak. Vegyük például Asensio esetét, ami a többiekre is maximálisan igaz: a spanyol sok lehetőséghez jutott – bár volt egy időszak, amikor mellőzte őt a mester -, így volt ideje önbizalmat gyűjteni, összeszokni a társakkal, aminek eredményeképp nem csak az alacsonyabban jegyzett csapatok ellen képes kiváló teljesítményre, hanem – mint láthattuk – egy Bayern München kaliberű topklub ellenében is. Ez pedig egy olyan felfogás, amely mentén lehet építeni a jövő Real Madridját.
Carlo Ancelotti mindig is az egyik kedvenc madridi edzőm lesz, a mai napig úgy gondolom, hogy nem lett volna szabad meneszteni őt. Elhozta nekünk a La Décimát, nyugalmat hozott az öltözőbe, elindította a klub történetének egy igen izgalmas időszakát. Bár ő és tanítványa néhány félelmetes hasonlóságon osztoznak, ami persze nem véletlen, hiszen a francia Carlo mellett tanulta a szakma alapjait, úgy hiszem, a tanítvány ebben a történetben bizony túlnőtt mesterén, és nem csak a játék egy elemében. Persze pontosabb képet csak az idő lesz képes adni minderről, de úgy gondolom, jelenleg Zinédine Zidane a legalkalmasabb tréner a Real Madrid kispadjára. Izgatottan várom, hogyan fog alakulni az idény hátralevő része, ahogy azt is, hogy ez képzeletbeli könyv milyen fejezeteket tartogat még számunkra.