Értékelés: „Megvolt az egyensúly és számos helyzetet sikerült kialakítanunk, de nem tudtuk lezárni a mérkőzést. Csalódottak vagyunk. Sok találkozón fordul elő velünk, hogy nem használjuk ki kellően nagy hatékonysággal a helyzeteinket. A futball néha megbüntet. A Barcelona egy olyan rivális, aki nagyszerű játékra képes, aki ki fogja használni a hibáidat. Hatalmas lépést tehettünk volna a bajnoki cím felé, de nem sikerült megszereznünk a három pontot.”
„Nem hiszem, hogy vereséget érdemeltünk, különösen a tíz emberrel mutatott játékunk alapján. Folytatjuk a munkát, hiszen a bajnokság sorsa még mindig a mi kezünkben van. Ideje a szerdai összecsapásra gondolni.”
Piros lap: „A bíró Sergio kiállítása mellett döntött, el kell fogadnunk ezt.”
Harmadik gól: „Nem hiszem, hogy összeroppantunk a mentális teher alatt. Emberhátrányban próbáltuk megőrizni a döntetlent. A magas letámadással túlságosan veszélyes helyzetbe sodortuk önmagunkat, és meg is fizettünk érte. Nem voltunk elég fegyelmezettek, de nem fogom kritizálni a játékosaimat.”
Kudarc: „Nem gondolom, hogy ez megtörné a csapat lelkesedését. A futballban nem nyerhetsz meg minden mérkőzést, ezt mindannyian tudjuk. Nem fogunk változtatni a módszereinken. Optimistán várjuk a folytatást. Ha azt gondolnám, hogy ez a vereség végzetes kimenetelű volt a szezonra nézve, akkor jobb lenne, ha most azonnal abbahagynám az edzősködést.”
A játékosok nyilatkozatait ide kattintva olvashatod!
Bale: „Azt mondta nekem, hogy jól érzi magát és izgatottan várja a mérkőzést. Nem bántam meg a döntésemet. Csalódott vagyok a sérülése miatt, de egyetlen edző sem gyakorolhat kontrollt az ilyen dolgok fölött. Holnap alaposabban megvizsgáljuk majd. Remélhetőleg nem kell sokat kihagynia.”
Messi: „Gratulálunk neki, de semmi több. Nagyszerűen használta ki a helyzeteit, de ez semmin sem változtat.”