Jesús Vallejo: A Zaragozától a Real Madridig

A határozottságáról ismert középhátvéd a nyár egyik legnagyobb slágerévé vált Madridban, miután a királyi gárda hivatalosan is megerősítette, hogy Jesús is tagja lesz a felnőtt csapat 2017/18-as keretének. Tekintsünk most néhány sor erejéig a múltba, és vizsgáljuk meg, mi vezetett odáig, hogy ez a (jó értelemben vett) végtelenül egyszerű srác a világ legnagyobb klubjához csatlakozhatott.

Jesús Vallejo 1997. január 5-én látta meg a napvilágot az aragóniai Zaragozában. Pályafutását egy helyi együttesben, a CD Oliverben kezdte. A zaragoziai kiscsapat jelenleg már második éve, hogy egyetlen versenysorozatban sem indult el, amely elsősorban a negyedosztályból való kiesést követő anyagi csődnek köszönhető. Habár Vallejo mindössze egyetlen évet töltött el a szebb napokat is megélt klubnál, mindig is szeretettel és büszkességel gondoltak ott rá. Egy 2014-es jótékonysági futballtornán, ahol Jesús volt a meghívott díszvendég, a klub összes pártoló tagja (akkor 113) és természetesen több száz szurkoló is megjelent, hogy köszöntsék egykori játékosukat.

Vallejo végül 10 évesen került át a Real Zaragoza utánpótlásába. Az ifjúsági csapatokban nyújtott kiváló teljesítménye után nem is volt kérdés, hogy hatalmas jövő vár az akkor még rendkívül fiatalnak számító hátvédre. Rendkívül szemléletes, hogy Vallejo sosem szerepelt a Real Zaragoza B csapatában, ugyanis közvetlenül a Juvenil A-ból hívták fel őt a felnőttekhez, hogy aztán 2014. augusztus 23-án, egy Recreativo de Huelva elleni találkozón bemutatkozzon a profik között – mindössze 17 évesen. Ezen az összecsapáson az uruguayi Leandro Cabrera mellett szerepelt a védelem tengelyében, aki néhány évvel később így nyilatkozott róla: „Az előszezon során mindenki látta, hogy Jesús elképesztően tehetséges. Nem volt elszállva magától, de én úgy gondoltam, hogy azért jót tenne neki egy éles meccs, ahol megforgatják párszor az ellenfél támadói. Elvégre a kudarcból lehet a legtöbbet tanulni. A sérüléshullám miatt Jesús végül meg is kapta a lehetőséget, mellettem játszott a Huelva ellen, ami az idény első meccse volt. Igazság szerint nagyon meglepett a teljesítménye. Szinte egyáltalán nem hibázott. Nem mondtam volna meg, hogy egy 17 éves játékos van mellettem…”

Első gólját ugyanezen idény áprilisában szerezte, egy CD Tenerife elleni összecsapáson. Az akkor már 18 éves védő számára duplán különleges volt ez a találkozó, ugyanis ez volt a legelső alkalom, hogy Ranko Popović vezetőedző őt jelölte ki mint a Zaragoza csapatkapitányát. Végül a 2014/2015-ös idény összes további mérkőzésén ő viselte a kapitányi karszalagot. Karizmatikus személyisége és kiváló képességei a korosztályos nemzeti csapatok élén álló szakemberek számára sem maradtak észrevétlenül. Legelső nemzeti behívóját még 2013 márciusában kapta, első ízben pedig éppen Magyarország U16-os csapata ellen húzta magára hazája mezét, egy barátságos találkozón. Nem nehéz kitalálni, hogy nem az U16 jelentette számára a végállomást: U17, U19, jelenleg pedig U21 – ráadásul mindenhol alapemberként, ahogy azt a 2017-es korosztályos Európa-bajnokságon is láthattuk.


Anno: jogi vizsgára készülve.

Spanyolországban hamar híre ment, hogy egy újabb védőtehetség csillaga van emelkedőben. Miután a 2014/15-ös idény másodosztályának álomcsapatába is beválasztották, a spanyol piac felrobbant: számos első osztályú klub megakarta kaparintani magának az „új Ramos”-ként emlegetett futballistát. A hispániai futballvilág nagyjai közül egyedül a Real Madrid fejezte ki hódolatát egy hivatalos ajánlat formájában is, így valójában egyetlen percig sem volt kérdés, hogy miként alakul majd Jesús Vallejo jövője. Mint ismert, a Real Madrid végül nagyjából 6 millió euróért szerezte meg a hátvédet, aki hatéves szerződést írt alá a királyiakkal. Az állandó játéklehetőség biztosítása és a meglehetősen nagy konkurencia miatt Vallejót azonnal „visszaküldték a feladónak”: a 2015/16-os szezonra kölcsönbe került nevelőklubjához, a Real Zaragozához. Jesús összesen 34 mérkőzésen lépett pályára ebben az évben, játéka pedig egyre kiforrottabbá és stílusosabbá vált: személyében egy olyan védővel lett gazdagabb a spanyol futball, aki remekül szervezi hátulról a játékot, híres a becsúszásairól és a labdakezeléséről, és magas játékintelligenciával rendelkezik. Az idény végeztével válaszút elé került Vallejo: a Real Madrid még mindig nem tudta biztosítani számára a felnőtt csapatbeli tagságot, de mindeközben számtalan spanyol és külföldi klub sorakozott az ajtaja előtt, ígéretes szerződéseket lobogtatva. A Real Madrid szurkolóinak legnagyobb örömére Jesús Vallejo nem vesztette el a fejét, és nem esett a türelmetlenség hibájába. Mi több, nem félt megtenni karrierjének eddigi legnagyobb lépését: külföldre szerződött, méghozzá a németországi Eintracht Frankfurthoz – természetesen csupán kölcsönszerződés keretein belül. Adott egy 19 éves fiú, aki életében először nem a szülői házba fog hazatérni egy kemény munkával töltött nap után, akinek egy teljesen új csapatba, egy teljesen új futballkultúrába, egy teljesen új országba kell beilleszkednie. Nem túlzottan biztató előjelek, de főhősünk rácáfolt a kételkedőkre. Csatapában alapemberré, a Bundesligában pedig az egyik legfelkapottabb játékossá vált. Vagy, ahogy Borja Mayoral mondta egy novemberi interjú során: „Németországban most mindenki róla beszél!”

Az Eintracht Frankfurt kiváló őszi félévet tudhatott a háta mögött, sokáig a Bundesliga második-harmadik helyén tanyáztak. A menetelésből alapember lévén Jesús is alaposan kivette a részét. A frankfurti gárda teljesítménye némileg visszaesett az utolsó hónapokra, de ha alaposabban megvizsgáljuk a dolgokat, akkor egy érdekes összefüggésre bukkanhatunk: amikor Vallejo hetekre kidőlt egy térdsérülés miatt, akkor csapatának még egy döntetlen is kirívóan jó eredménynek számított. Az Eintracht végül tizenegyedik helyen zárt a német élvonalban, Jesús Vallejo pedig összesen 25 bajnokin lépett pályára a szezonban, több mint 2000 percet játszva. Statisztikái között elsősorban a megbízható passzpontosság (88%) és a tiszta játék (összesen négy sárga lap) számít kiemelkedő adatnak, ám akik már látták őt játszani, azok pontosan tudják: itt nincs szükség számokra. Akik olvasták a szezon közben adott interjúinak egyikét (például ezt vagy ezt), azok azzal is tisztában vannak, hogy Vallejo személyében egy rendkívül szerény, alázatos és elkötelezett játékossal gazdagodtak a blancók.

Néhány hónappal később elérkezett az idő Jesús számára, hogy a Real Madrid felnőtt csapatának teljes értékű tagjává váljon. Bemutatására 2017. július 7-én került sor, végül pedig a 3-as számmal ellátott mezt kapta – azt, melyet előtte a közben klublegendává avanzsálódott Pepe viselt. Nem kis örökséget kell tehát átvennie és továbbvinnie Vallejónak, de a madridisták nyugodt lelkiállapotban várhatják a szezonkezdetet, hiszen a jövő spanyol védelmének vezére már nem csak papíron erősíti csapatukat.

Forrás: marca.com; elperiodicodearagon.com; realzaragoza.com; aragondigital.es
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK