Mijatović: Csodálatos lenne hat kupát nyerni

19 év telt el emlékezetes gólja óta, de a találat azóta is a madridizmus egyik szimbólumaként van jelen a klub történelemkönyveiben. Pedja Mijatović (született: Titogrado, Montenegró, 1969), a Hetedik hőse szerint a Real Madrid számára az előttünk álló szezonban nagyon nehéz lesz mind a hat nagy trófeát megnyerni, de amennyiben ez sikerülne, az csodálatos lenne. A támadó igazi ikon a Real Madridnál, annak idején pedig ő is játszott UEFA-szuperkupa döntőt, és igen nagyra tartja ezt a trófeát. A ma esti meccs kapcsán izgatott, ám óvatosságra int.

Riporter: Igazi nagy csatával veszi kezdetét a szezon, immár hivatalosan is. Real Madrid – Manchester United, méghozzá Szkopjéban. Túl korai a meccs még, vagy azért már tud esélyeket latolgatni?

Mijatović: Az ilyen típusú meccseken, amelyek jóformán még az előszezonban játszódnak, nem igazán beszélhetünk esélyesről. Láttunk már egy laza barátságos meccset a két gárda között, de nem hinném, hogy az a találkozó referenciapontként szolgálhatna a ma esti viadalhoz. A csapat készen áll az idény első trófeájának megszerzésére, az első nagy döntőre. Mindkét csapat jól akarja kezdeni a szezont, nyerni szeretne, mert ez egy nagyon fontos cím. Mindketten nagyon koncentráltak lesznek, komoly meccs lesz.

R.: Milyennek látja most a Real Madridot? Az előszezonban nem éppen olyan eredmények születtek, mint amire számítottak…

M.: Valóban, bár a Real Madridnak megvan az a kicsiny előnye, hogy a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is címvédőként vág neki a küzdelmeknek, ez természetesen egy új szezon. Meglátjuk, mi történik, de ma este mindenképp egy érdekes összecsapásnak leszünk szemtanúi.

R.: Ön is pályára lépett annak idején európai szuperkupa döntőn, de akkor nem nyert.

M.: Igen, ’98-ban Monacóban a Chelsea ellen játszottunk, és valóban nem nyertünk. Egy kései Poye gól miatt kaptunk ki. De azóta sok minden megváltozott, a Madrid három szuperkupát is nyert, és azóta is egy fontos címként tartja számon ezt a trófeát. Még inkább igaz ez most, hiszen ezúttal nem kisebb csapat, mint a Manchester United az ellenfél.

Predrag Mijatovic

R.: Cristiano Ronaldo ott van az utazó keretben mindössze három teljesített edzés után. Ön szerint be meri tenni a kezdőbe őt Zidane?

M.:  Cristiano most kezdte az előszezont, de a végső döntés Zidane-t illeti meg.  Természetesen a portugál jelenléte még több varázst adna a meccsnek. Én úgy gondolom, játszani fog, mert a világon semmiért sem hagyna ki egy ilyen meccset.

R.: Hogyan látja Zidane eddigi munkáját a csapat élén?

M.: A Madrid előző szezonban bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyert, ez elmond mindent. Mindenekelőtt persze ami a legfontosabb, hogy jó a kapcsolata a játékosokkal, mindegyikőjükről pontosan tudja, mit tud hozzátenni a csapathoz. Mindent ő irányít, ami a csapathoz köthető. A játékosok pedig tisztelik és követik őt, ez pedig nagyon fontos. Ahogy az is, hogy ő egykori labdarúgóként szintén tiszteletben tartja a játékosait. Az eddigi edzői karrierje egy sikertörténet, nagyszerű munkát végez.

R.: A Madrid hat kupáért száll versenybe a szezonban. Ez egy kihívás?

M.: A Real Madridnál mindig abban reménykednek, hogy mindent megnyernek. De mi, akik benne vagyunk ebbe a sportban, tudjuk, hogy ez iszonyatosan nehéz. Lépésről lépésre kell haladni. Az előző szezon fantasztikus volt, a hat kupa pedig egyenesen csodálatos lenne, de természetesen vannak fontosabb és kevésbé fontos trófeák. A prioritás mindig a bajnokság és a BL. Persze ha megnyerjük a többit is, az is nagyszerű… De nem szabad túl nagy nyomást helyezni a csapatra. Versenyképesnek kell lenned, meccsről meccsre haladni előre, és ha van lehetőséged rá, hogy mindent megnyerj, akkor azzal csak jobb lesz.

Predrag Mijatovic

R.: A Madrid nem sűrűn veszít döntőt…

M.: Nyilvánvaló, hogy a Real Madrid jól teljesít a finálékban, ez pedig előny, ám csupán egy nagyon kicsi tényező. A United ugyanúgy egy nagy csapat, Mourinho pedig jól ismeri a Madridot, szóval mindent meg fog próbálni, hogy megtalálja a módját a megállításuknak. Remek meccs lesz, Macedóniának és Szkopjénak is.

R.: 19 év telt el a Hetedik óta. El tud menni egy nyugodt sétára Madridban?

M.: Az az igazság, hogy az elmúlt években minden egy kicsit csendesebb, de az emberek emlékeznek a gólomra és a kupára, amit akkor nyertünk. Az akkor történelmet író játékosokat pedig megbecsülik. Az emberek felismernek, tisztelnek, emiatt pedig büszkeséget érzek. Mindig ez volt az álmom gyerekként, és képes voltam rá, hogy beteljesítsem ezt.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK