Csapatok
Real Madrid (9)
A vendégek kissé álmosan kezdték az összecsapást, de rövidesen kezükbe vették az irányítást, az első gólt követően pedig már egyértelműen ők uralták a mérkőzést, egészen a lefújásig. Magabiztos futball, kiemelkedő egyéni teljesítmények és látványos győzeleméhség jellemezte ezt az estét. Zidane tanítványai nagyszerű győzelmet arattak tehát, melynek köszönhetően folytatódik a nagyszerű széria: 2009 óta egyetlen szezonnyitó bajnokin sem szenvedett vereséget a Real Madrid. Büszkék lehetünk a srácokra, mert a látszat ellenére a Riazor egyáltalán nem könnyű terep!
Az olvasók pontszáma: 7,88
Deportivo de La Coruña (6)
Bátran nyitottak a galíciaiak, többször is előnybe kerülhettek volna, de végül nem sikerült kihasználniuk a lehetőségeiket, és ez lett a vesztük. Valódi esélyük nem igazán volt a győzelemre, és teljesen egyértelmű volt, hogy nincs egy szinten a két együttes. Ennek ellenére becsülettel végigrobotolták a teljes játékidőt.
Az olvasók pontszáma: 4,67
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Luka Modrić (9)
Ennek az embernek minden mozdulata egy külön festmény, a legapróbb labdaátvételektől egészen az ellenfél tizenhatosában történő szólózásokig. A legtöbb megnyert párharc az ő nevéhez köthető a mérkőzésen, és a támadóharmadba hozott „extrán” kívül azt se felejtsük el megemlíteni, hogy a védekezéshez is hihetetlenül sokat tesz hozzá. Kontrákat vezet, szoros emberfogással hatástalanítja az ellenfél egyik középpályását, tisztáz a tizenhatoson belülről, kapura lő (ahogy tette azt az első gólt megelőzően is), besegít a széleken a létszámhátrányos szituációk elkerülése érdekében, mélységből irányít, kihagyhatatlan helyzetbe hozza a társait és mindenekelőtt: elkápráztatja a blancók szurkolóit. Mindenhol ott van, és mindent megcsinál. Ő a tökéletes box-to-box középpályás, és félelmetes kimondani, de a Real Madridban futballozik!
Az olvasók pontszáma: 8,43
Keylor Navas (9)
Rendkívül magabiztos teljesítmény a Costa Rica-i hálóőrtől. A mérkőzés első perceiben nagyon kellett az a 2-3 védés, amelyekkel erőt öntött a társakba. Rengeteget számít egy kapusnál, hogy képes-e biztonságot sugározni a jelenlétével, és bátran kijelenthetjük, hogy Keylor képes erre. A találkozó további periódusaiban már nem volt igazán komoly védenivalója, leszámítva Andone (kifejezetten rosszul elvégzett) büntetőjét.
Az olvasók pontszáma: 8,63
Dani Carvajal (7)
Ez még mindig nem az igazi. Támadásban jelentősen passzívabb volt a megszokottnál, és habár remekül látta el defenzív feladatait, egy büntetőt azért csak sikerült összehoznia az ellenfélnek. Egyelőre úgy tűnik, Danilo távozása nem volt jó hatással a saját nevelésű hátvédünkre, ám én személy szerint inkább tudom be a szezon eleji formának Carvajal esetenkénti enerváltságát, mint az elkényelmesedésnek. Lesz még jobb, sokkal jobb is!
Az olvasók pontszáma: 7,25
Sergio Ramos (8)
Néhány kezdeti bizonytalanságot, megingást leszámítva nagyszerű mérkőzésen van túl a kapitány, akiben méltó ellenfelére talált a Dépor rendkívül erőszakos támadója, Florin Andone. Sergio ezúttal a megelőző szerelések, a gólvonalról történő mentések, a támadásépítésbe való bekapcsolódás és a tizenhatos körüli tisztázások terén jeleskedett. A kiállítás miatt nem haragszom rá, mert az egy egészen nevetséges ítélet volt, de az első lapjánál történekről már érdemes beszélni. Ismerjük Ramos temperamentumát: nem riad vissza egy kis keménykedéstől. Habár ez a magyar nyelvű közvetítés során nem hangzott el, a kakaskodást a Deportivo egyik játékosa kezdte Sergio lefejelésével, amelyre válaszul jött a kapitánytól az a bizonyos „ütés”. Habár teljesen felesleges megmozdulás volt, és akár még egy piros lapot is megért volna, ennél sokkal jobban zavar az, ami kirobbantotta az egész konfliktust: a Deportivo egyik játékosa a földön feküdt, ám Sergio nem volt hajlandó kirúgni a labdát, válaszul az ellenfél hasonló akciójára az első félidőben. Meglátásom szerint Sergiónak az ehhez hasonló alkalmakkor kellene felülemelkednie kicsinyességén, és a világ legnagyobb klubjának méltó csapatkapitányaként viselkednie. Én abszolút nem várom el egy játékostól, hogy a sokak által megálmodott rózsaszín világban éljen, és a szarkasztalaszti nevű abszolút erőszakmentes sportág szellemében viselkedjen a pályán, de Ramos már kezd átesni a ló túlsó oldalára, legalábbis ami az elmúlt két-három összecsapást illeti. Reméljük, a kényszerű pihenő alatt sikerül egy kicsit megemberelnie magát.
Az olvasók pontszáma: 6,18
Nacho (8,5)
Biztos pont, mint mindig. Habár az offenzívák felépítéséhez messze nem tud olyan hatékonyan hozzájárulni, mint Ramos vagy Varane, ezt bőven kompenzálja a védőmunkájával. Összesen 2 szerelés, 3 közbeavatkozás és 1 tisztázás ékeskedik a neve mellett, ami több mint remek mutató. Külön öröm vele kapcsolatban, hogy immáron nem negyedik, hanem harmadik számú belső védője a Real Madridnak. Ezt nála jobban senki sem érdemelte volna meg!
Az olvasók pontszáma: 7,89
Marcelo (9)
Hozta a megszokottat, ami az ő esetében egyet jelent a világklasszis teljesítménnyel. Rendkívül aktív szereplője volt a támadásoknak, párharcot szinte nem is veszített, 4 szerelésével pedig a védekezésből is bőven kivette a részét. Öröm látni, hogy a Real Madrid motorja, ez a sétáló energiabomba továbbra sem hajlandó lejjebb adni a mércét. Az bizonyos, hogy Marcelónak elvitathatatlan érdemei vannak a közelmúltban megszerzett trófeákban, és életkorából kifolyólag még jó néhány évig élvezhetjük fantasztikus játékát. A második gól előtti cseleinél beforgatott két védő valószínűleg még azóta sem érti, hogyan sikerülhetett Marcelónak egy szinte zsebkendőnyi területen beadnia a labdát…
Az olvasók pontszáma: 8,21
Casemiro (8)
Ezúttal nem volt szükség kiemelkedő teljesítményre a brazil tanktól, ám panaszunk sem lehet a játékára. Több ízben is remekül segítette ki a társait, 2 szerelésével és 4 közbeavatkozásával pedig számos ígéretes akcióját állította meg az ellenfélnek. A támadójátékhoz is sokat tett hozzá: gólja és 1 kulcspassza mellett kiválóan gyűjtötte be a szögletek, felívelések után levágódó labdákat, ezzel megőrizve a Real Madrid dominanciáját. Az ilyen kimenetelű találkozókon talán nem mindig van szükség a rombolására, de ha már pályára küldi őt Zidane, akkor ő él a lehetőséggel. Bármennyi kritikát is kap a játékstílusa miatt, az nem véletlen, hogy az ő beépítését követően érkeztek meg a Real Madrid legnagyobb sikerei, legemlékezetesebb teljesítményei – legalábbis ami az elmúlt 2 esztendőt illeti.
Az olvasók pontszáma: 8,04
Toni Kroos (8,5)
Horvát kollégájához hasonlóan ő is bejátssza a teljes futballpályát, még ha kényelmes kocogásai néha nem is ezt mutatják. Az egész mezőnyben az ő nevéhez köthető a legtöbb átadás, 90% feletti passzpontosság, 2 kulcspassz, 5 lövés, 1 gól, 3 szerelés, 6 hosszú átadás… mi ez, ha nem komplex teljesítmény? A kritikusai most biztosan nem értenek egyet velem, de Kroos a Real Madrid gépezetének egyik legfontosabb fogaskereke. Ezt a játékpercek eloszlása is alátámasztja: a mögöttünk álló történelmi szezonban Toni töltötte a legtöbb percet a pályán. Reméljük, azért Zidane mester idén több pihenőt ad majd a német játékosnak, mert nagyon nem hiányzik egy újabb fáradásos törés, pláne nem a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában.
Az olvasók pontszáma: 8,31
Isco (8,5)
Hát, egy biztos: az ő teljesítményére sem lehet panasz. Bárkik is legyenek az aktuálisan pályán lévő csapattársai, Isco képes arra, hogy megteremtse a középpálya és a támadószekció közötti nélkülözhetetlen kapcsot. Kötetlen, vonalak közötti játékával számtalanszor nyit területet a társainak, és szinte nincs olyan támadás, amely ne rajta folyna keresztül. A tavalyi idényben még voltak kétségeim, de a mostani összecsapásokat látva már bátran ki merem jelenteni, hogy Isco képes volt szintet lépni, és immáron egy világklasszis játékosról beszélünk, aki nemcsak a Real Madrid, hanem a spanyol válogatott következő nagy vezére is lehet. És esetében még azt sem lehet felhozni, hogy egy lusta zseniről beszélünk, Isco ugyanis elképesztő mennyiségű mezőnymunkát végez mérkőzésre mérkőzésre.
Az olvasók pontszáma: 8,63
Gareth Bale (7)
Nem játszott rosszul a walesi, 1 gól és 1 gólpassz szerepel a neve mellett, de túlzás lenne azt állítani, hogy ez volt élete legjobb meccse. Az kétségtelen, hogy Gareth egy világklasszis labdarúgó, de sokszor kelti idegen test benyomását a pályán, legalábbis számomra. Egyszerűen látszik, hogy egy teljesen más futballkultúrában nevelkedett, és nem nehéz kitalálni, hogy sosem lesz alkalmas az olyan rövidpasszos játékra, amit Isco vagy Asensio a kisujjából is kiráz. Mindazonáltal nem vagyok rossz véleménnyel Bale-ről, mert nagyon alázatosan végzi a dolgát, csatárként is sokat jár vissza védekezni, és hatalmas benne a potenciál, de nagy kérdőjel számomra, hogy képes lesz-e valaha is kiegyensúlyozottan teljesítő húzóemberré válni Madridban, és olyan produkciókkal előrukkolni, mint a Rayo Vallecano elleni teljesítménye, még 2016 áprilisából. A mai igencsak távol állt ettől.
Az olvasók pontszáma: 7,79
Karim Benzema (6,5)
Karim minden tekintetben hű maradt önmagához: az ellenfél kapuja előtt úrrá lett rajta a teljes tehetetlenség, az előkészítések terén viszont nagyon magas színvonalú munkát végzett. 5 (!) kulcspasszával a mezőny legjobbja volt ebben a mutatóban, többek között Kroos gólját megelőzően is ő indította az üres területre befutó Iscót. A mezőnymunkájára sem lehet különösebb panasz. Ha legalább ezt a formát állandósítani tudná, akkor igencsak a nullához konvergálnának a királyi gárda csatárgondjai… ha pedig a Barcelona elleni szuperkupa-visszavágón mutatott játékával tenné meg ugyanezt, akkor nem lenne kérdés, hogy ki a világ legjobb kilencese. Minden fél számára ez lenne a legelőnyösebb felállás.
Az olvasók pontszáma: 7,34
Cserejátékosok
Marco Asensio (8)
A hatalmas villanások ezúttal elmaradtak, de Marco jól szállt be a meccsbe, segítségével több ígéretes kontrát is vezetett a Real Madrid, veszélyes szabadrúgásával pedig nem állt messze a negyedik gól megszerzésétől.
Az olvasók pontszáma: 7,13
Marcos Llorente (6)
Tette a dolgát, de semmi több. Az Alavésnél eltöltött szezonjából kiindulva világklasszis mélységi irányító válhat belőle. A kérdés csak az, hogy nem okoz-e túl nagy visszaesést a pályafutásában, ha az idei év nagy részét a padon tölti. Saját elmondása szerint készen áll arra, hogy a Real Madrid játékosa legyen. A többi majd kiderül…
Az olvasók pontszáma: 6,76
Lucas Vázquez (-)
Bejött, lenyomott 3 sprintet és már vége is volt a mérkőzésnek.
Az olvasók pontszáma: 6,88
Edzői teljesítmény
Zinédine Zidane (9)
Nem a mai volt élete legnehezebb összecsapása, sem mentális, sem taktikai szempontból, de nagyszerűen oldotta meg a feladatát. A kezdőcsapattal nem vállalt nagy kockázatot, a mérkőzést pedig végig sikerült kézben tartania. Sok kritikát kap a Bale-hez, és különösen a Benzemához való ragaszkodása miatt, de az azért nem lehet véletlen, hogy ő ül ott a Real Madrid vezetőedzői székében! Persze, ez még önmagában nem feltétlen jelent sokat, de ha valaki, akkor Zidane már ezerszeresen kiérdemelte a szurkolók tiszteletét, és mindenekelőtt bizalmát! És amíg az eredmények őt igazolják, addig felesleges újból és újból megkérdőjelezni a döntéseit.
Az olvasók pontszáma: 8,23