Nap: 2017.09.14.
Karim Benzema: „Ninc…
Karim Benzema: „Nincs okom elhagyni a Real Madridot, hiszen sok játéklehetőséget kapok itt, és fantasztikus korszakát éli a klub. Az elvárások hatalmasok és keményen kell dolgoznom, ezzel tisztában vagyok. Ez a legerősebb Madrid, mióta megérkeztem. Ennek hátterében egyrészt az áll, hogy egy stabil mag már 6-7 éve együtt játszik, másrészt pedig az, hogy a cserejátékosok is képesek megteremteni a különbséget egy-egy összecsapáson. Neymar? Egy kicsit furcsa volt számomra az átigazolása, de biztosan megvoltak az okai.”
A MARCA úgy tudja, B…
A MARCA úgy tudja, Benzema távollétében Zidane egy 4-4-2-es rendszerben fogja játszatni a csapatot, Iscónak pedig stabil helye lesz a kezdőcsapatban.
HIVATALOS! A Spanyol…
HIVATALOS! A Spanyol Labdarúgó-szövetség Fellebbviteli Bizottsága helyt adott a Real Madrid által benyújtott keresetnek, így Marcelónak mindössze egy mérkőzést kell majd kihagynia a bajnokságban.
A 2000-es születésű …
A 2000-es születésű Pedro Ruiznak, aki legutóbb az APOEL Nicosia együttese ellen triplázott az UEFA Ifjúsági Ligában, hatalmas jövőt jósolnak a klub szakemberei. A sevillai születésű középcsatárt az „új Ibrahimović”-ként emlegetik, köszönhetően lehengerlő testi erejének, magasságának, illetve gólérzékenységének. Pedro ebben az idényben a Juvenil A játékosa lesz, ahol Guti irányítása alatt pallérozódhat majd.
HIVATALOS! A spanyol…
HIVATALOS! A spanyol bajnokság hatodik fordulójában esedékes Alavés–Madrid mérkőzés játékvezetője Undiano Mallenco lesz.
Orvosi jelentés: Mateo Kovačić
Hivatalos közlemény: Isco
Timo Werner: „Most k…
Timo Werner: „Most kizárólag a jelenlegi csapatomra fókuszálok, de én is olvasok híreket. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem foglalkoztat a Real Madrid érdeklődése. Ötéves szerződést írtam alá a klubommal, de ez nem jelenti azt, hogy ki is fogom tölteni a teljes időtartamot.”
Roberto Lago, az APO…
Roberto Lago, az APOEL játékosa: „Az állítólagos kezezésem utáni tizenegyes még jobban megnehezítette az egyébként is lehetetlennek tűnő feladatot. A büntető elvégzése előtt Cristiano Ronaldo azt súgta nekem, hogy szerinte sem kellett volna befújni. Viccesnek tartom, amikor az olyan klubok, mint például a Real Madrid vagy a Barcelona a játékvezetésre panaszkodnak. A bírók hibáznak alkalmanként, ezen túl lehet lépni szerintem.”