Zidane lehetőségei a védelem megszervezésére

Számos hiányzóval kell számolnia Zidane mesternek a csapat szombati, Sevilla elleni bajnokiján: Sergio Ramos piros lapott kapot az Athletic Bilbao elleni bajnokin, Casemiro és Dani Carvajal ugyanezen a meccsen kapták meg bajnokságbeli ötödik-ötödik sárga lapjukat, Raphaël Varane lesérült a Dortmund elleni BL-összecsapáson, Vallejo pedig izomfájdalmakra panaszkodott az egyik tréningen.

Összesen tehát négy egészséges védővel rendelkezik a csapat: Achraf, Marcelo, Nacho és Theo. Ha ez nem lenne elég, Álvaro Tejero is éppen a hétvégi Castilla-meccsen gyűjtötte be az ötödik sárga lapját, a Spanyol Labdarúgó-szövetség szabályainak értelmében pedig így akkor sem léphet pályára a következő fordulóban, ha egy másik divízióban (jelen esetben az első osztályban) tenné meg azt. Az ellenfél a bajnokság egyik legerősebb, legveszélyesebb együttese lesz: a Sevilla. Lássuk, miből gazdálkodhat a Real Madrid felnőtt csapatának vezetőedzője.

Achraf, Nacho, egy akadémista és Marcelo/Theo
A legegyszerűbb forgatókönyv az lenne, ha Zidane nem babrálna a rendelkezésére álló labdarúgók posztjaival, így viszont az utánpótlásból kellene felhívnia egy belső védőt, lévén Nacho az egyetlen egészséges a keretben. A főbb jelöltek: Javier Sánchez, Solari által legtöbbet foglalkoztatott középső bekk; Manu Hernando, akinek már a Manchester United, illetve a Fiorentina elleni barátságos meccseken is lehetőséget adott Zidane; és José León, a Castilla csapatkapitánya. A szemfülesebbek azt is észrevehették, hogy bizony Manu Hernando is jelen volt a felnőtt csapat pénteki edzésén, de ez természetesen még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az utazókeretbe is bekerül, vagy hogy pályára lép szombaton.

Achraf, Nacho, Vallejo és Marcelo/Theo
Kétségkívül ez lenne a legideálisabb, hiszen Vallejo személyében egy tapasztalt, stabil hátvéddel egészülhetne ki a hátsó alakzat. Ő a keddi edzésen panaszkodott fájdalomra, és egyelőre csupán annyit tudunk, hogy izomsérülés áll a háttérben. Zidane ködösen fogalmazott a dologgal kapcsolatban: „Vallejo hétvégi játékával kapcsolatban nem tudok konkrétumokat mondani. Meglátjuk, hogy érzi majd magát.”  Biztató fejlemény, hogy a pénteki tréningen már teljes értékű edzésmunkát végzett Vallejo.

Zinédine Zidane

Achraf, Nacho, Marcos Llorente és Marcelo/Theo
Egy védekező középpályás esetében nem szokatlan, hogy egy sorral hátrébb kap lehetőséget. Casemiro számára sem idegen ez a szerepkör, de eltiltása lévén az ő helyettese, Marcos Llorente kerülhet be a védelem tengelyébe. Ez tűnik a legvalószínűbb opciónak, hiszen Zidane külön kiemelte a Borussia Dortmund elleni meccset követő sajtótájékoztatóján, hogy Marcos már játszott védőt a múltban – emellett pedig a MARCA is ezt jósolja arra az esetre, ha nem épül fel Vallejo.

Háromfős védelem
Zidane-tól már korábban is láttunk már példát a védelem gyökeres átalakítására, első ízben éppen egy Sevilla elleni meccsen, amikor a Madridnak rövid időn belül háromszor kellett megmérkőznie az andalúzokkal (egyszer a bajnokságban, kétszer a kupában). Ebben az esetben az Achraf–Nacho–Marcelo sor tűnik a legjobb opciónak. A „triumvirátus” előtt egy ún. duplapivotos középpálya kaphatna lehetőséget, ami lényegében két védekező középpályás (Llorente és Kovačić) szereplését jelenti. A szárnyvédők kiválasztásával sem lenne probléma, hiszen Theo Hernández és Lucas Vázquez is egészséges. A kérdés csak az, hogy meg mer-e húzni Zidane egy ilyen kockázatos, a játékosok számára szokatlan felállást.

Forrás: as.com; penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Rodrygo
Tovább

A Villarreal elleni keret

22 játékost nevezett a szombat esti bajnoki mérkőzésre Carlo Ancelotti. A keret Kapusok: Lunin, Fran González, Sergio MestreVédők: Carvajal, Militão,…