Sorsdöntő hétvége előtt áll a Real Madrid

Sok szempontból sorsdöntőnek ígérkeznek a következő napok a Real Madrid életében, hiszen nemsokára itt a PSG elleni mérkőzés, s jelenleg három kulcsjátékosa is sérült a csapatnak.

Zinédine Zidane jelenleg csak reménykedni tud abban, hogy három kulcsjátékosa, Marcelo, Toni Kroos és Luka Modrić készen állnak majd a sorsdöntő párizsi ütközetre. A gigászi összecsapást kedden rendezik a Parc des Princes-ben, így az említetteknek kivételesen keményen kell dolgozniuk annak érdekében, hogy segíteni tudják csapatukat a nyolcaddöntő visszavágóján.

„Mindhárman keményen dolgoznak” – jelentette ki Zinédine Zidane vezetőedző a múltkori sajtótájékoztatón. – „Jelenleg nem kerettagok, kedden meglátjuk, mi lesz velük.”

Hármuk közül Marcelo sérülése tűnik a legkevésbé súlyosnak, míg Modrić esete a legkomplikáltabb. Mindezek ellenére Zidane optimista, s reméli, hogy a hétvégén jó hírekkel szolgál neki az orvosi stáb.

Toni Kroos, Luka Modric

A három játékos mindeközben az idővel fut versenyt, hogy ott lehessen a Neymart nélkülözni kényszerülő párizsi gárda elleni meccsen. Mindezt pedig úgy kell megtenniük, hogy a kockázat mindig benne van: a kapkodás következtében akár még súlyosabb sérülést is összeszedhetnek. Ha pedig az orvosi gárda zöld utat ad nekik, akkor sem biztos, hogy mindhárman a kezdőben szerepelnek majd.

Mindezeket figyelembe véve kijelenthetjük, hogy a Madrid keddi kezdőcsapatában a legnagyobb kérdőjelet a középpálya jelenti majd. Kroos és Modrić közös szerepeltetésére ugyanis nem sok esély mutatkozik, hiszen ha éppen felgyógyulva sérüléseikből mindketten a kezdőben találják magukat, az nemcsak saját kárukra válhat, de a csapatot is rossz helyzetbe hozhatja.

Mindeközben – hogy jó hírekkel is szolgáljunk – Jesús Vallejo már nagyon közel áll a visszatéréshez. A fiatal spanyol labda nélküli és labdás edzéseket is végzett a héten.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…