Egytől egyig: Málaga – Real Madrid (1-2)

Legyünk már túl rajta valahogy. Húzzuk be, aztán menjünk haza. Nagyjából ez volt az érzésem a mérkőzést illetően, ami nem fog majd vélhetően bekerülni a históriáskönyv aranyozott szegélyű lapjaira, mint legendás, vagy emlékezetes találkozóink egyike. Spórolós meccsen három pontot elvittünk a La Rosaledából, mi pedig megpróbáljuk mindezt értékelni, szigorúan szubjektív keretek között.

Csapatok

Málaga (6,5)

Ne felejtsük el, hogy azon a szemüvegen keresztül illik őket szemlélni, hogy mögöttük közvetlenül a másodosztály száguld százharminccal, és nagyon valószínű, hogy utol is éri a csapatot a kiesés a szezon vége előtt pár körrel. Ehhez mérten nem látszott az a tizenpár hely különbség a két egylet között. Bár még 40%-ban sem birtokolták a labdát, és nem sokszor találtak kaput, nem hagyták magukat, és számunkra szerencsétlenebb forgatókönyv esetén egy döntetlent simán ki tudtak volna belőle hozni.
Az olvasók pontszáma: 4,83

Real Madrid (6)

A győzelem nem maradt el, de ez így kevés volt ezen a szinten, önmagunkhoz képest csekélyebb is valamivel, mint amit a Málaga mutatott be a 20. helyezéshez mérten. Számos játékosunk volt a pályán, akik nem tagjai az állandó kezdőcsapatnak, akik nem vehetik készpénznek, hogy a Bayern ellen is ott lesznek az első perctől kezdve, mégsem láttam azt a nagy elszántságot, és ez a mentalitás szinte az egész csapatra rá is telepedett a találkozó egészén. Ennél én többet vártam.
Az olvasók pontszáma: 7,18

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Isco (9)

A kivétel persze mindig erősíti a szabályt, és a görbelábú táncmesterre nem adható rá a motiválatlanság hófehér kabátja. Csodálatosan tekergett, mint egy óriáskígyó a dzsungelben, és precíz volt minden mozdulata, mintha csak a Tetrisben rakosgatta volna helyére a különböző formájú elemeket. Szabadrúgásgólja gyönyörűen csavarodott a kapu oldalába (Cristiano reméljük jegyzetelte a receptet), és a második gólt is belőhette volna, de a 95%-os helyzetet lecserélte a 100%-osra, és áttolta a Tanknak a bogyót egy besimításra. Köszönjük meg neki, hogy nem aludtunk el.
Az olvasók pontszáma: 8,93

180416ee1

Keylor Navas (8)

Meg persze Navasnak is, hiszen egészen a 93. percig lenn tartotta a rolót, de Rolán csak be tudott szökni a kisboltba egy felesért, amolyan kapufásan. Az első félidőben meg is tudta volna számolni a közönséget egyesével, de a végén azért Casemiro tett róla, hogy ne maradjon dolog nélkül. A továbbiakban sem találták az ellenszert ellene, még Vallejót is alaposan kivédte, hogy az orvosi stáb pulzusa is megemelkedjen egy rövid sprint erejéig, hogy aztán éppen fiatal csapattársa breaktáncából végül csak bevegyék a kapuját.
Az olvasók pontszáma: 7,57

Dani Carvajal (7)

Az ő szintjén ez egy átlagos mérkőzésnek bizonyult, nem volt főszereplője a találkozónak. A legtöbb szabálytalanságot az ő neve mellé véshetjük be vendégoldalon, kemény volt, mint a kád széle. Mivel inkább a jobb oldalon támadott a csapat, ezért neki is több szerepe volt a találkozón, de igazán emlékezetes megmozdulása nem volt, sem pozitív, sem negatív értelemben.
Az olvasók pontszáma: 6,89

Jesús Vallejo (7)

Ne essünk abba a hibába, hogy egy szerencsétlen mozdulat miatt rá is nyomjuk a homlokára a bélyeget, hogy „középszer”, és már visszük is a postára feladni, mert nincs rá szükség. Hát szerintem van. Kevés lehetősége van negyedik számú hátvédként, ezúttal rendkívül stabilan teljesített, és hatalmas falként tornyosult a Málaga előtt, elsöpörve a hazaiak összes reményét és lehetőségét. Ne a 93. perc alapján hirdessünk ítéletet, mikor az előző 92 percet nem várt magas szinten hozta le.
Az olvasók pontszáma: 7,04

Sergio Ramos (7,5)

Még a NAV-ellenőrök is csalódottan köszöntek volna el tőle, hiszen nem feledkezett meg a blokkokról. Ez különösen a Casemiro-féle első félidei ámokfutásnál volt fontos, ahol szerelés+elhárítás kombót tolt a kapitány. Egy óriási sprintre is futotta az erejéből a második félidő végén, ahol végignyargalta az egész pályát, de végül sajnos nem tudott betalálni. Emellett nem lehetett rá nagyon panasz, mélységből jól és pontosan szervezett.
Az olvasók pontszáma: 7,44

Theo Hernández (4)

Óriási csalódás – újfent. Rendre rossz megoldásokat húzott, nem találta a helyét a pályán, mi meg nem tudjuk, miért kap a mutatott játékhoz mérten ennyi bizalmat, hisz ne feledjük, elég stabil tagja a keretnek alapból is. De a mostani performansz maximum szőkenős viccekre elég vele szemben. Én nagyon remélem, hogy magára talál, mert a tavalyi szezonjához képest ez egy rémálom.
Az olvasók pontszáma: 6,08

Casemiro (6,5)

Az első félidőben elég bizonytalanul játszott, rendre zavarba lehetett hozni, a koronát pedig majdnem felpakolta egy eladott labdával, ami gólhelyzetet eredményezett a hazai oldalon. A szünetben azonban megjavult a Tank, összeszedettebb lett, és szereléséből induló támadás végén tudott élni Isco önzetlenségével. Összességében? Vegyes, mint egy százforintos bolt.
Az olvasók pontszáma: 6,73

Mateo Kovačić (7)

Rengeteget dolgozott a horvát a pálya középső harmadában, akinek érzésem szerint több védekező feladata volt a kelleténél. Igaz, hogy Isco és Asensio, valamint a fel-fel futogató Casemiro mellett kell némi higgadtság is, de szeretném őt általánosságban egy kicsit feljebb is látni. Igazán szép kontrának volt a főszereplője még az első félidőben, ami sajnos nem zárult málagai középkezdéssel.
Az olvasók pontszáma: 7,32

180416ee2

Marco Asensio (4,5)

Nagyon kevés. A beadásai pontosak voltak, mint a vonatok a váci vonalon, rossz volt nézni. Mezőnyben is eltünedezett, ha meg mégsem, akkor sem mutatott igazán semmi érdemlegest. Cseréje indokolt volt, ennél több kell.
Az olvasók pontszáma: 6,75

Lucas Vázquez (5,5)

Nála sosem a munka mennyiségével van a baj, hanem a minőségével. Van, hogy utóbbi is kifogástalan, de ezúttal azért visszafogottabb volt a hatékonyságot illetően. Mivel az ő oldala aktívabb volt, nem unatkozott, de többször húzott rossz megoldást, vagy vezette emberbe feleslegesen a labdát.
Az olvasók pontszáma: 6,83

Karim Benzema (6)

Mindent tökéletesen megoldott, aminek nem volt köze ahhoz, hogy ő támadó és gólokat kell szereznie. A második találatnál jól ugratta ki Iscót, és egyébként is nagyon jól játszott össze a társakkal a mérkőzés egészében. A gond ott kezdődött, amikor neki kellett volna a befejezéssel élnie, ekkor váltott át wannabe westernhősbe, azaz lövöldözött össze, meg vissza csak épp arra nem, ahova kellett volna.
Az olvasók pontszáma: 5,62

Cserejátékosok

Dani Ceballos (6,5)

Nagyon jó volt őt a pályán látni, és a neki szánt szűk félórában többet is mutatott, mint a vele cserélő Asensio. Kár, hogy ilyen ritkán tudjuk szemlélni őt mint aktív résztvevő.
Az olvasók pontszáma: 7,07

180416ee3

Borja Mayoral (6)

Nála a munkamorált emelném ki saját 20 percéből, érdekes volt látni, hogy lendületes visszafutásaival mennyi zavart tudott kelteni a Málaga támadásépítéseiben. Lehetősége is adódott, sajnos nem tudott élni vele.

Edzői értékelés

Zinédine Zidane (7)

Jó-jó, de maradt még benne, edzői szempontból is. Egy kicsit több játékidőt reméltem mind Mayoralnak, mind Ceballosnak, tekintve hogy sűrű a naptár, és ez volt a legkönnyebbnek mondható meccs ezek közül (aztán nem lett persze ennyire sima). Talán Casilla is szerepelhetett volna még egy utolsót. A Ramos – Vallejo kettős viszont jól működött bent, és Isco is remekelt, ami a mester taktikájának is köszönhető. Benzivel viszont kezdenie kéne valamit, mert a hatékonysága továbbra is rettenetes, Theóval és Asensióval pedig le kéne ülnie beszélgetnie, hogy ez egy Málaga ellen sem elég.
Az olvasók pontszáma: 7,16

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Az Osasuna elleni kezdőcsapat

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára az Osasuna elleni bajnokin. Kezdőcsapat 13. Lunin​2. Carvajal22. Rüdiger18. Tchouameni23. F. Mendy12.…