Nap: 2018.09.28.
Az utolsó spanyol já…
Az utolsó spanyol játékos, aki betalált egy madridi derbin a Santiago Bernabéu stadionban, az nem más, mint Álvaro Arbeloa. Az egykori jobbhátvéd 2010. március 28-án vette be az Atleti kapuját, Xabi Alonso mesteri indítása és egy nagyszerű szóló után.
Luka Modrić: „A szez…
Luka Modrić: „A szezon nagyon-nagyon hosszú volt. Mindössze három hetünk volt a pihenésre, és ebből az első napokat végig Horvátországban töltöttük, ünnepeltük a világbajnoki ezüstérmet. Rendkívül elszántak voltunk, hogy történelmet írjunk. A mostani idény elején egy kis időre volt szükségem, hogy ismét felvegyem a ritmust, de most már egyre jobban és jobban érzem magam. Még néhány mérkőzés, és ismét a tudásom legjavát tudom majd nyújtani a Real Madridnál.”
Rivaldo: „Marcelónak…
Rivaldo: „Marcelónak semmit sem kell bizonyítania, érje bármennyi kritika is. A klubcsapatában és a brazil válogatottban is számtalanszor megmutatta, hogy milyen nagyszerű játékos. A derbi? Rengeteg faktort kell számításba vennünk, de én a Real Madridot tartom esélyesebbnek a győzelemre, részben a hazai környezet miatt. Talán a 2-1 tűnik a legvalószínűbb eredménynek.”
Orvosi jelentés: Marcelo
Lopetegui: Elégedett vagyok a csapat teljesítményével
James Rodríguez nagy…
James Rodríguez nagy valószínűséggel hamarosan a Bayern München játékosa lesz. A Kicker információi szerint ugyanis a bajor klub szeretné aktiválni a kölcsönszerződésbe foglalt vásárlási opciót, amire a játékos is áldását adta.
Pozitív előjel a hét…
Pozitív előjel a hétvégi derbi madrileñót megelőzően, hogy a Real Madrid eddig mind a négy hazai mérkőzését megnyerte a szezonban, 10 rúgott és mindösszesen 1 kapott góllal.