A mérkőzés: „Egy kemény ellenféllel kell összecsapnunk holnap, akik képesek arra, hogy nehézségeket okozzanak nekünk. Tökéletes, százszázalékos teljesítményt kell nyújtanunk, ha győztesen szeretnénk elhagyni a pályát. Úgy gondolom, hogy sikerült megfelelően felkészülnünk, a motivációval pedig sosincs gondunk. Minden szezonban nagyobb és nagyobb célokat tűzünk ki magunk elé. Ami a helyszínt illeti, a nyáron történtek miatt mindenképpen különleges lesz számomra ez a mérkőzés.”
„Tisztában vagyunk a saját képességeinkkel. A csapat bármilyen riválissal szemben képes győzelmet aratni, bármilyen elvárásoknak képes megfelelni, de ehhez maximális elkötelezettségre, hibátlan futballra és az edzői utasítások pontos követésére van szükség. És természetesen vannak olyan dolgok, amiben fejlődnünk kell. Ez a mi filozófiánk. Hogy ki lesz a partnerem holnap a védelem tengelyében? Még nem tudom, de ez nem is fontos. A csapatban mindenki nagyon magas minőséget képvisel.”
Sorsolás: „Nem a legideálisabb, hogy ilyen keveset tudunk pihenni a mérkőzések között, de az ezzel kapcsolatos döntéseket nem mi hozzuk meg. Mi csak annyit tehetünk, hogy alkalmazkodunk a helyzethez.”
Nyolcadik szezon a klubnál: „Ha a Real Madrid címeres mezét viseled, az már önmagában is elegendő motivációt jelent, nincsenek titkok a kiegyensúlyozott teljesítménnyel kapcsolatban. Az a célunk, hogy folyamatosan fejlődjünk, s hogy történelmet írjunk. Mindig a maximumra törekszünk.”
Kapuskérdés: „Nem tudom, hogy holnap ki áll majd a kapuban, de minden társunk kiváló futballista. Nemcsak Keylor és Courtois, hanem Kiko és Luca is, aki ezúttal nem utazott el velünk. Ez azért is nagyon fontos, mert a mi játékunk a labdabirtoklásra épül, ahhoz pedig elengedhetetlen egy világklasszis kapus, akiben feltétel nélkül megbízunk. A csapaton belüli verseny mindenkinek jót tesz.”
Emlékek: „A válogatottal és a végső győzelem utáni ünnepléssel kapcsolatos emlékek felidézése nagyon boldoggá tesz.”