Butragueño kiáll Lopetegui mellett…

Alfredo Relaño, az AS főszerkesztőjének legfrissebb jegyzete.

Egészen a tegnapi BL-párharc lefújását követő percekig kellett várnunk arra, hogy Emilio Butragueño intézményi kapcsolatfelelős egyértelműen kiálljon Lopetegui mellett, aki az El Clásicóig így biztosan marad a posztján. Ezt a nyilvános támogatást többféleképpen is lehet értelmezni: arról van szó, hogy Pérez még nem találta meg a megfelelő utódot, vagy a vezetőség tényleg elégedett a tegnap látottakkal? Bárhogy is, a Madrid nyert, habár közel sem olyan fényes teljesítménnyel, amit elvártak az emberek. De ez a győzelem kétségkívül enyhített az elmúlt mérkőzéseken tapasztalt válsághelyzeten. Még nincs miért pánikba esni: a Real Madrid visszatalált a helyes útra a BL-ben, a bajnokságban pedig még közel sem beszélhetünk ledolgozhatatlan hátrányról. Közeleg azonban a Camp Nou-beli túra.

A Plzeň elleni siker miatt azonban önmagában még nem lélegezhetünk fel, a csapat nem talált vissza önmagához. A Real Madrid már egyáltalán nem próbálkozik azzal a magas letámadással, amit Lopetegui első meccsein láthattunk, nincs meg a harmónia a játékukban, s a gólszerzés terén is akadnak nehézségek. Benzemának jó meccse volt, ő szerezte a találkozó első gólját egy remek fejest követően, és vezérként kapcsolódott be a támadásépítésekbe – ugyanakkor legtöbbször egyedül maradt az erőfeszítéseivel, és ne felejtsük el, hogy a Viktoria Plzeň könnyedén gólt szerezhetett volna Hrošovský révén, még az első félidőben. A szünetre vonuló királyiakat kifütyülte a közönség. Ők egy olyan győzelemre vártak, ami végül sosem jött el.

A második félidő sem volt sokkal jobb. Lopetegui viszont húzott egy merészet, és becserélte Valverdét Isco kárára. A Madrid pedig nem sokkal később ismét hálót zörgetett, Marcelo művészi finomsággal kivitelezett mozdulatának köszönhetően. A találkozó viszont nem az elvárt módon folytatódott. A Real Madrid gyakorlatilag meg sem próbálta lezárni a nyitott kérdéseket egy harmadik góllal, helyette ők kaptak egyet, melynek következtében idegesség, izgágaság lett úrrá a közönségen. És hogy tovább bonyolítsuk a dolgokat, a Real Madrid csak tíz emberrel volt a pályán Marcelo sérülése miatt, mikor az edző kihasználta a harmadik cserelehetőségét. Értékes győzelem volt ez, de füttyszó kísérte a játékosok távozását. A legfontosabb pedig, hogy Lopetegui fogja irányítani a csapatot a Barcelona ellen. Már alig várjuk a meccset.

Forrás: as.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Jude Bellingham a norvégok elleni mérkőzés után (forrás: www.youtube.com/@HaytersTV)
Tovább

Távolról sem megosztó

Jason Burt The Telegraph hasábjain megjelent írása: “Bellingham és Tuchel meccs utáni szóváltása éppen azt a nyers szenvedélyt…
José Mourinho a valdebebas-i edzőközpontban (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Korai ébresztő

Véget ért a gondtalan időszak Valdebebasban. A mai napon hivatalosan is új korszak kezdődött a Real Madridnál, méghozzá…
Cristiano Ronaldo az utolsó vb-meccse után
Tovább

Karakter. Lélek. Versenyszellem.

Másnap utazás várt rám. Az estét vasalással és csomagolással töltöttem, miközben a háttérben a világbajnokság nyolcaddöntője ment. A…