A meccs: „Nagy kár ezért a meccsért, mert a Barcelona és az Atlético Madrid is győzni tudott, mi pedig így visszacsúsztunk a harmadik helyre. Az első félidőben egyértelműen mi domináltunk, akár több gólt is szerezhettünk volna. A második játékrészben már a Girona volt az, aki folyamatosan támadott. Egyáltalán nem látszott rajtuk fáradtságnak jele, folyamatosan nyomás alatt tartottak minket. Belőlünk viszont ekkor már teljesen hiányzott az erő a második gól megszerzéséhez. Marcelo teljesítménye? Szerintem rendben volt.”
La Liga: „Egyáltalán nem gondolom úgy, hogy elveszítettük a bajnokságot. Minden trófeáért a legvégsőkig harcban leszünk. A következő hétvégén is ugyanúgy megteszünk majd mindent a győzelemért, mint ma.”
A játékosok állapota: „Egy csapat életében nemcsak az erőnléti felkészültség számít, hanem a koncentráció, a mentális állapot is, egyebek mellett. Mi minden téren igyekszünk a maximumot kihozni a játékosainból. Ma valóban úgy tűnt, hogy a második félidőben szenvedtünk, ez talán betudható az elmúlt időszak rendkívül nehéz mérkőzéseinek.”
Kezdőcsapat: „Hogy feltenném-e ugyanazt a kezdőcsapatot, ismerve a vereség tényét? A múltról vagy a jövőről szóló kérdéseknek nincsen semmi értelmük, nem szeretek feltételezésekkel és felesleges dolgokkal foglalkozni. Minden meccsen az a célunk, hogy versenyre keljünk az ellenféllel, aztán megnézzük, hogy mit csinálhattunk volna máshogy, esetleg jobban. De ez ugyanúgy igaz a győztes meccsekre, mint a vereségekre.”
Ramos kiállítása: „A futballban előfordul az ilyesmi.”