Lelki állapot: „Hamarosan indulok a válogatott edzőtáborába. Jól érzem magam, boldog vagyok, s hálás Istennek. Nehéz hónapokon vagyok túl. A futball mindenkit próbára tesz, mi pedig csak reménykedni tudunk az ilyen helyzetekben, hogy hamarosan minden jobbra fordul.”
A kezdőcsapatban a Celta ellen: „A meccs előtt, az öltözőben tudtam meg, hogy kezdeni fogok. Amikor megláttam a nevem a táblán, hatalmába kerített az izgatottság. Solari irányítása alatt tisztában voltam azzal, hogy nem fogok sokat játszani. Voltak beszélgetéseink négyszemközt, kifejtette, hogy emberként is játékosként is tisztel engem. Hogy mindig az igazat mondta-e? Nem beszéltem vele eleget ahhoz, hogy ezt megállapítsam. De mindez már a múlt. Zidane más, ő mindenkinek megadja a lehetőséget.”
Munkamorál: „A nehézségek ellenére mindig a maximumot nyújtottam az edzéseken, és próbáltam a lehető legprofibb módon kezelni a helyzetet. Arra fókuszáltam, hogy mi mindent értem már el ennél a klubnál, illetve a csodálatos családomra. Ezek adtak erőt a folytatáshoz.”
Távozás: „Ha minden így maradt volna az idény végéig, mondjuk az utolsó előtti meccsnapig, akkor ideje lett volna elgondolkozni a jövőmön.”
Az elmúlt fél év legnehezebb napja: „Talán a legutolsó meccsünk a Bajnokok Ligájában. Mindenkinek ott volt a lehetőség, hogy akár pályára léphet, kivéve engem, hiszen ebben a versenysorozatban Courtois védte végig a mérkőzéseket. Nem tehettem mást, elfogadtam a helyzetet azokkal a társaimmal, akik hozzám hasonlóan a megszokottnál kevesebbet játszhattak. Én akadályokként szeretek gondolni ezekre a dolgokra, melynek a legyőzésével csak még erősebbé válok.”
Segítség a társaktól: „Nos, úgy gondolom, hogy kiváltságos helyzetben vagyunk az öltözőben a nagyszerű közösség miatt. Számos olyan csapattársam van, akik sosem hagyták, hogy magányosan érezzem magam: Ramos, Marcelo, Isco, Modrić, Gareth, Kroos, Lucas… mindannyian támogattak, legyen szó akár egy ölelésről, akár egy kedves szóról.”
Isco: „Hasonló helyzetben voltunk, neki is sok támogatásra volt szüksége a többiektől. A keret összes tagja kiállt mellettünk, mondhatnám akár Nachót is, és igazából bárki mást is. Csak túlságosan feszült vagyok ahhoz, hogy minden név eszembe jusson. Marcelo és Ramos végig kapitányokként viselkedtek. Mindenkinek hálás vagyok.”
Rivalizálás Courtois-val: „Nincs vele semmi problémám. Ő védi a saját érdekét, ahogy én is védem a sajátomat. A döntéseket mindig az edző hozza meg. Hogy milyen lenne az ideális rotálás kapusposzton? Őszintén szólva nem tudom. Ezen még sosem gondolkoztam el. Én csak játszani szeretnék.”
A Celta elleni remek teljesítmény: „Jó szájízzel emlékezek vissza erre a találkozóra. A kemény munka mindig kifizetődik, ugyanakkor számomra minden meccs egyformán fontos. Ugyanígy örültem a Leganés vagy a Girona elleni győzelmeknek is. A védésem után a csapattársaim odajöttek hozzám, átöleltek, és azt ismételgették, hogy milyen ügyes és gyors voltam. Aztán még az öltözőben is beszéltünk erről.”
Üzenet az őt kritizálóknak: „A beszédnek nincsen súlya, de az írott szó örökké megmarad. Amikor azt olvastam a lapokban, hogy gond van az edzésmunkámmal, akkor nevetnem kellett. Bárki megmondhatja, hogy mennyire dolgoztam keményen. Az újságírók általában úgy dolgoznak, hogy kieszelnek valami butaságot, aztán leírják. Nem vagyok sem robot, sem gép, de mindig a maximumra törekszem. Hogy miért nem szólalok fel az ilyen pletykák ellen? Ha az igazság a te oldaladon áll, akkor jobb csendben maradni.”
Lopetegui, Solari és Zidane: „Mindenkinél megvoltak a lehetőségeim. A többiről most nem szeretnék beszélni, nem mondok rosszat senkiről. Mindenkinek megvannak a saját döntései, ez minden.”
Jövő: „Alapvetően nekem mindig is az volt az elképzelésem, hogy kitöltsem a szerződésemben foglalt éveket a Real Madridnál. Mindent beleadtam ezért a klubért, és ez a jövőben sem fog változni. De nem szeretnék még egy ilyen szezont.”
Válogatott szünet: „Senki sem kért tőlem olyat a klub részéről, hogy mondjam le a válogatottságot erre a két barátságos mérkőzésre. Nem is tenném.”