Hivatalos: Iker Casillas a Porto sportvezetésének tagja lett

Az FC Porto hivatalos közleményben jelentette be, hogy Iker Casillas a sportvezetés tagjaként folytatja felépülését.

Miközben Iker Casillas számára a szívroham utáni felépülés szakasza zajlik, a spanyol legenda sportvezetői pozíciót tölt majd be az FC Porto együttesénél. A kiváló kapus elsődleges feladata az lesz, hogy a játékosok, az edző és a vezetőség közötti összekötő kapocsként biztosítsa a zökkenőmentes munkát, de a klub további feladatokkal is megbízhatja majd.

Iker Caillas

„Teljesen mást fogok csinálni, mint amit általában szoktam, hiszen nem a pályán leszek. Megpróbálok összekötő kapocs lenni a csapat és a klub között. Az edző beszélt velem akkor, amikor az eset történt, és azt mondta, hogy szeretné, ha velük maradnék, közel a játékosokhoz, a legfiatalabbak közelében, mivel sok változásra lehet számítani. Meg fogom próbálni a legjobbamat nyújtani annak érdekében, hogy segítsem a társaimat.” – nyilatkozta Iker a klub hivatalos tv-csatornájának.

„A lehető legjobb módon fogunk felkészülni az idénykezdetre. Már dolgoztunk néhány hetet, de bőven van még időnk az első tétmeccsünkig. Reméljük, hogy nagyszerű idény vár ránk, melynek során megnyerhetjük a bajnokságot, a kupákat és a BL-ben is a lehető legjobban szerepelhetünk.” – fejezte be mondandóját a legenda.

Forrás: FC Porto
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Hivatalos közlemény

A klub hivatalos közleménye Javier Tebas kijelentéseivel összefüggésben. Javier Tebas, a LaLiga elnöke és a Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetség…
Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Hivatalos közlemény

A klub hivatalos közleménye az UEFA- nak korábban megküldött dokumentumokkal összefüggésben. A Real Madrid C. F. az UEFA…
Raúl Asencio (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Orvosi jelentés: Asencio

A klub újabb hivatalos tájékoztatása a játékos állapotával összefüggésben. Játékosunkat, Raúl Asenciót ma sikeresen megoperálta Dr. Manuel Leyes…
Tovább

Orvosi jelentés: Asencio

A klub hivatalos tájékoztatása a játékos sérülésével kapcsolatban. Játékosunk, Raúl Asencio jobb lábszárcsontjában kialakult fáradásos törés miatt holnap…