A DIRECTVSports munkatársára, Carlos Suárezre hivatkozva az AS azt írja, hogy az argentin szakember vezeti a jelöltek listáját Beckham csapatának edzői posztjára, akit a Real Madridnál szerzett tapasztalatai alapján választana a klubvezetés.
Solari nagyszerű karriert tudhat maga mögött, hiszen profiként a River Plate-ben debütált, ahonnan Európába tette át székhelyét, hogy az Atlético Madridban, a Real Madridban, majd az Inter Milanban futballozzon. Minden csapatában letette névjegyét, mielőtt visszatért Argentínába a San Lorenzóhoz. Mexikóban az Atlante, Uruguay-ban pedig a Peňarol együttesében is megfordult.
Edzői karrierje 2016-ban indult be, amikor is a Real Madrid Castilla edzője lett. 2018-ig irányította a klub B csapatát, amikor is az első csapat trénerének nevezték ki. A Real Madridot aztán 32 mérkőzésen irányította, ahol 22 győzelem, két döntetlen és nyolc vereség volt a mérlege.
Santiago Solari érkezése kapcsán a floridai csapat társtulajdonosa, David Beckham lehet a kulcs, akivel jól ismerik egymást, hiszen 2003 és 2005 között együtt szerepeltek a Real Madridban. Ha valaki, akkor Beckham biztosan meg tudná győzni Solarit, hogy csatlakozzon az Inter Miami projekthez.