Real Madrid focitábor az ARËNA Törökbálintban! A szervezőkkel beszélgettünk.

Az ARËNA Törökbálint és a BODON FC közös szervezésében idén ősszel Magyarországra jön a Real Madrid Alapítvány focitábora, ahol 2019. október 28. és 31. között ismerkedhetnek meg a résztvevők a világ legnagyobb klubjának edzésmódszereivel, értékeivel. A tábor egyik szervezőjével, Laukó Brigivel beszélgettünk.

Nagy örömmel értesültünk arról, hogy Magyarországon focitábort szervez a Real Madrid Alapítvány, hiszen ez azt jelenti, hogy magyar gyerekek is megtapasztalhatják, hogy milyen egy madridi szakember kezei alatt dolgozni, milyen módszereket alkalmaznak a világ legnagyobb klubjánál. Honnan jött a tábor megszervezésének ötlete?
A Real Madrid Alapítvány és az ARËNA Törökbálint között az összekötő kapocs Rabóczki Balázs, korábbi kétszeres válogatott kapus volt.  A Skandináviában töltött éveinek köszönhetően ismerkedett meg tavaly ősszel Daði Rafnssonnal, egy izlandi szakemberrel, aki a Real Madrid Clinics program északi területi felelőse. Ő szervezi a skandináv országokban, és természetesen a hazájában is a spanyol klub táborait. Megismerkedésük után Rabónak szinte azonnal eszébe jutott, hogy milyen jó lenne, ha Magyarországra is eljönne a tábor, ezért Daði Rafnssont összehozta az ARËNA Törökbálint vezetőjével, Kummer Zoltánnal. Először csak telefonok és levelezések zajlottak, majd sor került egy személyes találkozóra is tavaly év végén, amely során már körvonalazódtak a lehetőségek.

Törökbálint Aréna

Miért pont az ARËNA Törökbálintra esett a választás? Milyen körülmények között edzhetnek itt a gyerekek? Van már tapasztalatuk hasonló események megszervezésében?
Rabóczki Balázs jó kapcsolatot ápol az ARËNA vezetőjével, saját kapuspalántáit is itt edzi, így nem volt kérdés, hogy Kummer Zoltánnak kínálja fel ezt a remek lehetőséget. Szerencsére a spanyol klub izlandi képviselőjének is nagyon tetszett a helyszín, így megindulhattak a tárgyalások a részletekről. A gyerekeket és a szülőket az országban egyedülálló létesítményünkben tudjuk fogadni – mintegy 4500 négyzetméteren négy pálya (két műfüves és egy futsal kispálya, egy ketrecfoci pálya), pihenő terület, büfé, kiszolgáló helyiségek várják őket fedett, klimatizált helyen, ahol sem a nyári hőségriadó, sem az őszi hűvösebb, esős, szeles napok nem jelentenek akadályt. Táborszervezés tekintetében azt gondolom, mondhatjuk, hogy van már gyakorlatunk, az ARËNA 2016-os nyitása óta ugyanis minden évben helyt adunk nyári/őszi táboroknak. A német Bundesliga II-ben szereplő VfL Bochum utánpótlás iskolája például idén már a negyedik táborát tartotta nálunk, de a német focitábor mellett saját szervezésű foci- és sporttáboroknak, illetve más egyesületek, szervezők táborainak is rendszeresen otthont adunk. 

Mennyi időt vett igénybe az, hogy megszervezzék ezt a tábort? Milyen tárgyalópartner volt a Real Madrid Alapítvány?
Ahogy említettem, a kapcsolatfelvétel 2018 őszén kezdődött, de a téli látogatás után kezdtek igazán beindulni a szervezési folyamatok. Időközben a szervezésbe bekapcsolódott a Bodon Péter által vezetett, pétervásárai székhelyű Bodon FC is, melynek legújabb bázisa épp nálunk, az ARËNÁBAN van, így velük karöltve, és az ő teljes körű támogatásukkal zajlottak tovább az előkészületek. Egy ilyen világhírű partnerrel egy ilyen világméretű projektbe bekapcsolódni természetesen nem kis feladat, ami sok egyeztetést és előkészületet igényelt. A kapcsolatfelvételtől számítva szinte pontosan egy év alatt állt össze minden ahhoz, hogy október 28-án startolhasson az első Real Madrid tábor Magyarországon.

Aréna Törökbálint

Kik jelentkezhetnek a táborra, illetve ők milyen programokra számíthatnak? Milyen költsége van a tábornak?
A táborba 9-14 éves, fociszerető fiúk és lányok jelentkezését várjuk. Nem feltétel az, hogy a gyerekek egyesületi szinten focizzanak, arra azonban számítaniuk kell, hogy két hosszú, izzasztó, de persze nagyon élvezetes és hasznos edzés vár rájuk minden nap. A Real Madrid Alapítványtól érkező spanyol edző vezetésével, szakmai útmutatásával zajlanak majd az edzések, de vendégünknek természetesen magyar segítői is lesznek. A cél, hogy a magyar gyerekek is megtapasztalhassák azt, hogy a királyi gárda utánpótlás akadémiáján milyen szemlélettel, milyen edzésmódszerekkel, milyen feladatokkal találkoznak a kis focisták nap mint nap. Az edzések közötti időt is igyekszünk majd tartalmasan eltölteni, a programokat természetesen a Real Madrid köré építeni. Mindenképpen szeretnénk például vendégül látni az Önök egyesületét is, hogy a gyerekek megismerhessék a spanyol klub magyar szurkolói közösségét, az egyesületük munkáját, célját, láthassák, milyen helyekre, mérkőzésekre jutottak el már magyar Real drukkerek. 

Őszi táborunk 60.000 Ft-ba kerül, a tábor ára a spanyol és magyar edzők díján túl egy komplett, egyedi, névre szóló Adidas felszerelést (mez, nadrág, sportszár), egy Adidas labdát, meleg ebédet, biztosítást, a tábor végén egy záróünnepség keretében átadásra kerülő oklevelet, és a szülőknek, a spanyol edző által tartandó előadáson való részvételt is tartalmaz. 

A meghívást köszönjük, igazán megtisztelő, élni fogunk vele. Mekkora létszámra számítanak?
Az Real Madrid Alapítvánnyal kötött szerződésünk értelmében az őszi táborunk a felvezető, „előtábora” lesz a nyári, nagyobb szabású tábornak, ez természetesen a létszámban is meg fog mutatkozni. Kevesebb pályán, kisebb létszámú, szűkebb korhatárú tábor lesz a mostani, de jövő nyáron már a pálya- és létszámbővítés mellett a korhatár is kitolódik majd.

Real Madrid Alapítvány

Akinek esetleg felkeltettük az érdeklődését, de nem tudja, hogyan induljon el, hol tud informálódni a táborral kapcsolatban?
A tábornak saját, a Real Madrid Alapítvány által jóváhagyott honlapja van (frmclinicshungary.hu), ahol minden információt megtalálhatnak az érdeklődők, és jelentkezni is ezen a honlapon keresztül, online lehet, egészen október 20. 23:59-ig.

Ez most egy egyszeri alkalom, vagy számíthatunk esetleg folytatásra?
Számíthatunk folytatásra, az egyetlen biztos információ azonban még csak annyi, hogy 2020 nyarán is lesz Real Madrid Clinics Magyarország, vagyis nyári tábor keretén belül is magukra húzhatják a gyerekek a híres fehér Adidas mezt. A jövő évi program azonban még szervezés alatt áll, az sem elképzelhetetlen, hogy több sportágban és több helyszínen várjuk majd a gyerekeket!

Nagyon köszönjük a beszélgetést, sikeres focitábort kívánunk mind a szervezőknek, mind pedig a szerencsés gyerkőcöknek!
Mi köszönjük a lehetőséget, és szeretettel várunk minden gyermeket! Ha bármilyen további infóra lenne szükség, vagy kérdés merül fel, csak keressenek nyugodtan!

Brigi közvetlen elérhetőségei:
Laukó Brigi
programszervező
ARËNA Törökbálint
Tel: +36 30 585 7806
E-mail: [email protected]

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK