Játékosaink, akiknek 2021-ig lejár a szerződése

Nem Sergio Ramos az egyetlen a Real Madrid keretéből, akinek vagy idén júniusban, vagy a következő idény végén lejár a klubbal kötött szerződése. Hat játékosnak döntést kell hoznia a jövőt illetően.

Sergio Ramos szerződése a Real Madriddal 2021 júniusában lejár, és a dolgok jelenlegi állása szerint nem lehet tudni, hogy a spanyol védő hol fogja folytatni a pályafutását. A Madrid idáig nem érezte szükségesnek a téma erőltetését, sokkal inkább szeretnék, hogy a játékosok az idény kihívásaira koncentráljanak – a bajnokság és a Bajnokok Ligája megnyerésére.
 
Egyes források szerint Ramos egy kétéves szerződéshosszabbításról szeretne tárgyalni, majd 2023-ban véget vetni csillogó madridi karrierjének. Ekkor már 37 éves lesz, ami még úgy is soknak számít egy középső védőnél, hogy Sergio mindezidáig el tudta kerülni a súlyos sérüléseket és jó formában tudott maradni.

Ramos

Ugyan vannak védők, akik 37 felett is képesek voltak játékban maradni – a Valenciában játszó Amadeo Carboni például 41 éves korában akasztotta szögre a stoplist, de ő egy nagyon ritka kivétel, emellett pedig a dolgok menete nagyon más a Madrid háza táján. A 32 évnél idősebb játékosok általában egyéves szerződéshosszabbítási ajánlatot kapnak. A legutóbbi, mostanihoz hasonló eset Pepéé volt, aki végül 2017-ben, 33 évesen távozott a klubtól. Ramoshoz hasonlóan ő is két évvel szerette volna meghosszabbítani a szerződését, de a Madrid mindössze egy évet volt hajlandó ajánlani. 

Luca Zidane jövője
Van két játékos, akik idén júniusig szóló szerződést kötöttek a klubbal: Lucas Silva és Luca Zidane. A középpályás tavaly szeptemberben felbontotta a szerződését, és visszatért Brazíliába, ahol a Grêmio csapatát erősíti, Luca Zidane pedig jelenleg a Racing Club Santander együttesében játszik egy kölcsönszerződés keretein belül. Ő majd akkor tárgyal a jövőjéről a Madriddal, ha kitöltötte az idejét az El Sardineróban. A szituáció nem sokat változott a távozása óta, a csapat elsőszámú kapusa most is Courtois, akit Areola követ a rangsorban, Diego Altube pedig a harmadik választási lehetőség. Egy ilyen sűrű mezőnyben elég nehezen jutna játékpercekhez a fiatal hálóőr.

Egy újabb mozgalmas nyár Modrić előtt
Ramos mellett öt másik játékos ül majd le a tárgyalóasztal mellé, hogy a jövőjükről tárgyaljanak a klubbal. Mindegyikük esete nagyon egyedi. Luka Modrić 2016-ban hosszabbította meg két évvel az akkor érvényben lévő szerződését, majd ezt később még egy évvel megtoldotta, ami azt jelenti, hogy jövőre jár le a klubbal kötött kontraktusa. A horvát mágus remek formában van az aktuális idényben. 24 alkalommal ölthette magára a klub szerelését, ebből 16 alkalommal kezdőként, de saját bevallása szerint a 2018-as világbajnokságot követően nagyon nehéz volt újra felvennie a ritmust. Az idei nyár megint nagyon mozgalmas lesz Modrić számára, aki Horvátországot fogja képviselni az Európa-bajnokságon (Csehországgal és Angliával kell megküzdenie a csoportmérkőzések során). Mire 2021-ben lejár a szerződése, már 35 éves lesz. Sok játékos van a Madrid háza táján, aki a helyébe léphetne, de még így is lehet, hogy ajánlanak majd neki egy egyéves szerződéshosszabbítást. Mindez attól függ, hogy a játékos hogyan vélekedik efelől, illetve, hogy szeretné-e esetleg valahol máshol befejezni a karrierjét. 

Modric

Lucas Vázquez karrierje csúcsán van. Még mindig csak 28 éves, és a Bernabéuban töltött ideje során nagyon fontos beugró játékosnak bizonyult, aki mindig rendelkezésre áll, ha a csapatnak egy pár friss lábra van szüksége. Egyike volt azoknak a játékosoknak, akik távozhattak volna a nyáron, de a maradás mellett döntött, és eddig 14 alkalommal léphetett pályára az idény során – az esetek felében csereként. Az ő helyzetét nagyban befolyásolja majd a szezon végéig nyújtott teljesítménye.

James sérülésekkel tűzdelt idénye
Ugyanebben a szituációban van James Rodríguez is, aki 2021 januárjában elkezdhet más klubokkal tárgyalni. Ő is 28 éves, de nem tudta magát beverekedni a kezdőcsapatba azt követően, hogy lejárt a Bayern Münchennel kötött kétéves kölcsönszerződése. A kolumbiait nagyban hátráltatták egészségügyi problémái, és idáig összesen 12 alkalommal léphetett pályára, néhány gólt szerezve ezeken a mérkőzéseken.

James és Modric

Borja Mayoral már második évét tölti kölcsönben a Levante együttesénél. A 22 éves játékos esélyei a csapatnál most halványabbak, mint valaha, hiszen Karim Benzema a csapat elsőszámú támadója (akinek a szerződése szintén lejár jövő év júniusában, de ő beleegyezett a hosszabbítás feltételeibe), és Zidane Hazard-t vagy Jovićot szokta játszatni a francia mellett. A Real Madrid nagyjából 4 millió euró fejében válhatna meg Mayoraltól, aki azt mondja, boldog jelenlegi csapatánál, de miután visszatér a spanyol fővárosba nyáron, leül tárgyalni a jövőjéről. 

Mariano Díaznak még három éve van aktív szerződéséből, de nagy az esély arra, hogy Mayorallal karöltve ő is kisétál a klub kapuin a következő átigazolási időszakban.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK