Benjamin Mendy: Karim jó barátom, de remélem, hogy ellenünk nem lő gólt

A Manchester City védője nyilatkozott csapata Real Madrid elleni BL-párharca előtt.

„A Real Madrid elleni egy különleges mérkőzés lesz. Nagyon várjuk már ezt az összecsapást. A franciák számára Zidane egy isten, élvezet lesz a csapat ellen játszani, amelynek ő az edzője. Számomra, és a többi francia ember számára is inspirációt jelentett. De úgy megyünk oda, hogy harcolni fogunk ellenük, a saját csapatunkért küzdünk, és megpróbálunk nyerni. Megpróbálunk minden tőlünk telhetőt.”

„Nagyon fájt, hogy térdsérülés miatt ki kellett hagynom az előző idényben a Tottenham elleni meccset. Nagyon szeretem ezt a sorozatot. Az elődöntőig meneteltünk annak idején a Monacóval, annyira közel álltunk a győzelemhez…”

Benjamin Mendy

„Remélem, hogy idén még közelebb leszünk, és bejutunk a döntőbe a City-vel. Egy csapat számára ez a legjobb sorozat. Lehet látni a reakciókon, hogy mit jelent az emberek számára. Minden nagy csapat itt van. Mindent meg fogunk próbálni annak érdekében, hogy boldoggá tegyük a szurkolóinkat.”

„Természetesen most erre a sorozatra koncentrálunk. Tudjuk, hogy a bajnokságban a Liverpool nagyon jól játszik, úgyhogy idén a BL-t próbáljuk megnyerni.”

„Karim a barátom, ő egy hihetetlenül jó csatár. A legjobbakat kívánom neki, kivéve az ellenünk lejátszandó két meccs idejére, ahol remélem, hogy nem talál majd be. Sergio is nagyon jó. Ő egy legenda a Madrid számára.”

Forrás: Sport360
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK