David Silva: Nincsenek rossz érzéseim amiatt, hogy sosem játszottam a Real Madridban

A Manchester City középpályása a csapata Real Madrid elleni BL-mérkőzése előtt nyilatkozott az újságíróknak.

„A Bajnokok Ligája nagyon fontos nekünk. És nem csak ebben az idényben. Én mindig meg akartam nyerni ezt a sorozatot, de nem sikerült.”

„Az, hogy a Real Madrid ellen játszhatunk, és az, hogy a Bajnokok Ligájáról van szó, hatalmas motivációt jelent. De önmagunkat kell adnunk, úgy kell játszanunk, ahogy az elmúlt két évben, agresszívnak kell lennünk, helyzeteket kell kidolgoznunk, irányítanunk kell a játékot. Ha mindezt képesek leszünk magas szinten megtenni, nagyszerű meccset játszhatunk.”

„Hogy döntő fontosságú lesz-e ez a meccs? Ahogy már mondtam, nagyon fontos összecsapás lesz. A BL-ben minden meccs az.”

David Silva

„Az, hogy hazai pályán játszhatjuk a visszavágót, jó dolog. Most jó eredményt kell elérnünk a Bernabéuban.”

„Sorozatban kétszer nyertük meg az angol bajnokságot, ami nagyon nehéz. Idén a Liverpool verhetetlen, remekül játszanak. Most más sorozatokra kell koncentrálnunk.”

„A sorsolásra teljesen normálisan reagáltunk. A Bajnokok Ligája rendkívül nehéz. Itt már minden csapat nagyon erős, mi is ezért vagyunk itt. Szóval normálisan reagáltuk le a dolgot.”

„Nincsenek rossz érzéseim amiatt, hogy sosem játszottam a Real Madridban. A karrierem tökéletesen alakult. Elégedett vagyok az alakulásával.”

„Hogy kit igazolnék le innen? Sergio Ramost mondanám, mivel már nagyon rég óta ismerem őt. Egy igazi vezér, akinek hasznát tudnánk venni.”
 

Forrás: mancity.co.uk; MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…