Egy váratlan sérülés (Eden Hazard), hanyatló fizikai állapot (Ramos figyelmeztetett erre Szaúd-Arábiában), sokatmondó visszaesés a játékban (Karim Benzema, Casemiro és Carvajal sem teljesít a kellő szinten), az edző támadása (Toni Kroos érthetetlen mellőzése), egy jó erőkből álló rivális (habár véleményem szerint ez volt a legrosszabb gárda, amit Pep Guardiola valaha edzett) és egy játékvezető, aki nem hagyta egy Valdebebasban nevelkedő srácnak, hogy úgy játsszon, ahogy a „nagyok” az első csapatban.
Dráma és mérhetetlen aggodalom. A Real Madrid ugyan felvette a védőmaszkot, amikor pályára lépett, de mégis megfertőződött múltbéli démonokkal, letaglózó vírusokkal és életbevágóan fontos hetek, megbukott projektek emlékeivel.
És hogy őszinte legyek, nem tudom, van-e megoldás. Az biztos, hogy a Real vasárnap megnyerheti vagy eldobhatja a spanyol bajnokságot. De szerdán szemtanúi lehettünk annak, hogy valami elhagyta a csapatot. Valami, ami az utóbbi években szinte legyőzhetetlenné tette a királyi gárdát.
A Santiagó Bernabéu Stadion elvesztette azt a bizonyos félelem-faktort. Akárki érkezik ide, kattint néhány képet, majd pontokkal, továbbjutással távozik. Az identitás jelei eltűntek, ha pedig ehhez hozzáadjuk azt a meglepően kevés karaktert és személyiséget, akkor igazán kevés dolog marad.
Zinédine Zidane még mindig bizakodó. De egy dolgot nem tudhatunk: vajon a többiek is bíznak benne?
