Carlos Santillana, Vicente del Bosque és José Antonio Camacho intettek búcsút első körben a klub egyik legsikeresebb játékosának.
„Néha ő fogott engem edzésen, ilyenkor mindig mondtam neki, hogy csak nyugodtan, játszani akarok vasárnap” – mondta Santillana a Radio MARCA-nak.
Camacho arról beszélt, hogy bár Benito nem volt túl jól az utóbbi időben, sosem felejtette el a Real Madrid legendás összeállításait.
„Goyo Benito az utóbbi napokban nem ismert meg, de a szívéből tudta a Real Madrid mitikus kezdőtizenegyét” – jegyezte meg.
A blancók fanatikusai az elkövetkezendő hetekben ugyan nem tudnak majd elbúcsúzni a legendától, hiszen felfüggesztették a labdarúgást Spanyolországban, de Vicente del Bosque szerint a jövőben lesz még erre lehetőség.
„Biztosan lesz időnk arra, hogy búcsút intsünk Goyo Benitónak és kinyilvánítsuk felé szeretetünket” – vélekedett.
José Eulogio Garate is részvétet nyilvánított, akivel Goyo a ’70-es évek madridi derbijein rendszeresen összecsapott, hiszen Garate vezette az Atlético támadásait.
„Személyes kapcsolatunk remek volt, de ha a sportról volt szó, elnyomott engem” – mondta Benitóról. „Szörnyű volt az én játékomra nézve. Olyan volt, mint egy rugó, villámgyorsan lekapcsolta a beadásokat. Tökéletes volt az ellenfél sztárjának semlegesítésére.”
„Bárki, aki vele került szembe, vesztes helyzetben volt.”
„Egy nap azt mondtam Luis Aragonésnek, hogy bárki ellen jobb játszani, mert Benito zsebre vágott középen. Végül játszottam, és ahogy mindig, alig volt labdaérintésem.”
„Ha sikerült átverekednem magam rajta, szabálytalankodott velem szemben. Nagyon kemény és bátor volt.”
„Minden ellenfelem közül ő volt a legrosszabb. Másokkal szemben jól, rosszul vagy átlagosan játszottam, de ha ő állt velem szemben, alig volt nálam a labda.”