Galaktikus videochat Ronaldóval

A héten Ronaldo Nazário beszélgetésre invitálta korábbi csapattársait, így Roberto Carlos, Luís Figo, David Beckham és Iker Casillas is csatlakozott hozzá néhány percre. A MARCA összeszedte a beszélgetések legérdekesebb részleteit.

Ronaldo és Roberto Carlos:
„Nagyon nehéz helyzet ez most” – mondta Roberto Carlos a koronavírus kapcsán kialakult szituációról.

„Reméljük, hogy hamarosan minden visszatér a normál kerékvágásba. Sok embert veszítettünk el, például Lorenzo Sanzot.”

A galaktikus éra szintén szóba került, amelyről Roberto Carlosnak szép emlékei vannak.

„Szeretettel emlékszem vissza azokra az időkre, fantasztikus volt, hogy mindannyian egy helyen voltunk” – mondta.

Ronaldo chat

Ronaldo és Luís Figo:
„Megvolt a lehetőségünk, hogy összehozzuk a tehetségeket, akik egyben rendkívül alázatos emberek is voltak” – mondta Figo, miután becsatlakozott.

„Minden együtt töltött pillanat különleges volt, így tudtunk nyerni.”

„Annak ellenére, hogy mennyire ismert játékosok voltunk, mindannyian tudtuk a dolgunkat, hogy keményen kell dolgoznunk.”

„Így rengeteg nagyszerű pillanatot élhettünk át.”

„Nagyon jól éreztem magam a közös edzéseken” – tette hozzá Ronaldo.

„Nem nyerhettünk meg mindent. Ilyen a futball, de ez is az egyik szépsége ennek a sportnak.”

Ronaldo és David Beckham:
„Nem túl jó az angolom, barátom” – nevetett Ronaldo.

„Ha iszok valamit, akkor javul, de a karanténban nem iszok.”

Először teniszről beszélgettek, majd miután Ronaldo Beckham fiáról, Romeóról érdeklődött, elmondta, hogy mennyire szereti a teniszt.

„Most ez a kedvenc sportom. Focizni már nem tudok a sérülések miatt. Ha játszottam, mindig tört valami.”

Szóba került Ronaldo fia is, aki DJ-ként dolgozik Brazíliában.

„Nagyszerű DJ, Brazíliában él. Ez az én hibám, folyamatosan játszottam le neki a zenéket CD-ről. Volt egy DJ-pultom otthon. Úgy nőtt fel, hogy azt látta, rengeteg zenét hallgatok, és végül DJ lett. Nagyon ügyes. Elektronikus zenét játszik. Brazíliában, és a világ minden táján hívják a klubokba. Tavaly három különböző klubban is fellépett Ibizán.”

Mind Beckham, mind pedig Ronaldo klubtulajdonosok, így ez a téma is szóba került.

„Megpróbálunk nem költekezni, igazából nincs már pénzünk” – mondta Ronaldo a Valladolidról.

„Reméljük, hogy bent maradhatunk az első osztályban a következő idényben is, mivel sok pénz folyik be a TV-s jogdíjakból. Nem tudjuk, hogy miként végződik az idei kiírás, szóval várnunk kell. Beszéltünk a LaLigával és a spanyol szövetséggel is, még 26-án, most úgy gondolom, hogy két-három hét várakozás következik, aztán visszatérhetünk az edzésekhez és a játékhoz.”

Beckham az Inter Miamiról beszélt, amely csapat két meccset játszott eddig első MLS idényében.

„Nagyon izgatottak vagyunk, hiszen ez egy különleges hely, különleges emberekkel” – mondta Beckham Miamiról.

„Olyan dolgokkal próbálkozom, amelyeket a Manchester Unitednél, a Real Madridnál, AC Milannál, PSG-nél, LA Galaxy-nál láttam. Megpróbálok mindenhonnan átemelni valamit ebbe az egyesületbe.”

A hírek szerint Beckham a Real Madridnál töltött időszaka alatt közelebb állt a portugálul beszélő csapattársaihoz, mint a spanyolokhoz.

„Emlékszem, hogy Roberto Carlosszal egyszer odajöttetek hozzám és azt mondtátok, hogy ha lenne olyan angol játékos, aki a brazil csapatban játszhatna, az én lennék” – mondta Beckham.

„De sosem hittem nektek, mert a brazilok a legjobbak.”

„Te voltál minden idők egyik legjobb középpályása” – válaszolt Ronaldo.

„Ahogy kezelted a labdát, ahogy bárhová oda tudtad tenni, ahová csak akartad, anélkül, hogy rám néztél volna… Nekem csak futnom kellett, a labda pedig jött.”

Ronaldo és Iker

Ronaldo és Iker Casillas:
Utoljára Casillas jelentkezett be, aki a galaktikus éráról beszélt Ronaldóval.

„A város és csapat kombinációja nem is lehetne jobb, mint Madrid és a Real Madrid” – mondta Ronaldo. 

„Ez volt karrierem egyik, ha nem a legjobb időszaka.”

Casillas egy konkrét esetet eleventett fel.

„Kifogtam egy tizenegyest, mielőtt beálltál az első meccseden” – emlékezett vissza.

„Kiváltság volt téged a Real Madridban tudni. A szereteteddel és azzal, ahogy az életedet élted, mindenkiben nyomot hagytál. Nagyszerű időszak volt.”

Iker aztán viccelődött Ronaldóval, hogy miért nincs ott vele a barátnője. Kiderült, hogy a Fenomén párja Brazíliában van, mivel Ronaldo már nem tudott időben repülőre szállni, így külön ragadtak.

„Most, hogy nincs itt, tudunk beszélgetni” – viccelődött a brazil.

„Te aztán szerencsés vagy” – tört ki nevetésben Iker.

Mindketten beszéltek a fizikai állapotukról, Casillas a szívproblémáit említette meg, Ronaldo pedig a sérüléseit.

„A szívrohamom hatalmas sokként ért engem. Szerencsém volt, hogy az edzőpályán történt, ez mentette meg az életem. Mindig hálás leszek az orvosoknak. Ha máshol történik velem, biztos vagyok benne, hogy most nem beszéltetnénk” – mondta Iker.

Ronaldónak is volt szomorú története.

„A sérülések éveken át olyanok voltak nekem, mint egy háború” – mondta a brazil.

„A világbajnokság, aztán a Real Madrihoz való csatlakozás egy megújulás volt számomra.”

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Varane
Tovább

Varane búcsúja

A Real Madrid korábbi francia kiválósága, Raphaël Varane bejelentette visszavonulását. Íme a játékos búcsúja, amelyet közösségi oldalán tett…
Santiago Bernabéu
Tovább

A Real Madrid VIP-élmény

Egy Laurita Cañero nevű influenszer jóvoltából betekintést nyerhetünk abba, hogy mit is jelent megtekinteni egy Real Madrid mérkőzést…