A spanyol bajnokság mellett az európai topligák csapatai között is nekik van a legjobb statisztikával rendelkező védelmük, a friss angol bajnok Liverpoolal egyetemben.
A vörösökkel ellentétben a királyiaknak még sok erőt kell befektetniük, hogy végül hozzájuk hasonlóan ünnepelhessenek a szezon végén.
A kényszerszünet óta 100%-os mérleg és a bajnoki esélyek álomba illő visszatérése ellenére a madridiaknál még senki sem tekinti lefutottnak a bajnoki címért folytatott párharcot. Vélhetően a Messi vezette Barcelonának nem lesz sok, a Sevillaihoz hasonló botlása, így könnyen előfordulhat, hogy csak az egymás elleni eredmények döntik majd a habfehérek felé a mérleg nyelvét. Miután a bajnokságban lejátszott egymás közötti mérkőzések során a katalánok egyszer sem tudták bevenni a fővárosiak portáját, kétségtelen, hogy idén a bajnoki címet a Real Madrid nem a támadó szekciójának köszönhetné, hanem a védelemnek.
A jelenlegi állás szerint, a Real Madrid a bajnokságban lejátszott 31 mérkőzésén mindösszesen 21 gólt engedett az ellenfeleinek, ezzel történelmük második legjobb idényét produkálva ezen a téren.
Ugyanennyi meccset követően ennél jobban csak az 1987/88-as idényben teljesítettek, akkor mindössze 20 bekapott gólt jegyezhettünk fel a klub neve mellé, ha pedig a mostanihoz hasonló teljesítményt keresünk, akkor az 1971/72-es idény jöhet szóba.
Ennek köszönhetően számít a Real Madrid védelme Európa éllovasának a Liverpool védelmével fej-fej mellett, többek között olyan csapatok előtt, mint a 22 gólt elszenvedő Atlético Madrid és a meglepetésnek számító Reims, Rennes vagy éppen Athletic Bilbao. A többi európai nagyágyú közül még a legjobbak közé sorolható a Juventus és a PSG 24-24 kapott góllal. Tőlük lemaradva a Barcelona, Manchester United, Manchester City trio 31 góllal, majd végül a Bayern München 32-vel.
Az olasz stílus és Courtois
Az nem lehetett kérdés, hogy Ronaldo 2018-as távozásával változtatásra volt szükség a Real Madrid filozófiájában a sikeres szereplés folytatásának érdekében. A portugál sztárnak is köszönhetően a rengeteg szerzett gól mellett belefért a néha hasonlóan sok bekapott gól is. Azonban nélküle Zidane-nak a még Olaszországban töltött ideje alatt, Masrcello Lippitől elsajátított tanulmányaihoz kellett visszanyúlnia a támadás és a védekezés tökéletes harmóniájának megtalálása érdekében. Ehhez még hozzájött egy remek formában játszó Thibaut Courtois is, így Zidane megalkothatta a tökéletes védelmi falát.
A belga óriás jelenleg Jan Oblakot megelőzve vezeti a Zamora-díjért folyó versenyt, amit utoljára Iker Casillas tudott elnyerni habfehér mezben a 2007/08-as szezon végén.