Hivatalos közlemény: Női szekció

A klub hivatalos közleménye a női futballszekció elindításával kapcsolatban.

A Real Madrid C.F. hivatalos közleményben tudatja, hogy elküldte a Spanyol Labdarúgó-szövetség számára a szükséges dokumentumokat annak érdekében, hogy hatékonyan megvalósulhasson az egyesülés a Club Deportivo Tacónnal, egy női futballklubbal, megfelelően a Real Madrid 2019. szeptember 15-én tartott közgyűlésén a tagok által elfogadottaknak.

A szövetség informálta a Real Madridot arról, hogy a dokumentáció hiánytalan és hibátlan, így az egyesülés a 2019-2020-as idény lezárása után megtörténhet.

A Real Madrid a 2020-2021-es idénytől kezdve vesz részt a női futballsorozatokban, a női csapat számára pedig a Real Madrid City ad otthont mind az edzések, mind a mérkőzések tekintetében.

A női szekció felnőtt, U16-os és U19-es csapatból áll majd. Az utánpótlás részleg biztosítja, hogy a klub hű maradjon saját filozófiájához, ami a fiatal tehetségek megtalálását, képzését, fejlesztését illeti. A csapatok a 2020-2021-es idénytől a megfelelő kategóriában fognak szerepelni.

A Real Madrid nagyon várja ezt az új kihívást, elkötelezetten támogatva a női labdarúgást, hozzájárulva annak fejlődéséhez és növekedéséhez a társadalomban.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Antonio Rüdiger (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Orvosi jelentés: Rüdiger

A klub hivatalos tájékoztatása a játékos sérülése kapcsán. Játékosunk, Antonio Rüdiger bal lába külső meniszkuszának részleges szakadása miatt…
Eduardo Camavinga (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Orvosi jelentés: Camavinga

A klub hivatalos tájékoztatása a játékos sérülése kapcsán. A Real Madrid orvosi stábja által a mai napon elvégzett…