Laporte: Ki kell tennünk magunkért, ha meg akarjuk állítani Benzemát

A Manchester City francia védője az AS újságírójával beszélgetett.

Gyerek voltál még, amikor Franciaország megnyerte az 1998-as világbajnokságot és a 2000-es Eb-t. Milyen emlékeid vannak ezekről az eseményekről?
Sok mindenre emlékszem. A hangulat csodás volt, mindenki összejött meccseket nézni. Szerintem olyasmi volt, mint amit néhány éve ti is megtapasztaltatok Spanyolországban.

Gyerekként melyik játékos volt a példaképed?
Nem kérdés, hogy Pauleta. Bár voltak még néhányan, például Wiltord vagy Dugarry. De mindenekelőtt a Bordeaux akkori játékosai, hiszen nekik szurkoltam.

Mindig is középső védő akartál lenni?
Csatárként kezdtem, aztán a középpálya közepére kerültem, majd 14 évesen már középső védő voltam. Azért tettem ezt, mert a csapatomnak erre volt szüksége. Nem volt elég védőnk, senki nem akart ott játszani, én pedig beugrottam, hogy ez a poszt is be legyen töltve. Jól ment a dolog és tetszett is, pedig gólt lőni jobban szeretek.

Laporte

Még mindig csak 26 éves vagy, de nagyon fiatalon is debütáltál. Már most is veteránnak érzed magad?
Úgy érzem, hogy nagyon sok tapasztalatom van a legmagasabb szinten, igen. Az idő rohan. Már most is a régi motorosok egyikének érzem magam.

Mi hiányzik neked a Bilbaóból?
A csapattársaim nagyszerűek voltak. Egy nagyon összetartó csapat voltunk. Mindenki egy helyről származott, ugyanabból a kultúrából. Ez sokat segített. A szurkolók is hiányoznak, akik Bilbaóban csodálatosak, de ugyanezt elmondhatom a klubvezetőkről is, akik nagyon szenvedélyesen szeretik a klubot, és korábban játékosok is voltak. Ez a szenvedély nagyon átjön.

Marcelo Bielsa nagy hatással volt rád, még a Leedsnél is meglátogattad.
Nála debütálhattam. Az első meccsemet a LaLigában az ő irányítása alatt játszottam. Nagyon bízott bennem, én pedig nagyon kedvelem őt.

Mit mondott neked Guardioláról?
Amikor beszéltem vele, elmondta, hogy mi a leglenyűgözőbb a Pep által elért sikerekben. Elmondta, hogy nem számít, hogy milyen edzői képességeid vannak, ha nem jönnek az eredmények, hiszen azok vonulnak be a történelemkönyvekbe, azokra emlékeznek az emberek. Ezért is Pep az egyik legnagyobb a szakmában.

Ballábas középső védő vagy, remekül hozod fel a labdát, nagyszerűek a távoli passzaid. Milyen szereped van a Guardiola féle csapatban?
Az teszem, amit kérnek tőlem. Néha jól megy, néha kevésbé. Néha kockáztatunk, és elveszítjük a labdát, de megpróbáljuk a képességeinkből a legtöbbet kihozni. A szerepem az, ami egy ilyen csapatban egy középső védő szerepe. Hihetetlen csapattársaim vannak, a legtöbben különböző válogatottak tagjai, nagyszerű érzés közéjük tartozni.

Guardiola szeret meglepetéseket okozni a kezdőcsapatainak összeállításával a BL-ben, de te mindig kezdő vagy. Te is úgy érzed, hogy az egyik első helyen állsz a csapatösszeállításnál?
Mindig ki kell érdemelned a helyedet a csapatban, fogcsikorgatva kell megküzdened érte, minden egyes nap. Nem érzem, hogy állandó kezdő lennék, de igaz, hogy meglehetősen sok meccsen játszottam, fontos meccseken, amiért nagyon hálás vagyok.

Laporte és Guardiola

Mit gondolsz, minek köszönhető a City sikere?
Tagadhatatlan a Guardiola-hatás. Megváltoztatta a modern játékot, mind ennél a klubnál, mind pedig a korábbi csapatainál. Sok sikert éltünk át együtt, ez nagyban köszönhető neki.

Az edzéseken heves?
Nagyon szenvedélyes, keményen dolgozik. Igazi maximalista.

Agüero nélkül léptek pályára a Madrid ellen. Hiányozni fog nektek?
Mindenki tudja, hogy Sergio mit képvisel. Az, hogy egy ilyen játékos kimarad, mindig nagy pofon. Elég csak azokra a gólokra gondolni, amelyeket szerzett, vagy a számaira, amelyeket már fiatal kora óta produkál. Ő az egyik legjobb csatár, akit valaha láttam, de maximálisan bízunk a többi támadónkban.

A Real Madridban nem lesz ott Ramos. Kulcsfontosságú lesz a hiánya?
Nálunk is hiányzik kulcsjátékos. Sergio Ramos fontos a Real Madridnak, de mi csak arra koncentrálunk, hogy miként tudjuk megverni őket.

A City az elmúlt hét meccsén egyetlen gólt kapott, a Real Madridnak pedig legalább kettő kell. Ez magabiztosságra ad okot nektek?
Mostanában nagyon jó a védekezésünk, ezt fenn kell tartanunk. Nem lesz könnyű dolgunk a Real Madrid ellen.

A City-nek van egy befejezetlen ügye a BL-ben…
Igen, így van. Már nagyon régóta beszélünk erről, ez az a trófea, amit még nem nyertünk meg. Az előző idényben négy trófeát is nyertünk, és csak a BL hiányzott. Ha idén meg tudnánk nyerni, az tökéletes lenne.

Mi hiányzott a City-nek az előző években?
Nem tudom. Hasonló csapatunk van, mint akkor. Az idegenbeli gólok kulcsfontosságúak voltak. Tavaly ugyanannyi gólt lőttünk, mint a Tottenham, de kiejtettek minket. Mindenünk megvan, hogy nagy dolgokat érjünk el. A csapat minden szempontból erős, nem sok mindent kell megváltoztatni. Csak egy kicsivel több szerencse kell. Hiányzott valami apróság, de biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni, mi az.

Ramos nélkül a Real Madrid védőpárosát Éder Militão és Raphaël Varane alkotja majd, utóbbi egy évvel idősebb nálad.
Nem találkoztunk egymással az utánpótláscsapatokban, de a felnőtt válogatottban igen. Mondták nekem, hogy nagyon jól játszik, úgyhogy remélhetőleg ellenünk lesz egy kis megingása és hozzásegít minket a továbbjutáshoz. (nevet) A pályán kívül nagyon jó srác, példakép a többiek számára, jókat lehet beszélgetni vele.

Laporte

Mit gondolsz Karim Benzema idényéről?
Nagyszerű csatár. Rengeteg gólt szerzett ebben az idényben, és elő is készített jó párat. Ki kell tennünk magunkért, ha meg akarjuk állítani. De ugyanez igaz a többi játékosukra is, mindannyian válogatott játékosok.

És mi van Eden Hazard-ral? Az angol ligában játszottál ellene.
Nem láttam túl sok Real Madrid mérkőzést, így nem nagyon tudok véleményt mondani.

A Real Madrid edzője, Zinédine Zidane játékosként történelmet írt Franciaországban. Mit gondolsz az edzői munkásságáról?
Kivételes munkát végzett. Őrület, hogy ilyen rövid idő alatt milyen sok címet nyert. Franciaországban ő egy nagyon fontos személy. Csak jó dolgokat mondhatok róla.

Az idény elején megsérültél, nem sokkal a válogatotthoz való csatlakozás előtt, úgyhogy még nem debütáltál ott. Várod már, hogy meglegyen az első szereplésed a felnőtt csapatban?
Igen. Nagyon jól játszottam, de ilyen az élet. Nem lamentálhatok már ezen, a pozitív dolgokra kell koncentrálnom. Jó formában vagyok, még sok időm van. Szeretnék a hazámért játszani, a debütálásom egy álom valóra válása lenne. Ha meglesz, meglesz. Remélhetőleg hamarosan.

Milyen céljaid vannak a jövőre nézve?
Még mindig van néhány évem játékosként, és még több címet akarok nyerni. Meg akarom nyerni a BL-t, és debütálni akarok a francia válogatottban.
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

A Manchester City elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a Manchester City elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágójára. A keret Kapusok: Lunin, Kepa,…