A meccs: „Nagyon régen játszottuk már az első mérkőzést. Tudtuk, hogy vár még ránk egy hazai összecsapás is. A szurkolóink nélkül játszunk, de megpróbálunk jó meccset hozni. Örülnénk, ha továbbjutnánk, de egy ilyen csapat legyőzése hatalmas önbizalomnövelő is lenne egyben. Meg akarjuk nyerni a Bajnokok Ligáját, úgyhogy egyszerre csak egy meccsre koncentrálhatunk. Nagyon fontos, hogy nyerjünk holnap. Maximálisan a meccsre koncentrálunk, el akarjuk érni a célunkat, mivel ez rendkívül fontos az egész klub számára. Nekem is ez az álmom, ahogy mindenkinek. Csodálatos meccs vár ránk, ami egy döntő számunkra, de meg vagyunk győződve arról, hogy még messzire jutunk.”
Érzések: „Úgy érzem, hogy készen állunk a meccsre, jól fogunk teljesíteni, és megnyerjük azt. Ezt érzem: készen állunk. Igen, történelmet akarunk írni. Meg akarjuk nyerni a sorozatot. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, le kell győznünk az olyan csapatokat, mint a Real Madrid. Holnap és a következő körökben is nyernünk kell.”
Szurkolók nélkül: „Úgy gondolom, hogy mindenki, nem csak az edzők, hiányolják a szurkolókat. Ez most a realitás, de valamennyire már megszoktuk. Az egészségügyi helyzettől függ, hogy mikor játszhatunk újra szurkolók előtt, de amikor megtörténik, akkor mindenki számára biztonságosnak kell lennie. Azt szeretnénk, ha a gyerekek is lehető leghamarabb mehessenek iskolába, ez sokkal fontosabb, mint az, hogy mikor lehet visszatérni a stadionokba.”
Bekapott gólok: „Igen, javulnunk kell ebben. Nem az a lényeg, hogy kapunk-e gólt, hanem hogy hogyan kapunk. Ha briliánsan játszanak, akkor azt el kell fogadnunk. De sok bekapott gólt elkerülhettünk volna. Meg kell próbálnunk elkerülni a hibákat. Ez a sorozat könnyen megbüntet. Tisztában vagyunk ezzel, beszéltünk róla a korábbi években. Ha előre akarunk lépni csapatként, hogy közel kerüljünk a sorozat megnyeréséhez, akkor javulnunk kell ebben.”
Különleges lenne kiejteni a Madridot a barcelonai múltja miatt? „Nem, nem különösebben. Mindig Barcelona-szurkoló leszek, mindegy, hogy a Real Madrid ellen játszunk-e, vagy nem. Ott nőttem fel, ott lettem az, aki vagyok, de amikor a Bayern edzője voltam, és akár a Real Madriddal, akár a Barcelonával kerültem szembe, le akartam győzni őket. Ebben nincs semmi különös. Azt akarom, hogy a játékosaim és a klub is tovább lépjen, és ne veszítsenek a koncentrációból ilyen dolgok miatt, mert én csak arra összpontosítok, hogy mit kell tennünk ahhoz csapatként, hogy le tudjuk győzni a Real Madridot.”
Eric García: „Bejelentette nekünk, hogy nem akarja meghosszabbítani a szerződését a Cityvel. Még van egy év a szerződéséből, de utána már nem akar hosszabbítani. Mi szerettük volna, de ő nem, vagyis úgy gondolom, hogy másol szeretne játszani.”
Karim Benzema szintje: „Fantasztikus játékos, ezt már azóta tudom, hogy fiatal srácként a Lyon játékosa volt, a Real Madridban pedig már több mint tíz évet eltöltött. Nagyszerű futballista, de a Barcelonánál töltött időszakom óta 20 játékosról is megkérdezték tőlem, hogy Messihez képest milyen szintet képviselnek. 20 játékosról… Ő a 21.”
Eden Hazard: „Olyan ellenfelek ellen akarunk játszani, akik a legjobb játékosaikkal lépnek pályára. Nem kellek én ahhoz, hogy tudjátok, hogy Hazard a világ egyik legjobbja, és meg tud fordítani egy meccset, és hatással van a végeredményre. Zidane-on múlik, hogy kockáztatja-e a játékát, ha nem teljesen egészséges, de tisztában vagyunk azzal, hogy milyen veszélyeket rejt ha játszik ellenünk, készen állunk rá.”
Ramos távolmaradása: „Már a Bernabéuban lejátszott meccs óta tudjuk, hogy Ramos nem lesz ott a visszavágón. Természetesen kulcsfontosságú játékos számukra, egész karrierje során nagyszerű volt, de ahogy mondtam, mi inkább azzal foglalkozunk, hogy mit tudunk tenni annak érdekében, hogy úgy befolyásoljuk a meccset, hogy megnyerjük azt, nem pedig azzal, hogy ki játszhat a Madridban.”
Zidane játékfelfogása: „Nagyon nehéz kiismerni, hiszen amikor azt gondolod, hogy felkészültél az egyik taktikájára, akkor előhúz egy újat, vagy visszatér egy régihez. Manapság már nagyon nehéz kielemezni a taktikákat. A homályos, távoli múltban játszottuk az első meccset, és amire abból a meccsből emlékszünk, fel fogjuk használni. A Madrid azóta lejátszott összes meccsét megnéztük, beszéltünk arról, hogy vajon hogyan fognak felállni ezen a találkozón, de leginkább azt próbáltuk kitalálni, hogy csapatként hogyan tudunk nekik problémát okozni. Erre koncentráltunk a felkészülés során.”
Agüero: „Most épp nem tudom, hogy mi a helyzet vele. Barcelonában van, és egyre jobban érzi magát. Beszéltem az orvosokkal, minden úgy halad, ahogy gondoltuk. Remélhetőleg ott lehet velünk, ha továbbjutunk, de nem tudom.”