A német játékos szerint csapatának meg kell ismételnie az első meccsen mutatott teljesítményét, így lehet a legjobb esélyük arra, hogy a legjobb nyolc közé jussanak. A királyi gárda úgy fut neki a találkozónak, hogy előtte a bajnokságot egy elképesztő hajrá után nyerték meg, megelőzve a Barcelonát, a középpályás szerint azonban a madridi sikerszéria során felhasznált mentális és fizikai energia következményei nem jelentenek előnyt az angoloknak.
Ahelyett, hogy az ellenfél felkészülésével foglalkozna, Gündoğan inkább a saját csapatának teljesítményére koncentrál és arra, hogy az elég legyen a továbbjutásra.
„Erre egyáltalán nem gondolok [a Madrid felkészülésére]” – mondta. „Csak úgy kell teljesítenünk, mint a Bernabéuban az odavágón, ebben az esetben biztos vagyok abban, hogy továbbjutunk. Egyedül magunkra kell koncentrálnunk. A tudat, hogy a minőséget tekintve helyünk van a legjobb nyolc között és képesek vagyunk jól teljesíteni a sorozatban, elég motivációt jelent számomra.”
„Természetesen felkészülünk belőlük és kielemezzük a játékukat, ehhez kétség sem férhet, azonban nem akarok a helyzetükre gondolni. Csak a mi teljesítményünkre figyelek és arra, hogy a megfelelő mentalitással megnyerjük a találkozót.”
A 29 esztendős játékost az is motiválja, hogy lehetősége van elhódítani a klub első BL-trófeáját. A manchesteri klub idén a Premier League-ben és az FA-kupában sem alkotott maradandót, így a középpályás szerint szintet kell lépniük a blancók ellen.
„Ez még mindig lehet egy nagyszerű idény, természetesen ezt szeretnénk elérni” – jegyezte meg. „Nagy mérkőzést játszunk a Real Madrid ellen. Ez az utolsó sorozat, amiben diadalmaskodhatunk, ami ugyan nehéz lesz, de nem lehetetlen. A legjobbunkat kell nyújtanunk. Biztos vagyok abban, hogy a királyi gárda ellen jobbak leszünk. Rajtunk múlik, hogy megmutatjuk-e.”