Az elmúlt bő másfél hétben előbb a Cádiz, majd a Sahtar Donetsk ellen nyújtott igencsak gyenge teljesítményt a csapat. Ezután következett a hétvége üde színfoltja, az El Clásico, ahol simának mondható győzelmet arattak a srácok. A jobb teljesítmény nemcsak az eredményben, de a játékban és a hozzáállásban is megmutatkozott. A Mönchengladbach ellen bár nem sikerült a győzelem, sőt, sokáig úgy tűnt, hogy egy csúnya vereség lesz belőle, a játékosok és a csapat teljesítménye egyértelműen jobb volt, mint a két vesztes meccsen. A támadásépítések tudatosabban és gyorsabban mentek, leszámítva a Gladbach két kontragólját a védekezést is jobban meg tudták szerveni Ramosék, mint a Cádiz vagy a Sahtar ellen – igaz, Marco Rose együttesében jóval több minőségi játékos van, és a Mönchengladbach jobb csapat, mint az említett kettő. Nem volt ez rossz meccs a Real Madridtól, csak ha egy ilyen szervezett csapat az ellenfél, akkor a "nem rossz" nem elég a győzelemhez.
A mély és szervezett védekezés ereje
Zidane ugyanazzal a tizenegy játékossal vágott neki a meccsnek, akik néhány nappal korábban 3-1-re legyőzték a Barcelonát, mégis szenvedett a csapat a támadásépítéseknél, nem tudtak helyzeteket kialakítani. A legnagyobb különbség a Barcelona elleni mérkőzéshez képest, hogy a Gladbach sokkal szervezettebben védekezett, sokkal egységesebbek voltak.
A Mönchengladbach egyik nagy erőssége az agresszív letámadás. Rose most mégis inkább a mélyebb védekezést választotta, így minimalizálta a csapatrészek közötti üres területeket, ezáltal pedig a madridi támadók üres területeit. A Gladbach nem ész nélkül csinálta a letámadást, hanem bizonyos játékszituációkra összpontosítottak: a kirúgásokra vagy, amikor a labdát egészen Courtois-ig passzolták vissza a madridi játékosok.
A Mönchengladbach 4-4-2-es mély védekezése és a Real Madrid 4-3-3-as támadásépítése az első gól előtt.
Egészen a 70. percig a Real Madrid pontosan úgy támadott, ahogyan a Mönchengladbach szerette volna. Középen nagyon sűrű volt a németek védekezése, ezért nem maradt más lehetőség, csak a szélekre kivinni a játékot. De amikor a spanyolok a támadóharmadba értek, a Gladbach védői nem hagtak más lehetőséget a Madrid szélső védőinek és szélső támadóinak, csak a beadást.
Kapuralövések: minőség vs. mennyiség
Az első félidőben a Real Madrid 11-szer próbálkozott kapuralövéssel, de mindössze 2 volt veszélyes ezek közül. A legjobban ez a statisztika foglalja össze az első 45 percet: a Real Madrid 11-szer próbálkozott lövéssel, a Möncengladbach 1-szer, az gól is lett.
A németek kevés lövésében az is szerepet játszott, hogy sokkal mélyebben védekeztek, de ez volt a tervük. Sokkal inkább a gyilkos kontrákra építkeztek. Amikor Marcus Thuram megszerezte a második gólt az 57. percben, a Gladbachnak mindössze 4 lövése volt. 4 lövés, abból 2 gól. Persze ehhez a hatékonysághoz valamennyi szerencse is kell, de méginkább a remek egyéni teljesítmények. Thuram nagyszerűen került a védők mögé, a befejezései pedig tökéletesek voltak, de ugyanez elmondható Alassane Pléa előkészítéséről is az első gólnál. Az volt az ember érzése, hogy a Gladbach támadóiban megvan az a harapósság, ami hiányzik a Madridi támadókból. És itt el is érkeztünk a következő kulcspontig.
Miért szenvednek a Real támadói a támadóharmadban?
A Real Madrid legnagyobb problémája ezen a meccsen is az volt, ami az elmúlt két szezonban: képtelenek gólhelyzetet kialakítani, miután beértek a támadóharmadba.
Az is igazi, hogy talán a játékosok is mozoghatnának másképp ezen a területen, hogy sikerüljön az ellenfél védelme mögé kerülni, azonban a támadóharmadban mindig is az egyéni megmozdulások, a váratlan húzások számítottak és nem a taktika. Ezt a kijelentést legjobban Thierry Henry népszerű elemzése illusztrálja. A francia támadó a Guardiola-féle Barcelona taktikáját boncolgatta egy TV-műsorban.
Henry azt magyarázza, hogy Guardiola – aki alapvetően kontrollmániás – sokkal nagyobb szabadságot ad a játékosainak a támadóharmadban. A spanyol szakember többször is elmondta Henryéknak, hogy "az én dolgom, hogy eljussatok a pálya utolsó harmadába, a ti dolgotok, hogy gólt szerezzetek".
Azért jó példa ez az elemzés, mert megmutatja, hogy a taktika sokszor csak arra elég, hogy a csapat az ellenfél kapuja elé kerüljön. Ha például Benzema, vagy Vinícius rossz napot fog ki, nem jönnek be a cselek, a lövések, nem jönnek a gólok, akkor teljesen mindegy, milyen jól játszik a csapat. A jelenlegi csapatban három lehetőség lehet, hogy veszélyesebbé váljanak a támadóharmadban:
1. Hazard és Ødegaard visszatérése. Ők ketten a mostani keret legkreatívabb támadó felfogású játékosai. Remélhetőleg, minél előbb formába lendülnek.
2. Asensio, Rodrygo, Vinícius: hármuk közül legalább egyvalaki szintet lép, és klasszis megoldásokra lesz képes az ellenfél kapuja előtt.
3. És egy naívnak tűnő gondolat: Jović megkapja a lehetőséget, végre formába lendül, és jönnek a gyilkos befejezések.
Röviden, a lényeg annyi, hogy akkor fog a csapat támadójátéka javulni, főként a támadóharmadban, ha ezek a játékosok egyénileg is javulnak – vagy felépülnek a sérülésekból. Egyébként a meccs utolsó 20 perce jó példa volt arra, hogyan tud feljavulni a csapat. Elég volt beállnia Hazard-nak és Modrićnak – két rendkívül kreatív játékosnak.
Modrić és Hazard kreativitásának hatása
A második német gól után a Real Madrid szenvedett, nem tudott reagálni. A Mönchengladbach közben élvezte a játékot, hiszen kedvükre kontrázhattak egy elveszett és szervezetlen csapat ellen. Ez könnyedén vezethetett volna egy 3-0-ás vereséghez, akkor azonban Courtois ismét hozta a klasszisát.
Forrás: sofascore.com
Aztán beállt Hazard és Modrić, és a Real Madrid újra kezébe vette a mérkőzést. A két játékos kreatív kvalitásaival képes volt kontroll alatt tartani a támadásokat. Az utolsó 20 percben Hazard többet ért labdához (24), mint bármelyik másik támadó a Real Madridban, míg Modrićnál is többet volt a labda (36), mint bármelyik másik madridi középpályásnál. A hőtérkép mutatja, hogy a pálya mely részén volt aktív a két játékos.
A belga támadó uralta a pálya bal oldalát, folyamatosan kérte és kapta a labdát a társaktól, ő pedig szabadon cselezhetett vagy játszhatott össze gyors passzokkal a csapattársakkal. Mivel Modrić Kroost váltotta, ezért ő is a pálya bal oldalán volt többet. Az elején. Mert ahogy teltek a percek, a horvát játékos egyre szabadabban mozgott a pálya teljes szélességében. Ez pedig Hazard-nak is több helyet hagyott a szélen, miközben Modrić a pálya jobb oldalán Valverdével és Lucasszal játszott össze. Végül épp Modrić egyik beadásából sikerült megszerezni az egyenlítő találatot.
