Beharangozó: Real Madrid – Inter Milan: Kulcsfontosságú összecsapás a BL-ben

Ma este a Real Madrid az Inter Milan együttesét fogadja a Bajnokok Ligája aktuális kiírásának 3. csoportmeccsén. Zinéndine Zidane csapata a Di Stéfanóban fogadja az olasz klubot azzal a céllal, hogy megszerezze a továbbjutás szempontjából rendkívül fontos három pontot.

Ez az összecsapás nehéznek ígérkezik, de a Madridnak magabiztosan kell pályára lépnie azok után, hogy meggyőző győzelmet aratott az Huesca ellen a hétvégén, a legutóbbi három meccsén pedig 9 gólt jegyez. A blancók ellenfele döntetlent játszott a Parma ellen az olasz bajnokságban, és jelenleg a hatodik helyen áll a pontvadászatban. A két csapat eddig 15 alkalommal találkozott egymással európai hadszíntéren.

Real Madrid

„Meg akarjuk szerezni a három pontot, mindent meg fogunk tenni ezért” mondta Zidane a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. A francia szakember 21 játékost nevezett a keretbe, amely ezúttal nem tartalmaz meglepetést. Kiemelendő Militão hiánya, aki pozitív koronavírus-tesztjének következtében kényszerül kihagyni a találkozót. Zidane mellett még Varane állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére a mérkőzés előtt, és elmondta, hogy a csapatnak úgy kell tekintenie erre a mérkőzésre, mintha egyenes kieséses párharcról lenne szó.

Az Inter, amely háromszor ülhetett fel Európa trónjára (1964, 1965, 2010), úgy jutott be a Bajnokok Ligája aktuális kiírásába, hogy második helyen végzett az olasz bajnokság előző idényében. Antonio Conte együttese mindkét eddigi csoportmeccsén döntetlent ért el. Az olasz szakember kiemelte a meccs előtt sajtótájékoztatón, hogy félelem nélkül fognak pályára lépni a Madrid ellen, a mellette nyilatkozó Vidal pedig elmondta, hogy a csapatnak a legjobbját kell nyújtania, ha nyerni akar.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…