Courtois: Mentálisan erősnek kell maradnunk

A Valencia elleni mérkőzés után a játékosok közül Courtois és Lucas nyilatkozott.

Thibaut Courtois

A mérkőzés
"Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, megszereztük a vezetést, aztán abbahagytuk a magas presszinget és visszahúzódtunk. Ma három büntetőt ítéltek meg ellenünk. Nem igazán alakítottak ki helyzeteket, az első egy tizenegyes volt, miután Lucas kezéhez ért a labda. Kivédtem, de újrarúgatták. Ahhoz is közel voltam, de sajnos nem értem el. A második gólnál nem volt szerencsénk. A szünet után próbáltuk megfordítani a dolgok menetét, sőt, szerintem sikerült is volna."

"Egymást követően több nehéz mérkőzés vár ránk, amikor visszajövünk a válogatott meccsek után: először a Villarreal, akik nagyon erősek, majd az Inter a Bajnokok Ligájában. Szóval nem szabad, hogy ez a mai találkozó hatással legyen a későbbiekre. Mentálisan erősnek kell maradnunk, tudjuk, mit csináltunk rosszul, ezeket pedig ki kell javítanunk."

Lehetőségek
"A második félidő elején volt egy nagy védésem, amikor sikerült kapufára tolnom a labdát, aztán jött a két büntető. Sok lehetőségünk volt a gólszerzésre, de ma nem akart bemennia labda. Hallottam, hogy a második gól előtt Asensiót szabálytalanul állították meg, de ezzel már nem tudunk semmit sem csinálni. Sokkal támadóbb felfogásban játszottunk, nyomás alatt tartottuk őket, de sajnos könnyen kaphatsz olyan gólokat, mint például a Huesca ellen, és akkor nehéz kapott gól nélkül lehozni a meccset. De újra meg kell mutatnunk, hogy együtt van a csapat, ahogy a karantén után is tettük, vagy a szezon elején, amikor szintén kevés gólt szereztek ellenünk. Ma három gólt kaptunk tizenegyesből, egyet pedig egy szerencsétlen mozdulatból. Közben meg nem volt helyzetük."

Casemiro hiánya
"Az az edző filozófiája, hogy azért vagyunk 25-en a keretben, mert bármelyikünk képes játszani. A szezon pedig nagyon hosszú. Jól kezdtük a találkozót, de aztán a második félidőben nehéz volt már reagálni. Néhány játékos hiányzott ma, de akik pályára léptek, azok jól játszottak. Veszítettünk, és ez sohasem jó dolog. Most viszon jönnek a válogatott meccsek, úgyhogy el kell felejteni ezt a mai találkozót."

>>>Zidane mérkőzés utáni nyilatkozatát itt tudod elolvasni<<<

Lucas Vázquez

A mérkőzés
"Csapatként jól érkeztünk a meccsbe, hiszen több jó teljesítményünk is volt az utóbbi időben. A mai viszont egy nehéz meccs volt. Egyszerűen mintha nem lettünk volna a meccsben, ki kell elemeznünk a hiábkat, tanulni kell belőle és feljavulni. Az utóbbi öt évben ugyanezt a rotációs rendszert használtuk a mesterrel. Mindig is az tette, ami a csapat érdekeit szolgálta, mi pedig mindig megpróbáluk a tőlünk telhető legjobb formánkat mutatni."

Verseny a bajnoki címért
"Nagyon érdekes lesz ez a bajnokság, teljesen nyitott a versengés. Reméljük, végül sikerül megnyernünk."

A büntető
"Mozgás közben voltam, gyorsan érkezett a labda, nem volt időm elhúzni a kezemet. Úgy gondolom, hogy jogos tizenegyes volt, úgyhogy csak annyit tehetünk, hogy elfogadjuk a történteket."

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Kylian Mbappé
Tovább

A Villarreal elleni kezdőcsapat

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára a Villarreal elleni bajnokin. Kezdőcsapat 13. Lunin​2. Carvajal14. Tchouaméni22. Rüdiger23. F.…